henkajpan

hol van, hol nincs

2017. sze 30.

Könyvajánló

írta: pistibacsi
Könyvajánló

Pisti Yarisszal 003

Videoblogot indítottam. A számozás arra utal, hogy van már néhány bejegyzés, és tervezek továbbiakat. Alapvetően autós blog lesz, vagyis vezetés közben hangosan gondolkodva osztom az észt, de azért lesznek kivételek is, mint például ez.

Tovább Szólj hozzá

evangélikus balassagyarmat reformáció 500

2016. nov 11.

Időben a gyermek

írta: pistibacsi
Időben a gyermek

talking_23.jpg

2016 május 13-án kaptam visszaigazolást arról, hogy valóban megvettem egy jegyet 28ezer forintért Ian Gillan budapesti koncertjére.

Éltem a lehetőséggel, és felfelé kerekítettem a kezelési költséggel terhelt összeget 29ezer forintra - 240 forinttal támogatva ezzel a Máltai Szeretetszolgálat "A kultúra mindenkié" programját. A kinyomtatott visszaigazolást féltve őriztem a hivatalos iratoknak fenntartott fiókban. Nem gondoltam volna, hogy éppen a beléptetéskor gyűlik meg a bajom. Valamiért ugyanis a vonalkód olvasó nem akarta elfogadni. A biztonsági ember laza és udvarias volt, mondta, hogy csak álljak be a másik sorba, és majd minden rendben lesz. Az A/4-es papírom azonban valami rejtélyes okból nála maradt, vagyis annál, akinek ő tovább ...

Tovább Szólj hozzá

budapest deep purple papp lászló sportaréna ian gillan 2016 november 8 grace gillan

2015. jún 06.

Index video ajánlása

írta: pistibacsi
Index video ajánlása

menekult.jpg

 Köszönöm, hogy mégsem csak szégyellnem kell magamat. Nem csak demagógia uralkodik, hanem jó érzésű emberek is élnek ebben az országban. Akik elkészítették ezt a videót, és akik például lefestették az első "konzultációs plakátok" szégyenletes szövegét.

frissítés: És aki facebook-on van, mindenképpen nézze meg Nyáry Krisztián ezzel kapcsolatos posztját.

Tovább Szólj hozzá

2015. jún 02.

Kalózgyőző szuperhősök? Ki engedélyezte ezt kérem?

írta: pistibacsi
Kalózgyőző szuperhősök? Ki engedélyezte ezt kérem?

spongyabob-ki-a-vizbol-018.jpg

Figyelem, az alábbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas, illetve a film esetleges megtekintésének élvezetét befolyásoló úgynevezett spoilerek következnek!

bííííp!

bííííp!

bííííp!

bííííp!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóltam?

 

 

 

 

Ki a vízből! Az elején valami lakatlan szigeten bozótvágóval megy egy szakállas csávó, aki igazi színész. Aztán megszerez egy könyvet egy csontváztól, amiből felolvas a hajóját kísérő sirályoknak, miközben a  hajó különféle gerendái majdnem kiverik a szemedet. Aztán egyszer csak egy ideig úgy tűnik, mintha rendes Spongyabob film lenne, mert lent játszódik a tenger alatt, ahogy kell, csak van ...

Tovább Szólj hozzá

2015. jún 01.

Nem lehet mindenki messiás

írta: pistibacsi
Nem lehet mindenki messiás

nem-a-messias-474-279-60491.jpg

Nem akarom én fikázni a fikázást, kedves Szűcs Gyula, hiszen önmagában tiszteletre és egyben irigylésre méltó, hogy interjút készíthetett Eric Idle-lel, az előadás előtti napokban. Viszont szar volt szembesülni vele, hogy úgy történt, ahogy sejtettem s egyben tartottam is tőle, hogy valami ilyesmi "értékelésre" számíthatok majd ma az Indexen.

Ki vitatná, aki valamelyest is ismeri a munkásságukat, hogy a Monty Python minden idők legzseniálisabb alkotócsoportja, akik nem csupán az unásig fanyarnak és nehezen érthetőnek mondott úgynevezett "angol humor", képviselőiként, hanem az ihletettség, az eredetiség, de legfőképpen - hasonlóan Kurt Vonneguthoz - a művészetük által kiváltott " ezért és ennyiben van értelme annak, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

2015. már 16.

