A kesztyű
május 19.
Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg? (Ez 33, 11b-c)
Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. (Lk 19, 8)
A keresztyén szóhasználatban gyakori a „megtérés” kifejezés. Kívülállók számára eléggé sejtelmesnek vagy túlságosan belterjesnek tűnhet. Főleg, ha maguk a keresztyének is hozzájárulnak ennek a szónak a belterjessé és majdnem ijesztővé tételéhez. Amitől égnek tud állni az alig létező hajam, amikor ilyen nyelvtani alakokban hallom, olvasom: „X Y meg van térve”, vagy „Z teljesen megtéretlen”. Vagy kérdés formájában: „Te meg vagy már térve?”
A keresztyén hit valóban bűnbocsánatból való életet jelent, de értelmezésem szerint nem jogosít fel az anyanyelvünk elleni jóvátehetetlen vétkekre. Ráadásul ha nem is volna otrombán helytelen a megfogalmazás, akkor is téves lenne teológiailag. A megtérés ugyanis nem egy statikus állapotba való kerülést jelent, hanem egy történést, aminek aztán folytatása kell legyen.
Tehát ha egy krumplit megfőzök, akkor az onnantól kezdve főtt krumpli lett. Ezt visszacsinálni nem lehet. Az a krumpli bizony megfőtt. Meg van főzve. Ha viszont nem főztem meg egy krumplit, akkor az nincs megfőve. Főtlen. Nyers. Nem is húzta alá pirossal a szövegszerkesztő ezeket a szavakat. Ebben az esetben formailag és tartalmilag is helytállóak ezek megfogalmazások. De olyan nincs, hogy „megtéretlen”, meg olyan sincs, hogy „meg van térve”. Tetszik ezt érteni?
Megtérni azt jelenti, hogy megfordulni és az ellenkező irányba elindulni. Jelentheti azt is, hogy hazamenni. Ez így, ebben a legegyszerűbb, hétköznapi értelemben. Egy kicsit elvontabban ez együtt jár azzal, hogy eljutottam egy új felismerésre, egy belátásra, és valamiről radikálisan megváltozik az addigi véleményem. És ennek megfelelően kezdek el beszélni, gondolkodni, cselekedni. Remek példákat találunk erre az Újszövetségben.
Az egyik, ami eszünkbe juthat, Jézus példázata a tékozló fiúról. Ez a fiú azt mondja az apjának, hogy bocs, de én nem akarok a halálodig várni azzal, hogy majd örököljek, hanem add ide nekem most a vagyonodnak azt a részét, ami majd akkor megilletne, és el akarok kezdeni önálló életet élni. Az apja teljesíti a kérését, a fiú pedig útra kel. De nem ügyesen bánik a javakkal, hanem nagyon gyorsan szanaszét bulizza magát, és nem marad semmije. Ekkor kényszerből elszegődik disznópásztornak, de hamar azt érzi, hogy ez nagyon rossz sors. Ekkor bevillan neki, hogy az apja házában még egy cselédnek is jobb dolga van, így hát gondol egy nagyot és merészet, és hazafelé indul azzal az elhatározással, hogy megkéri az apját, hadd dolgozzon nála szolgaként. Az apja azonban nagyon megörül neki, és fiaként köszönti a hazatérő bűnbánót. Ezzel Jézus azt szerette volna érzékeltetni, hogy Isten ennyire szeret minket, és bármit is elrontottunk az életünkben, mindenre van bocsánat, és mindig van lehetőség az újrakezdésre.
A másik ismert példa egy valóságos személy története. Saul, aki tanult ember, a farizeusok szektájának tagja, akik nagyon komolyan vették az ószövetségi Törvényt, persze a saját értelmezésük szerint. Kevés kivételtől eltekintve, a farizeusok majdnem mind ellenségesen figyelték Jézust, részben pont azért, mert szóba állt az olyan bűnösökkel, mint a jerikói korrupt vámszedő Zákeus. De lám, amint Jézus betért hozzá vendégségbe, eljutott annak belátására, hogy addig helytelenül élt, és rögtön igyekszik jóvá tenni a bűneit. Jézus nem is késlekedik kijelenteni, hogy „ma lett üdvössége ennek a háznak”.
A farizeusok azonban jónak gondolták magukat, és úgy hitték, nekik nincs szükségük megtérésre. A jeruzsálemi egyház megszületése után ugyanilyen gyűlölettel tekintettek a keresztyénekre is, mint korábban Jézusra. Saul mindent megtett azért, hogy ahol csak lehet, zaklassa őket, és még arra is felhatalmazást kapott, hogy fegyveres kísérettel felkutassa és börtönbe vesse azokat, akik hisznek Jézusban. Egy napon azonban különös látomása támadt.
Maga a feltámadott és megdicsőült Jézus jelent meg előtte, és megkérdezte tőle, miért üldözi őt. Majd közölte vele, hogy mostantól fogva ő lesz az az ember, aki sok valakinek hirdeti majd az ő nevét. Saul teljesen összezavarodott, néhány napra meg is vakult, és aztán találkozott egy keresztyén emberrel, aki elmondta neki az evangélium lényegét, és ő belátta, hogy eddig teljesen tévesen gondolkodott erről. Megkeresztelkedett, és ettől kezdve másik nevét, a Pált használva hirdetni kezdte, hogy valóban Jézus a Messiás, és aki benne hisz, annak örök élete van.
A megtérés tehát egy jelentős fordulat az ember életében, amit utána egy nagyon elkötelezett, odaszánt élet követ. A wittenbergi Ágoston rendi kolostorban a 16. század elején is történt ilyen egy Martin Luther nevű szerzetessel. Ő gyerekkorától fogva gyötrődött a lelkében, és rettegett az Isten büntetésétől. Egyszer csak az Újszövetség olvasása közben felismerte, hogy Isten valójában szereti az embereket, és gyermeki bizalommal szabad hozzá fordulni. Luther tanította azt, hogy igen, az ember életében szükség van egy ilyen nagy fordulatra, megtérésre, de ezután minden nap meg kell térni ehhez az igazsághoz, és meg kell újítani elköteleződésünket.
Ez a nagy megtérés inkább az újjászületéshez hasonlítható, ami valóban egyszeri és megismételhetetlen esemény. De a naponként való megtérés meg olyan, mint a táplálkozás, amire mindig újra és újra szükségünk van. Olvassuk az igét, imádkozunk, keressük a közösséget más keresztyénekkel, erősödünk és erősítjük egymást a hitben mindaddig, amíg itt élünk ebben a világban. És ha majd meg kell halnunk, akkor abban a bizalomban távozunk, hogy Isten elkészítette nekünk a helyet az ő örök országában, ahol nincs többé szenvedés.
Várkonyi Judit Karantén Iskolájának lelkes diákja vagyok, és a legutóbbi kvantumfizika lecke alatti kommentben megkérdeztem, hogy az „Ablak zsiráf” jövőre is kötelező lesz-e. Erre valaki felhívta a figyelmemet egy másik nagy klasszikusra, és igazi gyerekkori kedvencemre, a Gőgös gúnár Gedeonra. Varga Katalin gyönyörű, meghitt és bensőséges hangulatú, Lukáts Kató bájos rajzaival illusztrált meséje rögtön eszembe is jutott, és rákerestem. Kicsi állatok otthonra találnak egy kesztyű ujjaiban. Azt kívánom minden Kedves Olvasómnak, hogy találjon otthonra Istennél. Térjen haza az Atyához!
