O. I. Original Intelligence (2021)
Avagy a physis rendjéről
„Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (Ézs 57, 15)
„Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.” (Mk 6, 34)
Az ember a természet része.
Igen, a füstölgő gyárkéményeivel, autóival, erőműveivel, a Troposzférát kerozin égéstermékkel telepermetező repülőivel, az őserdők és állatfajok százainak irtásával, az óceánok olajjal és műanyagokkal való agyonszemetelésével, a termőföld elszikesítésével, a rákkal és rák elleni küzdelemmel, a koronavírussal és annak következményeivel, az amerikai elnökválasztással és nemzetközi visszhangjával és sok mással együtt, beleértve Soros Györgyöt és Orbán Viktort, sőt az Operatív Törzset, Majkát, Gődény Györgyöt, a Telexet és Indexet, az SZFE-t, Belorussziát, a kurdokat és ujgurokat, a pigmeusokat és Puzsér Róbertet meg Besenyő Pista bácsit is.
Az Univerzumban számtalan struktúra kering, és senki nem ejt könnyet, ha egy aszteroidabecsapódás eltérít pályájáról egy bolygót, vagy újrarajzolja annak felszínét. Akkor sem, ha egy Napunkhoz hasonló csillag beteljesíti princípiumát, és évmilliárdok elteltével hatalmasra duzzad, magába ölelve a körülötte keringő égitesteket, majd összezsugorodik és kihűl, vagy fekete lyukat hagy maga után. Ez a természet rendje. A vulkánok, a tektonikus mozgások és gigászi víztömeg ide-oda rendeződése, olvadása, fagyása mind-mind hozzátartozik a Föld történetéhez. És ezek a változások mindig eltüntettek valamit, és felszínre hoztak helyette valami mást. Nincs ez másként az emberrel sem.
Az ok, amiért mégis hajlamosak vagyunk kiemelni fajunkat a természetből, és attól elkülönítve szemlélni sorsának alakulását, és mindazt, amit a környezetében végbevisz, semmi egyéb, mint hogy saját létformáját, struktúráját, amit életnek nevezünk, néhány ezer év alatt veszélybe sodorta. Ez sem érdemelne még igazán megkülönböztetett figyelmet, hiszen ezt teszi egy üstökös is, amikor se lát se hall módon, mintegy ámokfutóként megy keresztül mindenen, ami az útjába kerül, mígnem egyszer egy másik objektum bizonyul erősebbnek nála, és pikk-pakk vége. Ha meg nem, akkor is el fog égni egyszer, még ha emberi léptékkel mérve nagyon sok idő is kell ehhez. Szóval nincs ezen mit keseregni.
Igen ám, csakhogy az emberrel valahogy úgy alakult a dolog, hogy önreflexióra képes, vagyis gondolkodik, összefüggéseket lát, és van benne életösztön. A következtetései pedig egyre nyilvánvalóbban afelé irányulnak, hogy amit tesz, az hasonlít ahhoz, mint amikor valaki felmászik egy fára, és elkezdi fűrészelni azt az ágat, amelyen ül. A létakarás és a teremtménytársakkal való interakció úgynevezett érzéseket is kivált belőle. Olyan következtetésekre is képes, amelyek túlmutatnak a meglévő tényeken.
Úgynevezett normái vannak,
és ezek a normák ezt az önreflektáló tudatot egy olyan működésre ösztönzik, amelynek saját maga az etika nevet adta.
Ennélfogva normális esetben sírva fakad egy lángoló erdőben elevenen szénné égő koala, egy talpalatnyi olvadó jéghegyen egyensúlyozó csonttá soványodott jegesmedve, vagy egy orrába került szívószál miatt tehetetlenül szenvedő óriásteknős láttán. És immáron nem közömbös számára az sem, hogy az általa Földnek elnevezett bolygóba a közeljövőben becsapódik-e egy aszteroida, vagy sem. Az önreflexió és érzések előfeltételeként megismert úgynevezett biológiai lét veszélybe kerülése egy sajátos mechanizmust indít el, ami egy szintén természetes folyamat.
Amikor például megfogalmazódik az a gondolat a faj némely példányában, hogy talán az egyébként is fogyóban lévő fosszilis energiahordozók helyett tartósabb és saját, valamint teremtménytársai számára is fenntarthatóbb megoldás után kellene néznie. És talál is ilyeneket.
Vagy amikor eljátszik a gondolattal, hogy a milliárdnyi melegvérű szárazföldi emlős, madár és vízi élőlény folyamatos és irgalmatlan pusztítása helyett a biológiai léte fenntartásához szükséges proteineket talán a szintén természettől kapott értelmének köszönhető tudományok segítségével szintetikusan is elő lehetne állítani. És ez is megvalósítható lenne.
Vagy a saját fajához tartozó példányok több mint kétharmadának nyomorúságos életkörülményein javítani lehetne a létfenntartáshoz szükséges javak igazságosabb elosztásával, miközben arra is ügyelnének, hogy a bolygó befogadó képességét ne lépjék át irracionális mértékű túlszaporulattal.
Szóval ezek a gondolatok is a természet részét képezik, nem csak a füstölő gyárak, a repülők és autók, meg egyebek.
És a természet részét képezi a számítógép, az okos telefon, meg a tablet is.
