Kedves Attila! Majdnem negyven évvel vagyok öregebb nálad. Szombaton, amikor kb háromszor megnéztem a Hősök téren péntek este készült felvételt - mivel személyesen nem tudtam ott lenni – alighanem ugyanazt éreztem amit Te. Szinte szó szerint így is fogalmaztam meg magamnak.

Ilyen még nem volt.

És nem kellettek hozzá logók, zászlók, jelszavak, hanem csak egy nemes ügy, ami mellett egy szívvel és egy lélekkel tud kiállni mindenki. Ez mindnyájunknak komoly tanulság. A pártoknak és a politikusoknak legfőképp.

De tanulság a civil társadalom tagjainak is, hogy nem elég fikázni a kormányt, hogy milyen rosszul végzi a dolgát, vagy milyen korrupt, de nem elég fikázni az ellenzéket sem, hogy milyen tehetetlen, meg minek van ott egyáltalán, hanem felelősséget vállalni, kiutat keresni, reális alternatívát felmutatni, és ehhez meghívni mindenkit - ilyen-olyan oldaliságtól függetlenül. Leleplezni a rosszat, és tenni is ellene, valamint kimondani a jót, és tenni is érte. Így tovább Magyarország!

Köszönöm nektek!

A szervezőknek, a résztvevőknek, a megszólalóknak, és mindenkinek, aki érti és érzi, hogy mi is történik itt most. A saját, sok esetben tanúsított óvatosságom, hogy ne mondjam gyávaságom, balfaszkodásom miatti szégyen, valamint a nemzedékem jelentős részének önként megroppant gerince ellenére való látszat vagánykodása és elvtelensége miatt érzett szekunder szégyen kikezdte az önbecsülésemet.

De hát hiszek Istenben, és tudom, hogy ő a saját képmására teremtett minket. Méghozzá azért, hogy boldog és teljes életet éljünk, és mindenki a másiknak épülésére és gyarapodására törekedjen, és szóba se kerüljön az erőszak, a rombolás, a károkozás. Így aztán a sok-sok szégyenkezés után most végre örömmel és reménnyel tölt el, hogy a tőlünk fiatalabb nemzedék megtörni látszik a széthúzás, rivalizálás, egymásra mutogatás, hárítás és mellébeszélés átkát.

Bezzeg az én időmben... ilyen nem volt.

Kedves Attila! Én egy nyugdíjkorhoz közeledő evangélikus lelkész vagyok. Református kollégáim közül többen is kimondták már, hogy "status confessionis" - azaz hitvalló helyzet, egyértelmű állásfoglalást igénylő állapot van jelenleg kis hazánkban. Teljesen egyet tudok ezzel érteni. Egyházunk elnök-püspöke Dr Fabiny Tamás is megszólalt ez ügyben.

Nem tudom, hogy vallásos vagy-e, vagy hívő, vagy bármi. A művésznevedet mindenesetre egy bibliai személytől kölcsönözted. Méghozzá egy királyról. Nem nagy felfedezés kéne legyen a keresztény emberek számára, hogy a társadalomért felelősséget vállalni alap. És ez a mostani egy elég egyértelmű helyzet lehet azok számára is, akik eddig a pártatlanságukra, vagy apolitikusságukra hivatkozva közönyösek maradtak, mondván, hogy

a politika mocskos

vagy éppenséggel a felszínes ítéletük alapján, csak mert mondjuk egy párt zászlajára tűzte a kereszténységet, vagy egy kormány szívesen tékozolta az adófizetők pénzét elnéptelenedő falvakban több százmillióból felépítendő templomokra és egyházi épületekre, épp a lehető legrosszabb törekvéseket támogatták.

Természetesen nem gondolom magamat tévedhetetlennek. De épp Jézusba vetett hitemből következik, ahogyan néha reflektálok a környezetünkben lévő jelenségekre, eseményekre. Pláne olyankor érzem ezt egyenesen kötelességemnek, amikor bizonyos ügyeket, jelenségeket mások hoznak összefüggésbe a keresztyénséggel.

Ezen a nagy tömeget megmozgató rendezvényen ugyan nem hangzott el Jézus neve, nem énekeltek zsoltárokat, nem imádkoztak, és nem idéztek a Bibliából, de határozottan azt gondolom, hogy ami és ahogyan péntek este a Hősök terén történt, az tetszett az Úrnak. Míg sok olyasmi, amit rá hivatkozva tesznek manapság, az viszont inkább elszomorítja.

Sapienti sat.

Kedves Attila! Köszönöm neked és minden szervezőnek, résztvevőnek és megszólalónak, hogy reményt adtatok egy lassan teljesen reménytelenné váló nemzedéknek is egy egyre reménytelenebbé váló történelmi időszakban. A koncertedre ugyan nem vettem jegyet, de nem csak azért, mert amúgy még mindig nem sikerült megbarátkoznom a zenei stílusoddal, hanem mert már annak is örülök, hogy az utóbbi pár hónapban két Pintér Béla és társulata darabra is sikerült eljutnom, ugyanis korábban azokra is lehetetlenség volt jegyet szerezni.

Boldoggá tesz, hogy megélhettem ezt a kort. A sajátomat és a történelmit is beleértve. Mondanám, hogy „legyetek bátorak”, de az már aktuálpolitizálás volna. Inkább csak egyszerűen azt kívánom, hogy éljetek boldogan, élvezzétek az életet, és soha ne legyen muszáj megértenetek az olyan dolgokat, mint például „mit szólnak majd”, vagy „én akarok lenni az első, ezért inkább én ütök először”.

Jó volt látni és hallani titeket, húsz és negyven közötti embereket, akik közt volt egykori állami gondozott, aki most sikeres üzletember, volt jelenlegi nevelőszülő, és saját gyerekét nevelő szülő, és volt olyan szemtelenül fiatal és rendkívül tehetséges művészember is mint Te, aki fiatal korát meghazudtolva bölcsen, és elképesztő sikeressége ellenére zavarba ejtően szerényen és választékosan tudott beszélni a jóról. Kívánom, hogy maradjatok meg ebben a szabadságban, és megtisztelve érzem magam, hogy - ha csak utólag és virtuálisan is, de - részese lehettem ennek a történelmet író eseménynek.