Macskák

írta: pistibacsi
Macskák

image_aspx.jpg

32 éve láttam először. Az első szereposztással a Madách Színházban. Épp pünkösdhétfő volt. A nővérem szerezte a jegyet, ő hívott el. Miután kijöttünk, legalább fél óráig nem tudtam megszólalni. Most néztem újra. Nagyon hasonló élmény. Romhányi József szövegfordítása, Szirtes Tamás rendezése, a színpadkép, a zene. Elgondolkodtam, hogy több olyan művész is játszott most, akik a bemutató évében még meg sem születtek, vagy kicsi gyerekek voltak, mint a feleségem is, akivel most együtt néztük. A zenéről tudtam hogy jó. Amúgy is szeretem Webbert. A tánc akrobatikus, minden tiszteletem érte az összes művésznek és aki tanította őket. És voltak szép hangok is. Meg szép popók. És persze a metafizikai áthallás most is ...

Tovább Szólj hozzá

2015. jan 23.

Gross Arnold

írta: pistibacsi
Gross Arnold

gross.jpg

Annyi szépség, kellem és báj árad a művészetéből, hogy azt mindenképpen ki kellett engedni ebbe a gondokkal, bánattal és szörnyűségekkel terhelt világba. Egyik nagy kedvencem a "Mini - Vissza a városba" című albumának borítója. Istenem, mennyit nézegettem! Elmerülve a cirádák közt olyan örömtelien és nyugodtan (mű)életet élvező figurák bámulásában, mintha csak közöttük lennék egy léghajón, vagy egy erkélyen, vagy csak úgy sétálgatva a valószerűtlenül cikornyás és sejtelmes színezésű fantázia világban. És közben Török Ádám fuvolavarázslatát hallgattam. Meg persze álmélkodtam a többi három muzsikus Németh Károly (billentyűs hangszerek), Németh Alajos (basszusgitár) és Balogh Jenő (dob) bravúrjain, és ...

Tovább Szólj hozzá

2015. jan 22.

Túltolták

írta: pistibacsi
Túltolták

illusztracio.jpg

Szerintem. Olvasom, hogy letartóztattak több francia tinédzsert, mert a Charlie Hebdo elleni merényleten viccelődtek. Egyiküket azért, mert újraértelmezte a lap egyik korábban megjelent karikatúráját, miszerint az egyik vallás szent könyve nem véd meg a golyóktól, ezért szar. A kreatív fiatal szerint mivel a vicclap sem védte meg ettől a szerkesztőit, ezért ez is szar. Más fiatalokat pedig azért vettek őrizetbe, mert a szolidaritást kifejező, elterjedt szlogent egy kissé átírták oly módon, hogy az egyik túszejtő terrorista nevét is beleköltötték - talán arra utalva, hogy végeredményben ő is meghalt egy golyózáporban. Francba már az összes golyóval, de tényleg. Az ügyek teljes hátterét nem ismerem. De az biztos, hogy ha csupán egy ...

Tovább Szólj hozzá

2015. jan 18.

Nyilatkozat

írta: pistibacsi
Nyilatkozat

faludy.jpg

 

Mélységesen elítélem, menthetetlennek és semmivel nem magyarázhatónak tartom a karikatúrák rajzolását és viccek mesélését bármilyen témában.

 

Sok-sok szünet és sok-sok pont ….......................................................

 

Ugyanakkor fontosnak tartom leszögezni, amivel feltételezhetően minden jóakaratú és ép erkölcsi érzékű embertársam is egyetért, miszerint nem helyeselhetjük teljes mértékben azt a magatartást sem, amely akár a legcsekélyebb mértékben is okot vagy ürügyet szolgáltathat bármiféle rajzolók vagy viccmesélők számára. Ha tanácsot adhatnánk, akkor nagyon röviden ezeket a figyelmeztetéseket szeretnénk minden embertársunk szívére helyezni: Ne hergeld a karikaturistát, mert ...

Tovább Szólj hozzá

faludy györgy gúny

2015. jan 09.

Betlehemes

írta: pistibacsi
Betlehemes

kirakni.jpg 

 

sűrű gonoszságban és nagy butaságban

szenvednek a népek szörnyű rabigában

kiáltanak lelkek kétségbe esetten

nem is tudják vajon hallja-e az Isten

 

fennszóval jön s botjával koppant a pásztor

kiáltja, angyalok jelentek meg egykor

nagy fényességben Betlehem határában

hirdetve örömet sötét éjszakában

 

született egy gyermek, aki nagy király lesz

mindenféle népnek bizony üdvére lesz

akik szegények, szerények megtalálják

ólban Józsefet, a gyermeket s Máriát

 

messze napkeletről mások is jönnek ám

csillagfény ragyogott sötétlő éjszakán

egy távoli országból vezette őket

így találkoztak a gyermek és a bölcsek

 

hogyan lehetne hogy mi is el ne menjünk

látni ...

