Békét a Borkai családnak!
Békét Magyarországnak!
De könyörgöm, hogy jön a győri polgármesterséghez a feleségének engesztelésből vásárolt törpe tacskó? Vagy akár az, hogy Önök hogyan szokták megoldani az intim konfliktusaikat?
Kedves olimpikon családapa, városáért élő ex-, azaz visszatérésre érett polgármester jelölt úr!
Tudom, nem szabad csak úgy egyszerűen megszólítanom, hiszen a sport teljesítmény, a rang, a méltóság, az érdemek, a vagyon, az egykori szolgálati autó, meg erdő és egyéb földek, esetleg a párthovatartozás nagy különbséget tesznek köztünk. Szóval Ön, habár magam részéről inkább tetszikelném, még ha Gulyás Mártonnal csak úgy tegezőben volt is, engedje meg, hogy meséljek egy kicsit az én szemszögemből.
Amikor az ominózus lyukas zokniban hajókázós videót valaki közzétette, nem néztem meg, és nem azért, mintha prűd lennék, csak valahogy nem vagyok az a katasztrófa turista fajta. Ha valahol nem tudom magam hasznossá tenni, akkor inkább nem lábatlankodom ott. Viszont látatlanban bátorkodtam megjegyezni a közösségi média felületemen, hogy szerintem a szopásban semmi rossz nincs, csak nem árt előre tisztázni, hogy a fasznak ki melyik végén tartózkodik épp – már a csalódások esetleges elkerülése érdekében ugye.
No, akkortájt itt a lakóhelyem szerint illetéktelen helyi tévében fontosnak tartották ilyen hírműsorok alatt futó szalagban közölni, hogy nekem mi is a véleményem.
Teccikérteni?
Tehát valaki potentátok azzal próbáltak engem lejáratni, hogy ne mondjam „meg-karakter-gyilkolni”, hogy amiként az Ön videóját is, az emberek arcába tolták, hogy egy lelkész lám-lám csúnyán beszél.
Ami viszont részemről akkor és azóta sem jelentett se többet, se kevesebbet annál, mint hogy úgy gondolom, se nekem, se másnak semmi köze ahhoz, hogy ki mit csinál olyan tekintetben, ami alapvetően a cselekvőképes felnőttek közti közös megegyezésen alapuló eseményhorizontot illeti.
Csakhogy az ennek ellentmondó, indiszkrét és perverz, mások gatyájába mászós, mások bugyijában, konyhájában, háló- és fürdőszobájában, sőt budijában és nem utolsósorban pénztárcájában előszeretettel turkálós figurát pont az Ön, magát nemzetinek, keresztényi alapokon állónak identifikáló pártsorsosai honosították meg és alkalmazzák mindig, amikor valaki olyanról van szó, aki számukra ellenszenves, vagy csak az útjukban áll.
Nézze meg a ló. Engem viszont a csikó lát. Az meg már ugye nem egészen ide tartozik, legalábbis bagatell ahhoz képest, hogy egy lelkész meg mer szólalni érdemben és tárgyilagosan, amikor mindenki vagy a hasát fogja a röhögéstől, vagy majd szétmegy a feje az idegtől, de szintén tény, hogy a bájos, költői tehetséggel is megáldott hölgyek a mi adóforintjaikból illegették Ön előtt a bájaikat. Na, ez viszont már kurvára nem magánügy.
De jöjjön végre az aktualitás, ami már nem az, hiszen bőven eltelt az a bizonyos három nap, ami minden csodának és következmények nélküli gazemberségnek bőven elég ahhoz, hogy elfelejtsék, és már a következő gumicsontokon rágódjanak a polgári, azaz munka alapú népnemzeti keresztény zemberek.
Közbevetőleg: Jó, hogy ennyit baszakodtam ennek a szösszenetnek a megírásával, mert közben megjött amúgy a népszámlálás eredménye is. Ezt most nem kommentálnám. Szerintem nincs benne semmi meglepő. Nagyjából erre lehetett számítani. Ja, hogy konkrét legyek, most a vallási hovatartozással kapcsolatos adatokra gondoltam.
Szóval visszatérve a már épp érdekességét vesztett aktualitáshoz. Ön most elérkezettnek látja az idejét, hogy visszatérjen a politika porondjára.
