Kert
május 25. kedd (azaz hogy hétfő)
Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak. (Zsolt 5, 4)
Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért (Ef 6, 18)
Az első keresztyének folyamatos üldözésben részesültek. Az első vértanú István diakónus volt, akit gyakorlatilag meglincseltek. A még fiatal Saul, akit később Pál apostolként ismerünk, akkor még büszkén részt vett az akcióban. Aztán maguk az apostolok, köztük Pál is üldöztetések áldozataivá váltak.
Ja, de hogy a Mesterük sem mutatta meg, hogyan kell szépen élni, mert se felesége, se gyereke nem volt, sőt, az őt követő barátait is megdicsérte, hogy elhagyták érte a családjukat? Járkált egyik faluból és városból a másikba, és többnyire olyasmit tett, amiről lehetett tudni, hogy a vallásos és egyben társadalmi elit tagjainak a megütközését biztosan kiváltja vele. És még ráadásul be is szólt nekik. Méghozzá nem finoman. „Viperák fajzatai, meszelt sírok” stb. Ezek után nem csoda, hogy felforgató bűnözőként kivégezték.
De miről is jutott ez eszembe? Az imádkozásra buzdításról. Könyörgés, éberség, állhatatosság... A napokban az fogalmazódott meg bennem, hogy valójában másnak sincs értelme. Amit érdemes komolyan venni, az a mulandóság ténye, és az örökkévalóság reménysége. És erre nem csak ezek a napok taníthatnak meg minket. Teli van a hócipőm a covid19-cel, meg hogy más téma sincs már harmadik hónapja.
Megmondom őszintén, hogy síkideg para vagyok. Ha életmód tanácsot kellene adnom, akkor lehúznám a redőnyt, magamra zárnám a kamraajtót, vagy elbujdokolnék. Remélem, eddig sem várt tőlem senki ilyesmit. Mármint életmód tanácsot.
Mert miről is van szó? Lakunk ezen a bolygón most már több mint nyolcmilliárdan, akik közül kb hatmilliárd totális pokolban tengeti az életét. Sokan közülük otthon és ruha nélkül, nélkülözve, éhezve, kilátástalanul és reménytelenül. Háborúktól és erőszaktól, általunk nem is ismert járványoktól és természeti katasztrófáktól, de főként az emberi gonoszságtól szenvedve.
Mi pedig ennek a csodálatos világnak a legjobbik felén élünk, és ez azt jelenti, hogy a többség, a szerencsésebbek, a szorgalmasabbak, a „jó tanulók” és a becsületesek 30-40-50 négyzetméteres ketrecekbe járnak haza a házastársukhoz, az átlag két gyerekükhöz, és esetleg gondozásra szoruló apóshoz, anyóshoz a kb 120-200ezer nettójukkal, amit hajnaltól mikulásig tartó gályázással keresnek meg.
Na, én most őket mindnyájukat szeretném megtapsolni. Nagyon tudhatnak valamit, ha csak naponta egy-két családon belüli gyilkosságról olvasunk. Lehet, hogy a többség latens keresztyén? Akik képesek valami láthatatlan forrásból naponta újra erőt meríteni és tovább élni? Sőt élni hagyni?
Pedig lehet, hogy nem is imádkoznak. Sőt, még az sem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy sokat káromkodnak. Talán az Örökkévaló megtanulta dekódolni a sajátos üzeneteket. És meghallgatja őket. És jutalmazza állhatatosságukat, éberségüket.
Ma kellemetlenül indult a napom. Vásárlás után hazaérve kivert a víz, erősen dobogott a szívem. Visszafeküdtem az ágyba. Szerintem nem a vírust kaptam el, hanem egyszerűen csak kimerültem. Igen, mert bármennyire is furán hangzik, a lelkészek is dolgoznak. Legalábbis egyik-másik. És néha kicsit kimerülnek.
És pont ezért tudom nagyon megbecsülni azoknak az embereknek a munkáját, akik olyasmit tesznek, ami nekem nehezemre esik, vagy nem értek hozzá. Például kenyeret sütnek, postát hordanak ki mínusz negyventől plusz negyven fokig minden nap, vasat kalapálnak, szájmaszkban állnak a futószalag mellett három műszakban, gyereket tanítanak telefonon keresztül, tényleg becsülettel ápolják és gyógyítják a betegeket, öregeket, vagy éppen kertet gondoznak.
Ezek az érőfélben lévő meggyek a mi kertünkben álló fán teremnek. Akkor fotóztam őket, amikor két kedves, dolgos ember fél óra alatt elvégzett ott annyi munkát, amit én valószínűleg egy hét alatt sem tudtam volna. Így aztán a kellemetlenül induló napom úgy tűnik jól ér véget.
A szívemben hála van, és pont emiatt nem tudok megfeledkezni azokról a szenvedőkről, legyenek emberek vagy állatok, akik ebben a világban – covid19-től függetlenül, sőt már jóval eme hisztéria kitörése előtt is – borzalmas szenvedéseken mentek és mennek keresztül.
A Biblia majdnem legelején egy kertről olvashatunk. Éden. Paradicsom. Isten azért teremtette, hogy az ember művelje és gondozza azt.
Most biztosan eretnek leszek, de azt mondom, hogy ez egy sosem-volt kert. Azért szerepel mindjárt a teremtés történetében, hogy mi emberek tudjuk, hogy az Örökkévaló eredeti terve velünk és minden teremtménytársunkkal az, hogy boldogan éljünk és ne bántsuk egymást.
Múlt hét közepéig mindig reggel osztottam meg az aznapi igékkel kapcsolatos gondolataimat. Aztán kimaradt pár nap, és most meg már mindjárt vége a mai napnak, mire ez a poszt kikerül. Talán valaki reggel fogja olvasni. Nincs ezzel semmi baj. Sőt. Ha élek, és bírom, akkor holnap is írok. Csak legyen, aki elolvassa.