Tovább Szólj hozzá

2014. nov 17.

tömegben tülekedtem

írta: pistibacsi
tömegben tülekedtem

triggerfinger-9.jpgszombat este. belgákkal. A38 hajón. kezet fogtam az általam eddig hallott legbrutálisabb dobossal, aki előzőleg pózolt nekem a feleségemmel egy közös fotóra, miután - ahogy egy Indexen talált ismertetőben olvastam - "földbe döngölős, mocskos rock"-ot hallottunk tőlük. Triggerfinger koncert és ami utána van. egy kis darabka igazi Európa. Ruben, Mario, Paul - istenek vagytok.

Tovább Szólj hozzá

budapest rock koncert a38 belgium triggerfinger 2014 november 15

2012. nov 14.

abszolutokrácia

írta: pistibacsi
abszolutokrácia

Második Józsefet a felvilágosult abszolutizmus képviselőjeként tiszteljük.

Most az elhomályosodó demokrácia korában ez különösen időszerű.

Több okból is.

A császár, akkor tényleges hatalommal rendelkezve képes volt a közjó ügyét szolgálni.

A mai, szolgálatra megválasztott társaság viszont hatalmaskodni akar.

Míg a császár egyes intézkedéseinek üdvös volta kortól függetlenül abszolút érvényű,

addig a mai ostoba vezetés ámokfutása relatíve is menthetetlen.

(problem?)

Tovább Szólj hozzá

orbán demokrácia felvilágosult abszolutizmus második józsef türelmi rendelet

2012. máj 31.

bibliakritika

írta: pistibacsi
bibliakritika


Deut 25, 11-12 „Ha férfiak veszekednek egymással, és egyiküknek a felesége odamegy, hogy a férjét kiszabadítsa annak a kezéből, aki veri, és odanyúl a kezével, hogy megragadja annak szeméremtestét, le kell vágni az asszony kezét irgalom nélkül.”

Erre a mondatra ép elmével csak kétféleképpen lehet válaszolni:

 

  1. Egy olyan könyvet, amiben egy ilyen mondat szerepelhet, nem lehet komolyan venni. A Biblia egy hulladék. Hagyjál békén vele.

 

  1. Nem kell mindent szó szerint komolyan venni, ami a Bibliában van.

    Oké, de akkor hogyan döntsem el, hogy mit vegyek komolyan és mit ne?

    Keresztények tudják, hogy Jézus az út.

    De akkor miért hivatkoznak mégis gyakran ószövetségi törvényekre társadalmi kérdésekben?

    Mi a mérce, ami tényleg ...

Tovább Szólj hozzá

biblia kereszténység ószövetség keresztyénség tóra bibliakritika jézusi etika

2011. dec 30.

indirekt metafizika

írta: pistibacsi
indirekt metafizika

Leibniznek, Heideggernek, Parmenidésznek és még annak a néhány nagy elmének, aki elég bátor volt hozzá, hogy feltegye a legfontosabb, legalapvetőbb kérdést, most szívből jövő és legtisztább hódolatom jeléül ajánlom ezt a felismerést: "azt a kérdést, hogy miért nincs semmi, és miért nincs inkább valami, soha nem lehetséges értelmesen feltenni"

Tovább Szólj hozzá

2011. dec 30.

ég veled 2011

írta: pistibacsi
ég veled 2011

tulajdonképpen büszke is lehetnék rá, hogy kicsi nemzetem (túl)választott vezetői tökös legények, és szembe mernek menni az egész világgal. ezt tette Márton barát, amikor 1517-ben kiszögezte híres (illetve legtöbbek által ismeretlen) 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. csakhogy kicsi nemzetem jelenlegi vezetői nem úgy mennek szembe a világgal, hogy a nyilvánvaló, és csak hülyék által nem látott igazságot képviselik egy álszent, gőgös és agresszív gonosz rendszer ellenében, hanem épp ellenkezőleg. és ez azért elég aggasztó. legyen hozzánk irgalmas az Isten, és oldja meg valahogy ezt a sűrű tömény katyvaszt. ámen. búék 2012!

Tovább Szólj hozzá

2011. dec 23.

karácsonyi sajnálatos események

írta: pistibacsi
karácsonyi sajnálatos események

most ez mi?

- hangoskodó kisebbség?

- megtévesztett emberek?

- nemzetellenes bajkeverők?

- hőbörgő csőcselék?

- nyugatról irányított tudatos rendzavarás?

- egyes túlkapások miatti részben jogos elégedetlenség?

- ellen(fülkétlen)forradalom?

