Mi kelet-európai, sőt „fél-ázsiai” népség megszoktuk, hogy a sorban állás minden esetben csakis a nyomor velejárója lehet. A jóléthez és az emberi méltósághoz ezek alapján nyilván az tartozik, hogy soha, semmire ne kelljen többé várakozni. Se Trabantra nyolc évig, mint szüleink, se kenyérjegyet szorongatva, mint nagyszüleink.

Sorban állás

 Az utóbbi időben megfigyeltem, hogy a távolsági buszok első ajtajánál ahelyett, hogy a korábban megszokott módon, méhkashoz hasonlóan furakodnának a leleményesebbnél leleményesebb utasok, hogy minél előbb elfoglalhassanak egy dupla ülést, mostanában érkezési sorrendben, fegyelmezetten várakoznak egymás mögött állva a megállóban. És nem menő állva utazni, meg a dohányfüstöt egymás képébe fújni sem. Micsoda birkatempó, ugye.

Passió

Jethro Tull

 Még a téli hónapokban figyeltem fel rá, hogy idén ismét hazánkba látogat a klasszikus progresszív rock kivételesen egyedi, különleges és eredeti személyisége, a skót Jan Anderson és zenekara. Lecsaptam a lehetőségre, amíg volt jegy. Igen, mert rohadt gazdag vagyok, és megtehetem. Oké? Nem szólsz be, nem lesz bajod.

Naptár

 Április hetedike Nagypéntek. Ezt most már azok is tudják, akiknek ez a nap a boltok érthetetlen zárva tartásán, vagy egy ajándék munkaszüneten kívül semmit nem jelent. Amikor március közepe táján rájöttem, hogy a koncertjegyeim pont Nagypéntek estére szólnak, rájöttem, hogy ha négy órakor is megtartom az istentiszteletet az adott helyen, azaz Szécsényben, akkor nem érek oda. Megszólalt fejemben egy nem létező GPS: „Újratervezés”

Keresztény hívek

Hagyományainkhoz híven úgy illene, hogy megpróbálom visszaváltani a jegyemet. Vagy gyakorlatiasabban azt hazudni a miattam érintetté vált szécsényi híveknek, hogy valami magasztosabb feladatom adódott. Esetleg utolsó pillanatban beteget jelenteni. Ezek helyett fondorlatos kerülőutat választottam. Elmondtam nekik az igazat, és kértem, hogy a Passió olvasást előző nap, azaz Nagycsütörtökön tarthassam náluk. Azelőtt is tudtam, hogy jó arcok. Így viszont áldásuktól kísérve utazhattam Nagypéntek délutánján Budapestre.

Sorban állás 2.

 Jócskán a meghirdetett kezdési időpont előtt odaértem a koncert helyszínére, a Kongresszusi Központba. Odabent egy valószerűtlenül hosszú, ámde türelmesen várakozó sort pillantottam meg. Legvégén egy ősz szakállú, amolyan főmérnök, háziorvos, művész, vagy egyetemi tanár kinézetű decens úriembertől kérdeztem, hogy ez most büfé-sor-e? Mire ő azzal nyugtatott, hogy reménysége szerint igen, mivel ő is ezzel az igénnyel állt be. Pár perc elteltével elégedetten konstatáltam, hogy mögöttem már többen állnak, mint előttem. Sőt, hamar odaértem a kínálatot tartalmazó információs táblához is. A pultosok nem sürgettek, türelmesek voltak. És nem szakadt le az ég, sőt, a mögöttem állók sem akartak menten laposra verni.

Passió 2.

 Megszoktam már, némelyek csodálnak is érte, hogy négy gyülekezetben szolgálok lelkészként. Hiába mondom nekik, nem ebbe fáradok bele, ha valamibe belefáradok néha. Jan Anderson és stábja viszont valóban kitett magáért ezen az estén. Kétszer egy-egy órányi színvonalas muzsikálás, kiegészítve tartalmilag lényeges show-elemekkel; Az óriási vásznon vetített – alaposan megtervezett és tökéletesen kivitelezett élő videoklipek látványelemeinek funkcióját betöltő – képsorok; A hetvenöt évesen még mindig színpadon futkározó és egy-egy szóló hevében féllábon egyensúlyozó zseniális frontember, aki hagyja zenésztársait is érvényesülni, sőt kibontakozni; A dalok és képi világuk félreérthetetlen üzenete – ami az eltelt évtizedek alatt sem vált hamissá, szemforgatóvá, közhelyessé, üzletiessé, hanem még mindig erőteljes és igaz. A több mint fél évszázadon átívelő pálya, amely hiteles, koherens és megszólító erejű. Mindezek valahogy Krisztus passióját még közelebb hozták számomra ezen az estén.

