2016. nov 11.

Időben a gyermek

írta: pistibacsi
Időben a gyermek

talking_23.jpg

2016 május 13-án kaptam visszaigazolást arról, hogy valóban megvettem egy jegyet 28ezer forintért Ian Gillan budapesti koncertjére.

Éltem a lehetőséggel, és felfelé kerekítettem a kezelési költséggel terhelt összeget 29ezer forintra - 240 forinttal támogatva ezzel a Máltai Szeretetszolgálat "A kultúra mindenkié" programját. A kinyomtatott visszaigazolást féltve őriztem a hivatalos iratoknak fenntartott fiókban. Nem gondoltam volna, hogy éppen a beléptetéskor gyűlik meg a bajom. Valamiért ugyanis a vonalkód olvasó nem akarta elfogadni. A biztonsági ember laza és udvarias volt, mondta, hogy csak álljak be a másik sorba, és majd minden rendben lesz. Az A/4-es papírom azonban valami rejtélyes okból nála maradt, vagyis annál, akinek ő tovább adta azzal a megjegyzéssel, hogy "ez is egy problémás". Mire felocsúdtam, hogy egy újabb sor végén állok jegy nélkül, már nagyon örültem annak, hogy arcfelismeréses alapon a szimpatikus biztonsági ember beajánlott a szomszédos sort felügyelő kollégájának azzal, hogy "az úré lesz az a jegy". Több emberen átverekedve magam, végre bejutottam, és kezembe kaptam egy A/4-es papírt. erről azonban nagyon gyorsan megállapítottam, hogy nem az enyém. 11ezer forint volt az ára. Istenfélő ember lévén, "na oké", gondoltam, hát legfeljebb majd nem azon a nagyon jó helyen fogok ülni, amit direkt a fájós térdemre tekintettel választottam ki. Hátha az Úr valami jót hoz ki ebből.

Odabent kiderült, hogy nem vagyok egyedül a problémával. Akiktől nem vették el a saját jegyüket, azok közül is sokan álltak sorban egy pult előtt értetlenkedve, ámde annál nagyobb birkatürelemmel. (Tudták vajon az ügyintézők, pláne a felelősök, hogy Medvegyev elnök egyik kedvence a Deep Purple? Vagy netán pont ennek tudatában tették, amit tettek?) Odamentem az egyik pulthoz, ahol csinos fiatal segítő hölgyek figyelték minden rezdülésemet. A papíromra pedig ráírták, hogy a rajta szereplő szektor, sor és szék helyett melyik valójában az enyém. Nyugodt voltam, mert abból indultam ki, hogy a saját jegyemet már úgyis odaadták valakinek. Egy bájos fiatal lány odakísért a helyre, ahová újdonsült jegyem szólt. Ám ott egy meglehetősen feldúlt arcú férfi arról tájékoztatott minket, hogy "most már tényleg elege van". Megjegyzem, ekkor már javában folyt az előzenekar - Papa Le Gál - koncertje, amelyben az este sztárjának leánya, Grace Gillan énekelt, méghozzá nem is rosszul. Elhatároztam, hogy nem vitatkozom, hanem elengedem a veszteségeimet. Állva maradok, hiszen úgyis van elég hely, és a térdem amúgy is fájni kezd tíz percnyi ülés után, ha nem tudom kinyújtani a lábamat. Csakhogy ez nem volt megengedett.

Oda is jött hozzám egy szintén nagyon szimpatikus fiatal hölgy, és kért, hogy üljek a helyemre. Nagyon udvariasan a fölébe súgtam a következőket: "Nem szeretném untatni a történetemmel, de a bejáratnál elvették a jegyemet. Megelégedtem egy helyette kapottal, ami kevesebbet, mint a felét érte. Azonban azon a helyen már ül valaki." Aranyosan, kedvesen a vevőszolgálathoz irányított. Azt kérdeztem, hogy oda menjek-e, ahol harminc méteres sor áll? És különben is én koncertre jöttem, nem jogokat érvényesíteni. A hölgy, megérezvén problematikus eset voltomat, felbátorított, hogy a szóban forgó vevőszolgálatnál ne álljak sorba, hanem menjek mindjárt a pulthoz. Azt tettem. Mintha csak valami személyemre szabott show-ban lennék, vagy egyszerűen csak észrevette feldúlt állapotomat, rögtön odajött hozzám egy kedves, előzékeny hölgy, és hajlandó volt meghallgatni, sőt el is hinni a sztorimat. Mivel sok dolga volt, megbízta a mellette álló kolleginát azzal, hogy bocsássa rendelkezésemre a szolgálati laptopot, amelyen gyorsan megkerestem a postafiókomban a jegyvásárlás visszaigazolását. Papíromra tehát rákerült egy újabb módosítás, amelyet most már véglegesnek tekinthettem.

Aggódtam azonban, hogy vajon nem találom-e ott azt a személyt, aki a beléptetésnél jóhiszeműen elfogadta a problematikusnak nyilvánított jegyemet. Ezzel szemben harmadik sorból élvezhettem a bájos Grace Gillan zenekara, a Papa Le Gál koncertjének utolsó perceit, valamint az alig negyedórás beállás után a rendkívül közvetlen, barátságos és szerény, ugyanakkor hetvenegy évesen is sármos, rugalmasan mozgó, és a régen megszokott hangján éneklő Ian Gillan koncertjét. A mellettem üresen maradt helynek köszönhetően a lábaimat is ki tudtam nyújtani a kritikus pillanatokban. A fiatal zenészekkel is kiegészített zenekar kifogástalan Deep Purple hangzást adott. A szimfonikusok szolidan, de észrevehetően tették teljesebbé a hangzást anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is tompították volna a rock and roll életérzést. Hallhattunk nagy klasszikus slágereket, mint "Smoke on the water", "Lazy", "Strange kind of Woman", "Perfect strangers", "Demon's eyes" és olyanokat is,amiket például én most hallottam először. A ráadás telitalálat volt. A közönség egy része kezdett felállni és előre jönni. A "Hush", benne virtuóz hangszerszólókkal, majd a folytatólagosan megszólaló utolsó dal, "Black night".

Én csak a magyar közönséget nem értem. Hogy lehettünk ilyen kevesen?

Ja, a "Child in time" nem hangzott el.

Mindezek ellenére és mindezekkel együtt is felejthetetlen alkalom volt.

Elmondhatatlan.

Szólj hozzá

budapest deep purple papp lászló sportaréna ian gillan 2016 november 8 grace gillan