Tovább Szólj hozzá

orbán ellenzék kétharmad magyar karácsony fülkeforradalom

2011. okt 24.

most ez kicsit durva nekem

írta: pistibacsi
most ez kicsit durva nekem

a két meghatározó jelentőségű iszlám országban tavasszal kezdődött forradalom eleinte frissítő hangulatúnak ígérkezett. az elhúzódó líbiai lövöldözés már nyomasztó volt, és kifejezetten dühítő az az egyébként megszokott cinizmus és pökhendiség, amivel a bukott vezető és háza népe, valamint csaholó bandája viszonyult az egyre több emberéletet követelő polgárháborús helyzethez. nyilvánvaló, hogy az ezredes halála jelentős fordulópont, és egy bizonyos értelemben véget is vet az eddigi eseményeknek. most valami új kezdődik. eddig is voltak áldozatok, méghozzá nem is kevés. férfiak és nők, gyerekek, idősebbek és fiatalabban egyaránt. a vérző fejű, körszakálláról és gömbölyded orráról még holtában is ...

Tovább Szólj hozzá

vallás polgárháború forradalom erkölcs diktatúra líbia alkony kadhafi

2011. jún 06.

Pályázat

írta: pistibacsi
Pályázat

Eszem ágában sincs Malackaraj babérjaira törni, már csak emiatt is vártam mostanáig, nehogy a hosszú, több hónapos kihagyás után egyetlen naptári nap leforgása alatt két gasztronómiai témát is fölvessek.

Pályázati kiírásom tárgya: tökrizottó

Kis segítség:  a magam részéről zsenge, korai főzőtökből készítettem, és ízlett. Receptemet csak azután árulom el, ha lesz valaki, akit az étel neve megihlet, és megpróbálja elkészíteni a saját fantáziája segítségével, sőt, meg is eteti övéivel, és beszámol az eredményről, valamint ismerteti az elkészítés módját.

Tovább Szólj hozzá

pályázat rizottó ételrecept főzőtök

2011. jún 05.

Zsír Light

írta: pistibacsi
Zsír Light

Ismert tény, hogy a nagy felfedezések egy jelentős része véletlen szerencsének köszönhető. a zsír light feltalálása is ezek közé tartozik. Nyilván sokan szoktak készíteni egyben párolt és zsírjára sütött húsból hidegtálakat. Nagymamámtól megtanultam, hogy a vékonyra szeletelt húsokkal megpakolt, saját zsírjával megkent kenyérnél alig van finomabb. Lehet egyben sütni baromfi végtagokat, ám ha sertéshúsból - tarjából, karajból, combból vagy lapockából, de akár csont nélküli bőrös csülökből - készül az étek, két lehetősége van a szakácsnak. Vagy egészben párolja a nagyobb - akár egykilós - darabot, vagy kisebb darabokra vágva történik a párolás és sütés. Legutóbb egy kb 70-80 dekás comb került a kezeim közé. ...

Tovább Szólj hozzá

kaja táplálkozás étel zsír sertés egészséges light

2011. máj 28.

Elsőzősök kerestetnek!

írta: pistibacsi
Elsőzősök kerestetnek!

Jóvan na. Tényleg nem vittem túlzásba a blogolást, ezért semmi kifogásom nem lehet, hogy néha trollok találnak meg először, vagy ők éreznek leginkább kényszert a kommentelésre. De azért ha van trollvadász, trollirtó, trollszelidítő, trollidomár, vagy trollokat haszonállatként, házikedvencként tenyésztő szakember a blogolvasók között, örömest venném, ha néha ők is megnyilatkoznának. Csókpuszipá. (Ja, sunázósok se kíméljenek.)

Tovább Szólj hozzá

sunáznám elsőzés trollfelügyelet

2011. máj 27.

Az ember tragédiája a Nemzetiben

írta: pistibacsi
Az ember tragédiája a Nemzetiben

Madách Tragédiája kiadásának közelgő 150 éves évfordulóját méltóképpen ünnepelheti meg, aki megtekinti a mintegy három órás darabot a Nemzetiben. A bemutatót követő napokban jártam Pesten, és a bő két héttel későbbi, 25-i előadásra az utolsó jegyet tudtam megvenni. Jó értelemben konzervatív megközelítés Alföldi Róberté, aki valami nagyon fontosat megértett ennek az irodalmi formába öltöztetett teológiai-filozófiai műnek a mélységeiből. Blaskó Péter alakításában a színpadon, látható formában is megjelenik az Úr. És ugyancsak ő alakítja a Föld Szellemét, valamint a Római szín Péter apostolát. László Zsoltot pedig az Isten is Lucifernek teremtette. Az első emberpárt alakító két fiatal színész, Szatory Dávid és ...

Tovább Szólj hozzá