Jethro Tull 2.

 A rock and roll, azon belül is a progresszív rock műfaja már két-három teljes emberöltőnyi időre tekint vissza. Egymás után mennek el a legnevesebb előadók. Hála, hogy vannak, akik megélik azt a kort, amikor már konszolidált körülmények közt, nem a hangerő és az őrjöngés bűvöletében, hanem kiforrottan, megfontoltan és tudatosan játszanak azoknak, akik kamaszkoruk óta hallgatják őket. A kezdeti hatvanas években sok akkori komoly felnőtt szemében bizonyára veszélyesnek tűnhetett Jan Anderson és az általa alapított Jethro Tull zenekar munkássága is. Csakúgy, mint más kortársak: Deep Purple, Led Zeppelin, Black Sabbath, Uriah Heep, Yes, Genesis, Nazareth, ELP, és lehetne még sorolni. A merész zenei megoldásokért, a tabukat döntögető performanszokért mindig is hálás volt a koncerteket látogató és lemezeket vásárló közönség. De most, hogy egy rock-koncert közben szünetet tartanak, mint két színházi felvonás között! A szórakoztató vetített elemek is körültekintően meg voltak tervezve, és önállóan is megállták a helyüket.

Naptár 2.

 Nemcsak a napok és hetek telnek, hanem az évek is. A méltán népszerű, mára klasszikussá vált zenekarok pedig a fél évszázadnyi rendszeres stúdió munka és koncertezés után jócskán gazdagodhattak tapasztalatokban. Ki ne ismerné, milyen érzés azt hinni, hogy negyedszerre is mi tapsoltuk vissza kedvenceinket? Sosem felejtem Lemmy hangfalnak támasztott basszusgitárját, melynek gerjedése végérvényesen a koncert befejezését volt hivatott megüzenni a telhetetlen közönségnek. Egy ilyen színházteremben ülős koncerten viszont, az egyes számok végén illedelmesen tapsoló – hatvan éves átlag életkorú – közönség számára vajon mi lehetett volna alkalmasabb befejezés, mint az, hogy adnak számukra egy majdnem tíz perces ráadást egy olyan klasszikusnak számító, minden rajongó által rongyosra hallgatott Jethro Tull számmal, mint a Locomotive Breath? Mindezt úgy, hogy előre bejelentették, hogy a közönségnek koncert közbeni kényszerű önfegyelmezéséért, miszerint nem fotózgatnak össze-vissza, cserébe ebben a ráadásban kedvükre akár a teljes attrakciót videóra vehetik.

Keresztény hívek 2.

 Jaj, nem kértem, hogy szelfizhessek Török Ádámmal! Pedig előttem ült három sorral. Csak most tudatosítottam magamban, hogy közel egyidős Jan Andersonnal. A koncert végén türelmesen várakozott a ruhatárnál sorakozók mögött. Ekkor odapimaszkodtam hozzá, és most kivételesen nem kezdtem el sorolni, hogy hol és milyen körülmények között találkoztunk már, és melyik koncertjükön voltam ott, melyikre miért nem jutottam el, és melyik a kedvenc számom a Minitől. Hanem csak ennyit kérdeztem, hogy tetszett neki a koncert. És hát persze egyetértettünk abban, hogy csodálatos, profi, feledhetetlen élmény. Azt találtam mondani neki nagy elfogódottságomban, hogy „szerintem a világ előbbre ment és jobb lett a rock and roll által – általatok. És már ti is klasszikusok vagytok”. Hümmögött és szerényen bólogatott. De hogy jönnek ide a keresztény hívek? Hát úgy, hogy nekik – nekünk – feladatunk végre kimondani, ha máskor nem is merjük, de legalább Nagypénteken, pláne ilyen koncertek és találkozások után, hogy az emberiség végre tényleg megérett a …. na mire is?

A feltámadásra és az életre.

 update: 2023. 04. 18. most olvastam a hírt, hogy Török Ádám elhunyt. hiszem, hogy nem véletlen volt a találkozásunk, és azt is, hogy találkozunk még