Exklávé
részemről a kípszmájling
Bevallom őszintén, hogy evangélikus lelkészként a Leó névről nekem először a tizedik jutott eszembe, aki kiátkozta az én szeretett Márton atyámat. Szóval egy picit csalódott lettem egy Ferenc nevű pápa után, aki ráadásul elsőként választotta, méghozzá jezsuita létére ennek a különc szentnek a nevét, hogy utódja, a Lutherhez hasonlóan Ágoston rendi szerzetes épp a Leó nevet vette fel. Sőt, azt is bevallom pironkodva, hogy tegnap délután még a gyerekkoromból ismert jégkrém reklámmal is poénkodtam.
XIII. Leó pápa XIV. Leó pápa
Csakhogy a huszonegyedik század egyik nagy előnye, hogy információ tekintetében már nem kell heteket várni a lovas futár, vagy a postagalamb visszatérésére, hanem elég néhány kattintás. A búsuló avatarok, lefelé mutató hüvelykujjak és hányós fejek válogatása, valamint a bazmegelő kommentek küldésének idejét megtakarítva inkább
gugliztam
és wikiztem pöppet. Ha nem vagyok tolakodó, végigfutnám gyorsan, hogy mire jutottam, ha csak nagy vonalakban is. Mindenekelőtt talán nem felesleges megemlíteni, hogy Szent Marcellinusz (296–304) volt az első római püspök, akit pápának hívtak. Majd Szent Sziriciusz (384–399) az első, aki használta is a pápa címet.
Ám a lényeg, hogy az első Leó, - aki persze hogy szent, hiszen akkoriban egy jó ideig inkább az volt kirívó, ha egy pápát nem avattak szentté - volt a 45. római pápa. (440-461). III. Szent Szixtusz és Szent Hilár között uralkodott mintegy 21 évig, és Nagy Szent Leó néven vált ismertté. Ő kapta elsőként ezt a bizonyos „Nagy” címet. Kora politikájában is aktivizálta magát, ugyanis azért tartják Róma megmentőjének, mivel Attilát, a hunok királyát tárgyalás útján győzte meg arról, hogy ne támadja meg a szent várost. A sokat emlegetett
Kalcedóni zsinat
pápájaként pedig úgymond leszámolt a monofüzita és pelagiánus eretnekséggel is. Az már más kérdés, hogy korunk monofüzitái és pelagiánusai erről mit sem tudnak, vagy magasról nem érdekli őket. (Tőle az ötödik, II. Anasztáz (496–498) volt az első nem szentté avatott pápa. A napokban tudtam meg Cseh Peti barátomtól, hogy még Dante Isteni színjátékában is szerepel, mint eretnek, aki a pokolba került.)
A második Leó nevű majdnem három évszázaddal később az első Leóhoz hasonlóan szintén szent. Még ha nem is „Nagy”. Viszont nem mellékesen bencés szerzetes. (681–683). A hatodik egyetemes zsinat fűződik a nevéhez. Szent III. Leó (795–816) talán leginkább említésre érdemes tette, hogy 800 karácsonyán Nagy Károlyt ő koronázta római császárrá. A következő, három évtizeddel később Szent IV. Leó, (847–855) nem sokkal azután, hogy a szaracének megtámadták és kifosztották Rómát, így az ő szolgálata afféle lelki sebgyógyítás lehetett. V. Leó volt az első nem szent a Leók közül, és nem is bencés, mint az előző három ilyen nevű. Mindössze két hónapig volt pápa 903-ban, ráadásul volt egy ellenpápája is Kristóf személyében. Ezt követően Szergiusz, Anasztáz, Lando és János után szintén rövid ideig (7 hónapig) volt pápa 828-ban VI. Leó. VII. Leó újra egy bencés szerzetes (936–939) de nem avatták szentté. VIII. Leót (963–965)
lemondatták
Ezután Benedek, János, Benedek Benedek, János, János, Gergely, Szilveszter (igen, az a bizonyos Szilveszter, aki koronát küldött Szent Istvánnak, és szintén bencés), János, János, és még sokan mások, főleg Jánosok és Benedekek, után IX Leó megint szent, (1048–1054) és uralkodása végére esik a Kelet-nyugati egyházszakadás. X. Leó (1513–1521) mindössze 45 évet élt, és ő átkozta ki Luthert. Emiatt voltak először fura érzéseim a név hallatán. XI. Leó mindössze 26 napig volt pápa 1605-ben. XII. Leó pedig a 252-ik volt (1823–1829).
Mindezeket így hevenyészetten átfutva, talán nem túl merész gondolat részemről, ha azt feltételezem, hogy ez a rokonszenves, szinte unalmasan nyugalmat árasztó személy, akinek polgári neve Robert Francis Prevost, mégsem az én kedvenc reformátorommal bajuszt akasztó, tizenhárom éves korától bíborosi címet viselő Giovanni di Lorenzo de' Medici firenzei uralkodó sarjat tekinti szellemi elődjének, hanem a sajátjához hasonlóan széles mosolyú, örök fiatal, hosszú életű gróf Vincenzo Gioacchino Raffaele Luigi Peccit, aki XIII. Leó néven a maga 93 megélt évével a 256-ik pápa volt (1878–1903) és az idén húsvéthétfőn elhunyt első Ferenchez foghatóan bátor reformer, akinek nevéhez fűződik a
Rerum Novarum
kezdetű enciklika, mely főként a munkások szociális helyzetével foglalkozik. Így a névválasztás, az egyébként szervilizmus- és ötlettelenség-gyanús „II. Ferenc”-hez képest azt hiszem még progresszívabb és bátrabb. Szóval részemről a kípszmájling.