Miért is ne?
Nem emlékszik, hogy akkor is megválasztották polgármesternek, amikor a pártja számára baromi kínos volt az a kiszivárgott videó? Sőt, még a következő kétharmadra sem jelentett veszélyt. Hiszen ez egy ilyen ország, ilyen néppel. Hát akkor meg mi a gond? De tényleg! Azt sem értem, miért érezte szükségét akkor is a lemondásnak. Elvégre a zemberek döntöttek. Az meg ugye szent.
Sőt, megkockáztatom, lehet, hogy tényleg Ön a legalkalmasabb ember Győr város polgármesteri székébe. Nem tudom, nem ott élek. De az biztos, hogy engem a választáskor nem az határozna meg, hogy az illető, akire szavazok, vagy nem szavazok, milyen módon szokott szórakozni. (azt már korábban is leírtam, hogy a háttérben szóló mulatós, és a láthatóan gagyi italválogatás részemről máris diszlájkot hozott volna az ügynek, ha közöm lett volna hozzá) Amúgy pedig indiszkrét tahóságnak tartom az ilyesmit nyilvánosságra hozni. Azt már bizonyára átlátta, hogy valószínűleg tőrbe csalták, és direkt basztak ki Önnel.
Na de az aktualitás! Ha vissza szeretne térni a politikába, akkor miért kell ahhoz a magánéletét már megint ebbe belekeverni? Miért kell a feleségét megalázó helyzetbe hozni? Még ha önként lépett is nyilvánosság elé? Ki a bánatot érdekel, hogy mivel engesztelte ki az úgynevezett banánhéjon megcsúszós félrelépés után? Persze, nem akarom eljátszani a naivat, jól tudom, hogy nagyon is érdekel valakiket, és szeretnek is csámcsogni rajta.
De könyörgöm, hogy jön a győri polgármesterséghez a feleségének engesztelésből vásárolt törpe tacskó? Vagy akár az, hogy Önök hogyan szokták megoldani az intim konfliktusaikat?
(Hacsak nem annyira tanulságos, hogy kár volna megfosztani tőle a közt. Ebben én azonban nem látok semmi tanulságot. Régóta ismert anyós-bölcsesség: „lyányom, jegyezd meg, kurvája lehet bármennyi, de felesége csak egy lesz, az meg te vagy”. A „botlásos” verzió elég röhejes és farizeusi módon önbecsapós, csakúgy, mint a szájeri csatorna szörf ilyetén értelmezése. Az viszont, hogy felnőtt emberek őszinte önismerettel és egymás iránti szeretetteljes elfogadással képesek lehetnek egymás közt a rájuk tartozó dolgokat megbeszélni, szóba sem került. Csak kirakat, kirakat, kirakat.)
Az egy dolog, hogy akinek egy csöpp esze is van, az ezt az egészet nem hiszi el, hanem röhög rajta. Vagy méltán felháborodik azon, hogy egy női méltóságában megalázott asszony, egy hosszú interjúban adja az arcát ahhoz az eladandó portékához, hogy Ön egy tisztelhető ember, aki őszintén tudja bánni a bűnét, és még kiskutyát is vásárol a megcsalt feleségének, ezért aztán tessék szíves lenni őt elfogadni polgármester jelöltként újra.
Én nem röhögök az Önök történetén, és nem is háborodok fel rajta. Csak az nevet, aki lelke mélyén irigykedik. Felháborodni pedig lelki vagy testi erőszak, védekezésre nem képes személlyel szembeni abúzus esetén lehetne. Erről itt nincs szó. Ha mégis így lenne, akár családon belül is, az már nem volna magánügy. Ezzel kapcsolatban viszont éppen az Ön (bocs, „egykori”) párttársai vélekednek másképp, amikor még mindig vonakodnak ratifikálni az Isztambuli Egyezményt.
Na, például ebben az ügyben, meg az Európai Ügyészséghez való csatlakozásban, a szociális és egészségügyi rendszer és a közoktatás szanaszét baszásával szemben, az emberi jogok védelmében, meg a zöld témákban igazán léphetne valamit, ha már visszatérne a politikába. Amúgy meg a privát szférájához továbbra sincs semmi közöm.
