Igazi gazdagság
április 15. szerda
Veled van Istened, az Úr, és nem szűkölködtél semmiben. (5Móz 2, 7b)
Úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban. mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden. (2Kor 6, 4.10)
kép forrása: kozepsuli.hu
Szegénység és gazdagság. Ez is egy tipikus és gyakran szóba kerülő ellentétpár. És sajnos keserű aktualitása van ma is a világban. Nálunk is. Vannak emberek, akik fényűzően, pazarlóan élnek, míg mellettük mások a legalapvetőbb életfeltételeket is nélkülözni kényszerülnek. Az emberség, de mindeninek a saját jól felfogott érdeke is azt diktálja, hogy törekedjünk az ordító különbségek csökkentésére. Kezdeményező helyzetben mindig azok vannak, akik felesleggel rendelkeznek. Már csak amiatt is, mivel többnyire politikai befolyásuk is nekik van. Legalábbis addig jó, amíg ők kezdeményezik a különbségek enyhítését, nem pedig azok, akik nélkülöznek. Annak sosincs jó vége. Persze ezek csak a végletek. A többség egy elviselhető közepes jólétben él. Ki spórolósan, ki nagyobb lábon. És azt is tudjuk, hogy a szegénységről néha tényleg maga az ember is tehet, de felemelni, tanítani, munkát adni a leszakadó rétegbe tartozóknak mégis azok lehetősége és felelőssége, akik jó iskolákban tanulhattak, van megélhetésük és beleszólásuk a társadalmat érintő kérdésekbe. A gazdagság nem szükségszerűen jár együtt becstelenséggel, de azért egy kicsit mindig gyanakodva tekintünk azokra, akik mérhetetlenül nagy vagyonnal rendelkeznek. Mindent egybevetve általánosságban elmondható, hogy a nagyon gazdagok és nagyon szegények közti óriási különbség nem igazságos és nem helyes. Mindazonáltal gyakran van ebben valami viszonylagos is. Hiszen ki ne tudná, hogy hány és hány gazdag ember boldogtalan, és miközben anyagi javakban dúskál, mégis nélkülözni kényszerül azt, amire legnagyobb szüksége lenne. Lehet az a szerelem, vagy épp egy őszinte és igaz barát. Ugyanakkor tisztes szegénységben is lehet valaki teljes értelemben gazdag, ha elégedett a körülményeivel, és megtalálja a szépet és az örömet az életében. Jézus gyakran említett példa. Ő, akinek a fejét nem volt hova lehajtania. Aki a tanítványait is arra biztatta, hogy ha mennek hirdetni az evangéliumot, ne vigyenek magukkal erszényt. Jól ismert történet a gazdag ifjúval való találkozása, aki épp azért távozott szomorúan, mert nagy vagyona volt, és ez akadályozta őt Jézus követésében. Vannak dicséretre méltó példák arra, hogy valaki mégis meg tudta tenni, hogy lemond a földi javakról, hogy már itt, ebben az életben megízlelje az eljövendő örök ország ízét. Szent Antal remete, aki a sivatagban élt, és egész életében csak imádkozott, sokakat gazdagított lelki bölcsességével. Csakúgy, mint Assisi Szent Ferenc, aki nemcsak a koldusokkal, de még az állatokkal is szót tudott érteni. Törekedjünk gazdagságra. Isten szerinti gazdagságra. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol a moly és a rozsda nem emészti meg.