Akkor segítségért kiáltottunk az Úrhoz, atyáink Istenéhez, az Úr pedig meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat, gyötrelmünket és sanyarú sorsunkat. (5Móz 26, 7)

Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? (Lk 18, 7)

kép forrása: https://pannonrtv.com

Na jó, tényleg nem hátrálhatok meg, ha már egyszer ez a szakmám. Tehát még egyszer nekirugaszkodom a mai Útmutató igékkel kapcsolatos gondolatoknak. Persze ezt is ígértem tegnap, de abban a reményben, hogy mostanra lesz egy kis interaktivitás. Félreértés ne essék, megtiszteltetésnek veszem a lájkokat, és már az is öröm, hogy nem trollkodott eddig senki sem a blogomon, sem a facebook oldalamon. De azért a visszajelzések hiányoznak. Nem feltétlenül az egyetértés meg a dicséret, hogy jaj de okos vagyok, hanem legjobban a továbbgondolásra, a dialógusra, az együtt gondolkodásra, egymás kölcsönös inspirálására szomjazom.

Szóval akkor folytatom. És hogy megadjam a súlyát is a dolognak, hogy milyen különbséget gondolok a két megközelítés között, a tegnapihoz a saját képemet raktam, a maihoz pedig Ferenc pápáét. Tegnap a kételyeimet fogalmaztam meg, ma a bizonyosságra szeretnék rámutatni.

Az ószövetségi ige arról szól, hogy majd amikor letelepednek az ígéret földjén, akkor majd mindig legyenek tudatában annak, hogy mindent Istennek köszönhetnek. És a fáradságos munkájuk eredményének a legjavát vigyék el hálaáldozatnak. És sose felejtsék el, sőt, ismételgessék az újabb és újabb nemzedékek előtt, akármennyire is sokszor elhangzott már, és unalmasnak tűnik, és a pszichológus is azt mondja, hogy „engedjük el”, „lépjünk túl rajta”, „dolgozzuk fel”, stb, de mégis újra meg újra ismételgessétek, hogy

„Bolyongó arámi volt az ősöm, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott kevesed magával, de nagy, erős és hatalmas néppé lett ott. Az egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk, nyomorgattak, és kemény munkát végeztettek velünk. Akkor segítségért kiáltottunk az Úrhoz, atyáink Istenéhez, az Úr pedig meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat, gyötrelmünket és sanyarú sorsunkat. És kihozott bennünket az Úr Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmetes tettek, jelek és csodák között. Azután behozott bennünket erre a helyre, és nekünk adta ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet. Azért hoztam most ide a termés legjavát arról a földről, amelyet te adtál nekem, Uram!”

Neked mi a személyes sztorid? Vállalkozó voltál? Vagy azzá lettél? Vagy csak szerettél volna? Vagy nem szerettél volna, de kényszerből kellett? És kicsináltak? Vagy becsináltál? És nem jött be? Vagy bejött a crack? Világjárvány? Világi járgány? Beléd jöttek? Belementél? Volt, nincs? Kihúztad magad? Elsunnyogtál? Vagy kihúztad magad mint Münchausen báró? Alkalmazott voltál és nem alkalmaztak? Vagy használtak, de nem fizettek? Elvesztettél mindent? Mit remélsz? Hol van ilyenkor az Isten? Mindenható tényleg? Vagy jó? Vagy egyik sem? Csak mert mindkettő egyszerre nem lehet.

Ezeket még a tegnapihoz muszáj volt. Bocs mindenkitől. Repetitio est mater studiorum.

Jézus elmesélt egy vicces sztorit egy furmányos fiskális szemétládáról. Honnan vette vajon az ötletet? Micsoda elrugaszkodott fantázia kell az ilyesmihez! De hát hiába na, a mi Urunk erre is képes! Próbáljuk követni a gondolatmenetét! Szóval Jézus azt találta ki, hogy egyszer, régen, egy távoli galaxisban létezett egy olyan igazságügyi közszolga, vagy ahogy akkor is meg most is mondják: bíró, aki történetesen – jaj, hogy is mondjam, hogy ne kerüljek bajba emiatt! – mocskos korrupt volt. Na. Azaz nem teljesen becsületesen végezte a munkáját, hanem visszaélt a hivatala adta lehetőségeivel.

Ez onnan derült ki, hogy például egy szegény özvegyasszony számára baszott igazságot szolgáltatni. Nyilván olyan tevékenységekkel foglalkozott inkább, amelyek a percnyi, pillanatnyi pitiáner érdekeit szolgálták, vagyis közvetlen anyagi haszna származott belőle. Ahogy mondani szokták, „zsebre dolgozott”.

De mi a bánatot várhatott volna egy szerencsétlen sorsú egyedülálló öregasszonytól? Na most, ez a bizonyos özvegy azonban abból a fajtából való volt, akit ha kidobtak az ajtón, bemászott az ablakon. Tehát nem adta fel. És addig járt ennek a bírónak a nyakára, míg az meg nem elégelte a zaklatást, és pontot nem tett az ügyére. Tehát nem azért végezte el végül ezt a számára nem túl megerőltető munkát, mert a fejvesztés terhe melletti kutya kötelessége lett volna, hanem csak csupán azért, hogy hagyják végre békén. Ennyit azért neki sem ért a dolog, hogy ne legyen egy perc nyugta sem.

Na most ezt a minden realitást nélkülöző, és a mi mai magyar viszonyaink közt valóban teljesen elképzelhetetlen kitalált történetet használta fel Jézus arra, hogy szemléltesse tanítványainak azt az amúgy minden horror, thriller és sci-fi nélkül is kézenfekvő tényt, miszerint ha egy korrupt, rohadt szemétláda is képes teljesíteni egy számára senkinek számító szerencsétlen nullagyula kívánságát, akkor mennyivel inkább a Mindenható és Örökkévaló Isten azokét, akiket az életénél is drágábbnak tart? Teccikérteni? Isten alig várja, hogy teljesítse minden vágyunkat. Vannak?

És hallgassátok meg a U2 „The Joshua Tree” albumáról az „In God's country”-t. A facebook oldalamon tegnap este már megosztottam a linket.

Szerintem nagyjából ennyike. Szép napot!