Nincs más
Megismerni - bibliai értelemben
Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. (Zsolt 16, 2)
Az pedig az örök élet, hogy megismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17, 3)
Aki volt már szerelmes, jól ismeri a zsoltárvers második felében megfogalmazott érzést. „Rajtad kívül nincs ami jó nekem”. Végre érzem, hogy élek. Eddig olyan szürke és unalmas volt minden napom, de most kinyílt számomra a világ. A közeledben, a karjaidban, vagy mélyen a szemedbe nézve biztosan tudom, hogy az élet igenis értelmes és szép. Mindenem vagy.
Ugyan miért ne lehetne Isten iránt így érezni? Gyönyörűek azok a végletes kijelentések, amelyeket a Biblia néhány szereplője megfogalmazott egy-egy szélsőséges, épp ezért ihletett pillanatban. „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz.” (1Móz 32, 27) „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.” (Zsolt 62, 2) „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” (Jn 6, 68) Ezt a sort folytatták az egyháztörténet jeles személyei is. Talán Augustinus mondása vált leginkább ismertté: „Megalkottál minket önmagadra, Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” (Vallomások)
Bizonyára nem véletlen, hogy ezekben a végletes, ugyanakkor egyáltalán nem valóságtól elrugaszkodott kijelentésekben megjelenik az „Uram” megszólítás. Isten és ember kapcsolata tehát egy aszimmetrikus viszony. Alá- és fölérendeltség a javából. Az évezredeken át érvényben lévő asszonyszerep vonatkozásában tehát a szerelem aspektus akár a teljes zsoltárversre érvényes lehet. Eszünkbe juthat az István a király című rockoperából az a jelenet, amikor Koppányt körülrajongja és „édes úrnak” becézgetve simogatja három felesége.
Tényleg igaz, hogy aki szerelmes, annak nincs más öröme? Melyik szerelmes nő vagy férfi mond le a hagyományos kedvteléseiről, szenvedélyeiről, még ha ilyen végletes kijelentéseket is tesz, hogy a másikon kívül nincs semmi öröme?
Ez a zsoltárvers azonban nem szerelmi vallomás a szó igazi értelmében, hiszen Istenre vonatkozik, nem egy másik emberre. De vajon lehetséges Istenbe is szerelmesnek lenni? A hívő emberek többsége erre nyilván egyértelmű igennel válaszol. Sőt, bizonyos értelemben igazán csak Isten iránt lehet ilyen elkötelezettnek lenni. Az emberi kapcsolatok, még a legmélyebbek is változhatnak az idővel. Isten azonban örök. Őt nem lehet mással helyettesíteni.
Egyszerűen nincs másik.
Csakhogy Isten iránti „szerelmünk” is annyiban hasonlít az emberek iránti érzelmekhez, hogy van azért az életünkben sok minden más, amiben örömét leli. Kinek a foci, kinek a vásárlás, kinek a motorok, kinek a divat, kinek a versek, kinek a csillagászat, kinek a barkácsolás, kinek a kertészkedés, stb. Vagy talán Isten tökéletesen kitölti a benne bízó ember életét?
Elmondhatjuk azt, hogy valójában életünk minden területén jelen van, és még az e-világi értelemben vett örömöket is neki tulajdonítjuk? Igen, ez egy nagyon fontos szempont. Isten nem az életünk egy fiókjába van zárva. Nem szorítkozik a vasárnapi istentisztelet idejére, pláne a templom épületére. Áthatja egész életünket. Még álmunkat is őrzi. Ott van a futballmeccsen, a bevásárló központban, a volán mellett, a munkahelyen, a könyvtárban, a laborban, a műhelyben, a gyümölcsösben, de még a kocsmában sőt a fürdőszobában is.
És Isten ott van kiváltképp az emberi kapcsolatainkban. Igen, a szerelemben, a barátságban, a testvéri vagy szülő-gyerek viszonyban, és minden másban. Így, mindezekre tekintve is igaz a kijelentés: „rajtad kívül nincs, ami jó nekem”. Hiszen mindent Istennek köszönök, mindent tőle fogadok el. Istennél jobban senki nem ismer. Neki nem kell elfordítania a tekintetét a legintimebb pillanatokban sem. Ő se nem prűd, se nem indiszkrét, se nem lekicsinylő. Ha örömeid vannak, Istenben örvendezhetsz. Nem kell, de nem is lehet őt kizárni az életedből. Hiszen tőle van az élet, és benne élsz. Aki örömében megfeledkezik Istenről, nagyon félreérti a létezést.
Igen ám, de sajnos nem ismeretlen az sem, hogy az embertől elpártol úgymond a szerencse. Saját hibájából, vagy a külső körülmények kedvezőtlen együttállása, vagy mindkettő miatt, mindegy is, de valahogy egyszer csak semmi nem akar összejönni. Nem megy a sport, nincs pénz cuki cuccokra, elfordulnak a barátok, kihűl a szerelem, nem leled örömödet a kedvteléseidben sem. Ilyenkor ugyan micsoda, vagy kicsoda marad neked?
A jó dolgok Istentől vannak. De ha a jó dolgok eltűnnek is, ő marad. Valóban nincs más rajta kívül. Ő viszont ott van akkor is, ha tényleg nincs más. Az e-világi dolgokat el lehet veszíteni. Vagy ha megőrizzük is őket akár egy életen át, egyszer véget érnek. Az örökkévaló azonban nem. Ezért nincs nagyobb jó, mint mindenben őt keresni, rátalálni, benne elmerülni. Nincs mélyebb és maradandóbb öröm, mint őt egyre jobban megismerni.