Ezért nem igazán épületes azon pörögni, hogy a mai fiatalok legnagyobb problémája, hogy elment a net, nincs térerő, vagy nem tudja nézni a kedvenc műsorát a tévében; bezzeg Mari néni még petróleum lámpával világított, tyúkokat tartott, kertet kapált, és mégis boldog volt. Akkor az volt a természetes, ma pedig az, hogy felhívom anyust a mobilomról, vagy videó chat-etelek a kollégáimmal, és felszállok a buszra, vagy felülök a repülőre, és úgy elszállok mint a fecske, magasan a levegőbe.
Őseink valamikor elkezdtek háziasítani egyes állatokat, kiemelve ezzel őket az addigi természetes környezetükből. Megülték és igába fogták a lovat, megfejték és levágták a marhát, röpképtelenné hizlalták a tyúkot, hogy megehessék a tojását és őt magát is, stb. Mari néni idejében a macskának és kutyának még az udvaron volt a helye, és nem házi kedvencként tekintettek rájuk, hanem haszonállatként. A kutya őrizte a házat, a macskának meg legfeljebb a padlásra, vagy a fészerbe volt bejárása, oda is csak azért, hogy egeret fogjon.
Lehet éppen nosztalgiával tekinteni arra az időszakra, vagy a paraszti életre, mint mégis csak „természet-közelibb” világra, de becsapjuk magunkat, ha nem látjuk meg, valójában az is már az ember által alakított világ volt. És ebből megint csak természetesen, a technika és tudomány feltartóztathatatlan változásának eredményeként alakult ki az a világ, amiben most élünk. És ebben a világban sok valakinek a kutya és a macska a szobájában van, sőt, az ágyába és a szekrénye tetejére is feljut. Lehet ezen keseregni, mint a mobil telefonon, meg az elektronikus zenén, hogy bezzeg a petróleum lámpa, meg Mari néni, meg a Deep Purple, vagy Jimi Hendrix, de felesleges. A gregorián, Bach, Mozart, Bartók, a Led Zeppelin és Armin van Buuren és mindaz, amit még nem is ismerünk, a mi kultúránk része. Mint a petróleum lámpa, meg a ledes égő.
Bárányok voltak az ember előtt is. És nem volt szükségük pásztorra. Pásztorra nem is nekik van szükségük. Hanem a pásztornak van szüksége a juhokra. Pásztor egyáltalán csak azóta van, amióta az ember háziasította, saját hasznára kisajátította a juhokat is, hogy megfejje, megnyírja és megegye őket. Mondhatnánk tehát azt is, hogy az volt még a szép világ, amikor pásztor nélkül voltak a juhok. Ilyet azonban nem szoktak mondani az emberek, mert már évezredek óta azt tartjuk természetesnek, hogy a juhok az ember függelékeként léteznek csak. És nem saját jogon, hanem csakis az emberért.
Jézus tehát nagyon modern, mert magától értetődően veszi természetesnek ezt az úgynevezett természettől már az ember által elidegenített állapotot. Ma talán azt írná az evangélista, hogy Jézus megszánta a sokaságot, mert olyanok voltak, mint akik telefonálni szeretnének, de nincs térerő.
Szóval érdekes dolgok ezek. Itt vagyunk, feltartóztathatatlanul megyünk a nekünk kijelölt pályán, mint valami üstökös, vagy ámokfutó, és közben képesek vagyunk arra is, hogy ezzel kapcsolatban önreflexív módon, kritikai vélekedéseket fogalmazzunk meg.
És akármi lesz, mindenképpen szívás, mert vagy megyünk a pusztulásba, vagy nagy árat fizetünk azért, hogy mégse.
Elég nagy slamasztikában vagyunk. Pedig amúgy meg tök szép ez az egész.
Van ez a nagy mindenség, és benne annyira picik és parányiak vagyunk, hogy azt ki se lehet szavakkal fejezni. Ez az ismeret, ez a tudás is a természetes velejárója az emberlétnek. Sőt, már arra is képes az ember, hogy mesterséges intelligenciát hozzon létre. Olyat, amelyik bizonyos műveleteket sokkal pontosabban és gyorsabban el tud végezni, mint ő maga. Sőt, már tanítgatja is, hogy egyre több hozzá hasonló vonása legyen. Rengeteg információt tud tárolni, és azokat rendszerezni. Elemez adatokat, és azokból megfelelő algoritmusok segítségével következtetéseket is le tud vonni. Tehát azért nem csak aggodalomra és szégyenkezésre van okunk embervoltunk miatt. Mert amilyen rohamtempóval pusztítjuk a világunkat, ugyanolyan rohamosan alakul egy újfajta látásmód, ami megint csak természetes velejárója a létezésünknek.
Talán még azt is egyre több példány felfogja, megérti, hogy értelmünk a természetes értelem, ami ezek szerint kódolva van az Univerzumban. Ezt még nem mi állítottuk elő. Sőt. Ő állított elő minket. Általa élünk egyáltalán. Jó nagy lehet. És sosincs vége. Elképesztő. A milliárdnyi galaxis, amelyekben egyenként irdatlan mennyiségű, a miénkhez hasonló bolygórendszer kering elképzelhetetlen sebességgel, mind egy hatalmas izébigyónak a parányi része csupán. És mi meg mégis képesek vagyunk erről gondolkodni. Ja, szóval ez elég érdekes. De csak nekünk. Mert amúgy meg tök természetes.
