Ki miért iszik?
Alkoholról és alkoholizmusról 5/7
„Casus bibendi”, azaz ok az ivásra mindig van. Névnap, születésnap, karácsony, Szilveszter, húsvét, május 1, augusztus 20, de amúgy egész nyáron játszik a csapolt meg az üveges is. Télen néha a többi mellett esténként jólesik a forralt bor. A törpe uszkár sétáltatása ürügyén való reggeli felesezés elsősorban a nyugdíjasok kiváltsága.
Ha lelki okokat bolygatunk, akkor elsőként a bánat jut talán eszünkbe. Elhagyott a kedvesem, visszatapsoltak a vizsgán, kirúgtak a munkahelyemről, elárultak a barátaim, nem sikerült annyiért eladni a tizenöt éves Renault-t, amennyiért reméltem, megjött a gázszolgáltatótól az éves elszámolás, nem fogadták el a pályázatomat, stb.
Aztán ott vannak a sikerek, az örömök! Ezt meg kell ünnepelni! Pezsgőt bontunk! Bejutottál, megnyerted, emelést kaptál, kiutalták a hitelt, eljegyezted a szerelmedet, hetedhét országra szóló lagzi, megszületett a gyerek, elkészültél a lakás felújítással, előléptettek, megszületett az unoka, megélted a nyugdíjas kort, találkoztál a rég nem látott barátoddal, stb.
Lehet ok a depresszió is. Habár olvastam valahol, hogy Amerikában nehéz helyzetben vannak a pszichiáterek, mert egyre nehezebb megkülönböztetni a valóban kóros, tehát kezelhető és kezelendő depresszió tüneteit attól, hogy az embereket egyre nagyobb számban egyre jobban nyomasztja a világban lévő valóban nyomasztó dolgok sokasága. Háborúk, népirtások, ökológiai katasztrófa, járványok, alkalmatlanabbnál alkalmatlanabb idióták sok ország vezető pozícióiban, vallási és etnikai villongások, eldurvuló közbeszéd, általánossá váló hidegháború, terrorizmus, stb. Ezek a dolgok ugyanis nem múlnak el hangulatjavítók hatására.
Világfájdalom. Fiatal koromban még gyakran használták gúnyos éllel ezt a kifejezést. Ha valaki búskomor volt, vagy nem tudott önfeledten nevetgélni semmiségeken a többiekkel, könnyen rásütötték, hogy magának való, antiszociális, meg persze ott van neki az a nagy világfájdalom. Pedig most már nem kell különösebben keresgélni a neten, hogy olyan hírekre bukkanjon az ember, amelyek méltán váltanak ki minden jóérzésű emberből világfájdalmat.
„Már sokszor beszéltem vele. Értelmesen elmondtam neki, hogy ez így nem lesz jó. Hiszen szép családja, jó munkahelye van. Ház, kocsi, minden megvan, amiről a legtöbb ember csak álmodhat. Meg kéne becsülnie mindezt, nem pedig nyavalyogni meg alkoholba menekülni. De ő nem hallgat a szép szóra. Azt hittem, intelligens ember létére megérti, amit mondok, de úgy látszik, jó dolgában nem tud már mit kezdeni magával. Ráférne egy kis szívás, akkor megtanulná, hogy nem hagyhatja el magát.”
Rendkívül motiváló tud lenni az ilyen segítség. Mármint az ivásra nézve. Sőt, egy idő után, lehet, hogy már csak azért iszik, mert mindenki azzal cseszteti, hogy ne igyon. Amúgy magától már rég felhagyott volna vele. Nem is szereti, nem is bírja. De a stressz, hogy basztatják, leginkább azzal oldható, ha kedvükre tesz. Mármint beteljesíti a jóslatukat. Iszik. Csak azért is. Mert ha valamitől viszolyog, akkor a jóindulatú, elismerő, lekezelő vigyorgásuktól, amit akaratlanul is elképzel. Nem akarja hallani, amikor ezt mondják neki: „Na látod, tudsz te normális is lenni! Ilyennek szeretlek végre! Nem hiába győzködtelek annyit!” Aztán hátba veregetnék.
Vannak aztán a jóindulatú, mindig a legmegfelelőbb pillanatban érkező és cselekvő barátok is. Ők a másik oldalról. Amikor már épp kiszállnál, és kezded jól érezni magad, viccesen belecsempésznek egy rumot a kóládba, vagy egyszerűen csak addig erőszakoskodnak, hogy „de csak egy koccintás, ma van a szülinapom, nem sérthetsz meg, mert különben nem vagy a barátom”, hogy végül beadod a derekadat.
Vérszívók, energiavámpírok, erkölcs-csőszök, visszahúzó volt ivócimborák, önkéntes alkalmi és hivatásos stresszerek, a mindig lehető legrosszabbkor csengetők, a mindig lehető legrosszabbkor telefonálók, kéregetők, direkt marketingesek, hivatalnokok, ügyintézők, azaz bonyolítók, útonállók, mind mind hozzásegítenek ahhoz, hogy igyál, vagy ha már iszol, akkor még többet igyál.
Ja, és persze azok is, akik most ezeket olvasva legyintenek, gúnyosan vigyorognak, és ezt mondják: „persze, a gyenge jelleműek mindig találnak kifogást, meg okot, hogy másra hárítsák a felelősséget” - Én meg azt mondom, hogy az ilyen saját maguk normálisságában sütkérezőktől mentsen meg az Isten! Azt mondod rajtam múlik? Azt mondod fejben dől el? Na és a te fejedben mikor dől már el az a nagy szobor, ami téged ábrázol?
A témáról való hangos elmélkedés videója megtekinthető itt:
