Örömöt szerzett szívemnek az Úr, felemelte arcomat az Úr. (1Sám 2, 1a)

Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek (1Pt 1,8)

Kép forrása: https://i.ytimg.com/vi/6Y_F-QtOAzE/maxresdefault.jpg

Ma reggel ötkor vetett ki az ágy. Előző este már tudtam, hogy ma néhány dolgot el kell intéznem. Olyanokat, amelyek közül egy is meghaladja a jelenlegi teljesítő képességemet. Totál ki vagyok. Mármint ez nem kérdés, habár az is lehetne, mert tényleg nem tudom, hogy ki vagyok, de ez most a legkisebb gondom.

Egy előző délután rendelt pizzától rendesen beálmosodtam, és elég korán lefeküdtem. Valamikor éjfél körül felkeltem, és géphez ültem. Az összes maradék üdítőt és sok vizet is megittam, mert a pizzára eléggé megszomjazik az ember.

Aztán még néha forgolódtam, néha aludtam, hülyeségeket álmodtam, és ahogy írtam, miután kivetett az ágy, nekiláttam a dolgaimnak.

Prioritásokat állítottam fel a fejemben. Tudtam, hogy a legutóbbi utam végén kivillant a műszerfalon a kis piros kanna, így aztán első utam a benzinkútra vezetett, mert nem kockáztatnám, hogy szanaszét égessem a motort.

Lelki szemeim előtt megjelent a rokonszenves, kerek arcú, szemüveges benzinkutas srác, aki már több alkalommal is segítségemre volt egy kis olaj utánpótlásnál.

Ja, és a bal első rendszeresen leereszt. Valószínűleg a felnivel lehet a gond, mert valamelyik korábbi évben a nyári gumival is ugyanez történt. Most meg át se cseréltem a télit, mert a gumissal legutóbb megbeszéltük, hogy már utoljára teszik fel. Ezen a nyáron meg nem nagyon hiszem, hogy sok nagy utat tennék meg, mondjuk Balatonra, vagy ilyesmi.

Ha már ott voltam, tankoltam is egy keveset, mielőtt segítséget kérek. Egy számomra új srác volt a pénztárnál, és úgy tűnt, hogy egyedül. Mielőtt bementem fizetni, észrevettem, hogy az autóm kipufogója alatt egy terebélyesedő benzintócsa keletkezik.

Nem szükséges magyarázni, hogy mit érezhettem. A srác amúgy segítőkész volt. Meg is próbálta letekerni az olajtartály tetejét, de neki sem sikerült, pedig abba vetettem minden bizalmamat, hogy a benzinkutasok mindent megoldanak. Nem várhattam, hogy csak velem foglalkozzon, hiszen mások is jöttek tankolni.

Ott álltam tehát felnyitott motorháztetővel, egy liter olajjal, egy benzint pisilő autóval, és leeresztett bal elsővel. Nem beszélve a szelektívbe kidobandó és visszaváltandó üvegekkel, és a fejemben kószáló bevásárlási listával és a későbbi teendőkkel.

Pici lányom szombaton köt házasságot. Az én feladatom, hogy elvigyem a tanúk adatait az anyakönyvvezetőhöz, meg egy pezsgőt és három gyertyát a megható pillanathoz. Most akkor ebből nem lesz semmi? Hajnali ötkor melyik autószerelőt lehet elérni? És hogy induljak el így egyáltalán? Az olaj még sehol, a bal első lapos, a benzin folyik, és a tűzhalál elég szar lehet.

Mindenek előtt fizettem. Aztán leguggoltam (vagy letérdeltem?) a bal első mellé, és imádkozni kezdtem, valami ilyesmi szavakkal (lehet, hogy volt benne nyomdafestéket nem tűrő is, ezért egy picit most szépelgek): „Uram, ez tényleg egy nagyon nagy gebasz. Kérlek, ne hagyj benne! Számodra nincs lehetetlen!”

***

Először a gumit pumpáltam fel. Öröm.

Aztán emberi értelemben reménytelenül újra nekiveselkedtem az olaj tetőnek. És megmozdult, és ki tudtam tekerni, és beleöntöttem a litert, és meg se néztem a nívópálcát, mert tudtam, hogy egy tizennégy éves autó már zabálja az olajat, és nem hiszem, hogy lehetséges lett volna túltölteni. Öröm.

Aztán elindultam. El sem akartam hinni, hogy ez lehetséges. Öröm.

Eljutottam a szelektív gyűjtőig az üvegekkel, és már nem folyt a benzin kifelé. Öröm.

Utána elmentem vásárolni, és a kenyér, tej, felvágott és sajt mellett nem felejtettem el a mosószert és a villanykörtét sem. Öröm.

Hazaértem úgy, hogy nem robbant fel az autó. Öröm.

Kipakoltam, gyorsan ittam egy whiskyt és egy pohár bort. Öröm.

Kialmoztam a macskákat, adtam nekik friss vizet és kaját, aminek örültek. Öröm.

Leültem a géphez, megnéztem az üzeneteimet, és nem volt köztük trollkodás. Öröm.

Kinyomtattam a kicsi lányom szombati esküvőjére a tanúk adatait. Öröm.

A templomból elcsentem kölcsönbe három gyertyát az ünnepélyes pillanathoz, mivel a boltban nem kaptam, de amit persze első adandó alkalommal el is mondtam pénztáros asszonynak. Öröm.

Nem felejtettem el pezsgőt se venni, és tényleg a hétfő helyett a keddi napon volt félfogadás az anyakönyvvezetőnél, így a gyertyákat, a pezsgőt és az adatokat is le tudtam adni. Öröm.

