Hullajó
kicsike világvége hangulat
Tizenöt éves metálos keresztlányom küldött nekem, vénembernek egy általam eddig nem ismert zenekartól egy albumot youtube link formájában, azzal a kéréssel, hogy majd írjak róla összefoglaló véleményt, hogy tetszett. Megígértem neki, hogy amint hazaérek, és időm engedi meghallgatom, és véleményezem. A továbbiakban a csetelésünkből idézek. (Az album a képre kattintva hallgatható)
Én: Na, hát szóval még nem értem a végére, de hallgatom. Kiraktam JBL-re, mert a basszus csak akkor érvényesül valamennyire. Zsebrádión nem nagy élvezet ilyesmit hallgatni, fülest meg nem akarok itthon használni. Az biztos, hogy bármikor hallottam volna véletlenül ilyen zenét, akkor nem mondtam volna, hogy keressetek már mást :) Az első, amit örömmel állapítottam meg, hogy britek. Nem mintha az amcsikkal bármi bajom lenne, de azért az összes jelentős rockbanda Angliából indult. Sőt, Jimi Hendrix amcsi létére is ott tervezett új korszakot nyitni, ami mint tudjuk, sajnos nem valósult meg. Maga a stílus eléggé egy bizonyos fajta, ami nagyon egy bizonyos fajta lelki állapotnak megfelelő. Ennek ellenére nem érzem egyformának a számokat, sőt, nagyon is kijön a muzikalitás, csak azért ez egy nagyon karakteres műfaj, ami egy nagyon erőteljes lelki állapothoz kapcsolódik. És én elég jól ismerem ezt a lelki állapotot. Ez az album a feloszlásuk előtti utolsó előtti. Vagyis alig múltam harminc, amikor kijött. Akkoriban nem tudom, hogy viszonyultam volna ehhez a zenéhez. Volt néhány pelenkás gyerekem, szóval muszáj volt róluk gondoskodni. Habár nem biztos, hogy ennél is rosszabbul csináltam volna, ha ilyen zenét hallgatok közben. Így utólag egy kicsit időeltolódásos a kapcsolódásom ehhez az életérzéshez.
Ő: Na ez most jól esett a lelkemnek
Én: De hogy aztán azt váltaná-e ki belőlem, hogy elkezdjek ugrálni meg rohangálni és ordibálni mint egy eszelős, vagy pedig egy sötét, vagy félhomályos sarokba kuporodjak egy üveg sörrel, azt nem tudom.
Ő: Ne keverjük bele ebbe, amit most írtál a metál zenét, mert ez most olyan mint amikor azt mondják, hogy a metálosok sátánisták. Bár lehet én értelmeztem félre, amit írtál.
Én: Semmi rosszra nem gondoltam. Teljesen normális dolognak tartom, ha az ember ugrál meg rohangál és ordibál (persze megfelelően biztonságos környezetben) És abban sincs semmi rossz, ha lekuporodik egy sarokba. A balhét sosem szerettem, de az érzéseket kifejezni és néha szabadjára engedni nagyon fontos.
Ő: De amúgy honnan tudod, hogy britek?
Én: Ja, hát Liverpool eléggé Anglia :D
Ő: Jó oké ez nyilvánvaló, de honnan tudod, hogy amúgy Liverpoolban alakultak?
Én: Hát wiki
Ő: Ja :D
Én: Na, épp most megy a Blind Bleeding The Blind
Ő: Uuuuu az de jooooo
Én: Ez egy kicsit kilóg a sorból, szóval ez nekem úgy fokozottabban bejön. Ezen érződnek az eredet ízei. Mármint blues, fusion jazz, doom stb. Meg az is megjelenik benne, ami majd csak később jött, pl speed metal. Egy időutazás. Míves munka iparos szempontból is. És az átvezetés a következő számhoz (vagyis hogy nincs átvezetés, csak belecsapnak mint állat) Tényleg érdemes egészében végighallgatni, mert egyre jobb.
Ő: Azért vagyok, hogy a régiek közül mindig tudják neked újat mutatni.
Én: Kincs vagy. Persze nekem meg figyelnem kell arra, hogy amit hallok, azt a megfelelő kontextusban hallgassam. Mert pl Mozartot is sok évszázad távlatából hallgathatja csak az ember, és marhára nem mindegy az interpretáció, meg az sem, hogy nekem itt és most épp ebben a pillanatban hogy jön át. De ez fokozottan igaz azokra a zenékre, amiket a szerzők saját előadásában hallhatunk utólag. Mondok példát: birminghami proligyerekek alapították a Black Sabbath-ot, és egy világot teremtettek, vagyis minimum egy világértelmezést....
***
És itt jött egy olyan rész, amiben arról kezdtem elmélkedni, hogy „proli–rock” magyar változatban is tudott jó lenni, például sokat bőgtem a Honfoglaláson, de valahogy nehéz elvonatkoztatni mindattól, ami az utóbbi évtizedekben történt akár az előadók életében, stb. Szóval ezt inkább hagyjuk. Pont örültem ugyanis annak, hogy végre nem azzal foglalkozom, amivel mostanában szinte mindenki mindenütt folyamatosan. Viszont feldobta az algoritmus ezt a vicces dolgot, amit egy vicces kedvű ember csináltatott a Mesterséges Intelligenciával, méghozzá hogy milyen lenne a Metallica, ha történetesen reggae banda lenne. Ezen még a feleségem is mosolygott egy jót. Bár nem ragaszkodott hozzá, hogy sokáig hallgassuk. Eszembe is jutott az a vicc, amit bizonyára sokan ismernek, de történetesen én Alapi István egyik podkasztjában hallottam: Mit mond a raszta, ha elfogyott a fű?
