Na szóval
Péntek van, lassan felkászálódik mindenki
Direkt elloptam Tóta W Árpád indexképét, hogy pereljen be, vagy ilyesmi, de amit írok, az jusson el minél több emberhez. Értve? No. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pont utazhattam a hétfő reggeli kék metrón. Általában álmos fejek sétálós kávéval munkába menet, vagy gyereket iskolába kísérő feszült apukák, anyukák. Most meg egy halom vigyorgó arcot láttam a telefonját nyomkodni. Majdnem fel is kiáltottam, hogy
mijafaszvan emberek?
De nem baj, hogy óvatos voltam ezzel az örömködéssel, mivel tény, hogy ezen a vasárnapon minden eddiginél többen szavaztak a Fideszre. És ezzel együtt maradt alul kétharmaddal. Ami számomra nem remélt öröm, az valakinek csalódás. Bele is futottam egy ilyen beszélgetésbe, ahol ketten felálltak az asztaltól, miután az érzéseimet meggondolatlanul szavakba öntöttem. Aztán magyarázkodhattam, hogy nem, nem, nem, nem tartom Magyar Pétert messiásnak.
Hadd mondjam el: fuldokoltam. És nem csak tizenhat éve, hanem már korábban is. Sok ismerősömnek elmondtam, hogy úgy éreztem, mintha befalaztak volna. Buddhista szerzetesek közt volt ilyen extrém önmumifikálási gyakorlat. Csakhogy ezt nem én kezdeményeztem, sőt, mindent próbáltam megtenni ellene. Mondhatnám azt is, hogy egy Milgram, vagy Zimbardo kísérlet részese voltam, de megint csak akaratom ellenére. Van aki érti, van, akinek meg hiába magyaráznám.
Összehasonlítva egy másik életfordulós eseménnyel, még ha az nagyon más előjelű is volt. 2012-ben meghalt apám. Akkor is épp továbbképzésről utaztam haza. Álltam a Duna parton, és ízlelgettem a tényt: „meghalt az apám”. És nem tudtam sírni. Azóta már nagyon sokszor.
Most vasárnap este tízkor még azt írtam az egyik kedves barátomnak, hogy baszki, nekem ez a pohár még mindig félig üres. Szerencsére ő másik generációhoz tartozik, és erőteljesebb a realitás érzéke, így simán ezt válaszolta: „Ne legyél fasz! Ma iszunk!” És hittem neki.
Most annak az ideje van, hogy sorra kezdenek különféle korifeusok és haszonélvezők előállni a sztorijukkal, hogy ők csak parancsra tették, meg hogy belülről próbálták bomlasztani a rendszert, stb. Leszarom. Legyenek ők is boldogok. Persze valami következményeket azért várok és remélek. Nem elégtétel miatt, meg nem is azért, hogy most már végre ők is szívjanak, hanem csak mert tényleg sok kárpótolni való van.
Valaki a fejemhez vágta, hogy „Magyar Pétert tartom messiásnak”. És pont, hogy nem. Kurvára nem. Végre eljutottunk oda, hogy nem hamis messiások közti versengés van a politikában. Amikor először bement Magyar Péter Gulyás Marcihoz, végig röhögtem és dühöngtem az interjút. Hol voltál eddig? - tettem fel a kérdést. Aztán beláttam, amit Mérő Vera fogalmazott meg valamelyik Puzséros tüntetésen, hogy ne legyünk faszok a kései megtérőkkel, hanem örüljünk nekik.
Amúgy meg magyar politikus szájából még sosem hallottam ilyen szavakat, hogy „ne bennem bízzatok, hanem vegyétek kezetekbe a sorsotokat” - nem pontos és nem szó szerinti idézet, de pont az a lényege, hogy egy ilyen nagyon messiás-gyanús csávó simán kijelenti, hogy nem róla szól a történet. Pedig amúgy meg de, mert ekkora ütésállóságot és munkabírást, ennyire intelligensen és szimpatikusan végigcsinálni, ez nagyon nagy teljesítmény. És nem volt egyedül.
Critical mass.
Tudjátok, hogy mi a legjobb ebben az egészben? Hogy ha csak eddig tartott volna, akkor is megérte. Keresztyén vagyok. Eleve kizárt, hogy emberekben bízzak. Viszont amíg ebben a mulandó földi világban élek, addig sem mindegy, hogy hogyan. Ja, a legjobb az egészben az, hogy a mostani hőseinknek nem kellett meghalniuk értünk, hanem élnek értünk. Neveket direkt nem mondok, mert nem akarom, hogy megint valaki felálljon az asztaltól, de azért az utóbbi néhány év néhány jellegzetes arca, különösen is az utóbbi hetekben, hónapokban diáklányoktól rendőr- és katonatiszteken át huszonéves informatikusokig, stb. Már ha érted hogy kikre gondolok ugye.
Szóval jó élni és élni hagyni, meg élni hagyva lenni. Ez így még belefér, hogy ne legyen túlzottan pártpolitikai? Vagy csak a magát keresztyén-konzervatívnak állító állampártot illett reggeltől napestig seggnyalni a péndzért anélkül, hogy bárki is pártpolitikai elfogultsággal vádolta volna a magukat kereszténynek állító kollégáimat és üzletfeleiket?