Ha már lesétáltam a városba, gondoltam, megnézetem a mobilnetem problémáját is, de az üzlet még nem volt nyitva. Felhívtam a nagyobbik fiamat, hátha dolgozik, de nem vette fel. Jobb híján vettem egy doboz szivarkát. Aztán az utca túloldalán megpillantottam gyermekeim édesanyját, volt feleségemet. Öröm.

Pár pillanat múlva ő is észrevett engem, és át is jött a zöld jelzésnél. Öröm.

Beszélgettünk a lányunk szombati esküvőjéről. Öröm.

Elmentem a kocsmába, ahol a nagy fiam dolgozik, és jó érzés volt egy kis társasági életet élni régen látott törzsvendégekkel, pláne a fiammal, akit szeretek és közel áll hozzám, ráadásul egy kis dohányzás közben elmesélhettem neki a kora reggeli szerencsétlenkedéseimet és megmeneküléseimet. Öröm.

Hogy eközben kinyitottak azok a távközlési szolgálatokat képviselő üzletek, amelyeket még meg akartam látogatni hazatérésem előtt, ugyanis az egyiknél az előfizetéses mobil netem mondta be az unalmast, a másiktól meg pont a kedélyes kocsmai csevegéseim közben kaptam üzenetet egy szerintük elmaradt számlafizetésről, az nem feltétlenül felemelő, de ebben a helyzetben igenis: Öröm.

Életemben nem sorakoztam még utcán, ráadásul másfél méteres távolságot tartva, és kezemben a szájmaszkkal, hogy mihelyt rám kerül a sor, azonnal szalonképessé varázsoljam magam. Magamra erőltettem a türelmet, és végtére is jól jártam, mert épp arra járt mostani feleségem, aki munkába indult, és korai távozásom okán ma még nem találkoztunk. Öröm.

Meg tudtam beszélni vele, hogy az általa is kedvelt pici lányom esküvőjére, a személyi korlátozások ellenére ő is hivatalos, és nem tiltakozott, csak azt kérdezte, mit vegyen fel. Öröm.

A különféle sorban állások közepette sikerült telefonon beszélnem azzal a kedves autószerelővel, akihez már évek óta hordom az autómat, és a benzinlyuk ügyében egyeztettünk egy időpontot csütörtök reggelre. Öröm.

Kiderült, hogy a másik mobilszolgáltatónál nincs is tartozásom, csak úgy látszik, a rendszer késve dolgozta fel a beérkező utalást, és automatikusan kiküldték az sms-t. Öröm.

Még déli tizenkettő előtt hazaértem, és be tudtam számolni az épp parókia udvaron szorgoskodó pénztáros asszonynak és a vendégház udvarán füvet nyírni érkezett gyülekezeti gondnokunknak arról, hogy mennyi öröm ért már ezen a napon. Öröm.

Megnéztem a postafiókomat, és kaptam egy kedves és elismerő visszajelzést a szerkesztőtől egy elküldött szöveges anyagommal kapcsolatban. Öröm.

***

„Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség.” Ismerős ez valakinek? Hála Istennek, én is már csak a nagyszüleimtől és szüleimtől hallottam ezt az általuk is bornírt baromságnak tartott szlogent. Az ókori világban azonban még volt olyan, hogy ha egy nő nem szül gyereket, pláne fiút, akkor ő még alacsonyabb rendű, mint ha „csak nő” lenne. Hála Istennek, ez valamikor több ezer évvel ezelőtt volt így. Ebben a régi időben történt, hogy egy Anna nevű asszonynak kivételesen normális és jó fej férje volt. Akkoriban megszokott volt, hogy egy férfi és több nő. De ennek a férfinak eszébe sem jutott, hogy hibáztassa Annát azért, mert nem szült gyereket, míg másik felesége meg bezzeg igen. Sőt, vigasztalni próbálta őt. Anna viszont nagyon szerette volna továbbadni az élet csodálatos ajándékát. Imádkozott Istenhez. És imádsága meghallgatásra talált. Fia született, akit azért nevezett el Sámuelnek, mert ez azt jelenti, hogy „Isten meghallgat”. Éli főpap, az imádkozó asszonyról azt gondolta, hogy be van rúgva. És hogy lerázza, megígérte neki, hogy meghallgatásra talált az imádsága. Isten viszont komolyan gondolta mindezt. Hiszen ugyan ki mással foglalkozna az Örökkévaló, ha nem egy kétségbeesetten imádkozó nővel, és egy formálisan még papi szolgálatot végző megfáradt, kiégett öregemberrel? Et cetera et cetera megszületett a gyerek, és Anna persze hálaéneket mondott. Öröm.

Ja, mellesleg ő lett Izráel legjelentősebb bírája, aki királlyá kente Sault és Dávidot is. Öröm?

***

Na oké, most nem nagyon lehetnék ilyen flegma, mert tényleg a pici lányom megy férjhez szombaton. És két unokám születését is várom. Szóval: Öröm.

***

Ja, a fotó Pásztor Annát és Pásztor Sámuelt ábrázolja. Ők is Anna és Sámuel, de nem anyja és fia, hanem testvérek. Viszont aranyosak és jó fejek. Bocs, nem akartam visszaélni az ismertségükkel, de annyira adta magát a dolog... Vagyis bevallom őszintén, képet keresgéltem a poszthoz, és valahogy nem középkori ábrázolásokat adott ki a gugli. Remélem, nekik és a rajongóiknak is öröm.