a két meghatározó jelentőségű iszlám országban tavasszal kezdődött forradalom eleinte frissítő hangulatúnak ígérkezett. az elhúzódó líbiai lövöldözés már nyomasztó volt, és kifejezetten dühítő az az egyébként megszokott cinizmus és pökhendiség, amivel a bukott vezető és háza népe, valamint csaholó bandája viszonyult az egyre több emberéletet követelő polgárháborús helyzethez. nyilvánvaló, hogy az ezredes halála jelentős fordulópont, és egy bizonyos értelemben véget is vet az eddigi eseményeknek. most valami új kezdődik. eddig is voltak áldozatok, méghozzá nem is kevés. férfiak és nők, gyerekek, idősebbek és fiatalabban egyaránt. a vérző fejű, körszakálláról és gömbölyded orráról még holtában is felismerhető egykori teljhatalmú úr holttestének anti-lenini módon való közszemlére tétele, főként az, hogy a hosszú tömött sorokban várakozó horror-turisták közt meglehetősen nagy arányban vannak gyerekek is, akik az újságírók kameráiba előszeretettel mutatják "V" betű formába állított ujjaikkal a győzelem jelét, valami egészen mély letargiába sodort. apuka és anyuka még pár éve, vagy talán hónapja is ujjongva skandálta a rettegett és gyűlölt diktátor nevét, most pedig öcsi bimbózó kamaszkorának egyik meghatározó élménye lesz, hogy egy utolsó perceiben jól megérdemelt megaláztatások közt, csak az ő rémtetteihez mérhető alávalósággal meglincselt öregember oszlásnak induló, bűzlő hullája felett örömködhetett nagy nyilvánosság előtt. hát kedves emberek, így keleten és nyugaton egyaránt, basszátok meg az erkölcsötöket a vallásaitokkal együtt. ennek a világnak köszi de befellegzett. na nem most, csak eddig legalább a Kadhafi félékre lehetett fogni. most már viszont nincs mentség. ezt a poklot, ami most kezdődik, ti csináljátok. magatoknak. ja, nálunk nyugaton már ebben is előrébb járunk. vagy nem is?