A fül a lélek tükre
május 11. hétfő
Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben. (Zsolt 44, 2)
Mária ... leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. (Lk 10, 39)
kép forrása: https://femina.hu/egeszseg/fulzugas_oka/
Az nem is úgy van! Egyébként magam is simán belesétáltam volna ebbe a csapdába, miszerint Jézustól ered a mondás, hogy a „szem a lélek tükre”. Pedig nem. Mert Jézus azt mondta, hogy a „test lámpása a szem”.
A Google és az online Biblia azonban gyorsan megoldotta a problémámat. Magam is meglepődtem, mert először nagyon biztos voltam benne, hogy ez egy Jézustól eredő kijelentés.
El is gondolkodtam rajta, vajon csak én vagyok ilyen tudatlan teológus létemre, vagy netán másokban is él ez a kifejezés ebben a formában? Mármint hogy a „szem a lélek tükre”? Tényleg létezik ugyanis ilyen mondás. Csak ez nem bibliai eredetű. Vagy nagyon áttételesen. Mert persze találhatók olyan idézetek, amelyek ezt Jézus szavára vezetik vissza.
Maradjunk annyiban, hogy biztosan mindenkinek voltak már kellemetlen emberei, akiknek még a szemébe nézni is fájt. Talán gyűlölet, megvetés, gyilkos szándék, egy beteg elme kiszámíthatatlansága, félelem és jeges üresség sugárzott belőle. Jobb nem belenézni.
Ugyanakkor vannak számunkra kedves személyek is, akiknek a tekintetével nem tudunk betelni. Leginkább a szerelemmel van kapcsolatban ez az érzés. De egy jó barát, egy szülő vagy gyermek is válthat ki hasonló érzést a figyelmes, érdeklődő tekintetével.
Lámpás – mondja Jézus. A szem lehet tiszta, vagy ne adj Isten sötét. A lámpa arra való, hogy világítson. És ha egy lámpa sötét, akkor az nagyon diszfunkcionális, vagyis félelmetes. „Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!” - Na, ez viszont tényleg Jézustól származik. (Mt 6, 23)
„Jól vigyázz kicsi szem mit nézel...” Némileg sajnálom, hogy nem voltam gyerek-bibliaórás. Ezt az éneket már csak felnőttként ismertem meg. És őszintén bevallom, mindig mosolyogva hallgattam, vagy énekeltem. Akárcsak azt, hogy „kis telefonom van nekem”. Kérdés persze, hogy az egykori gyerek-bibliaórások közül hányan vannak, akik felnőttként újra gondolják és újra fogalmazzák maguknak az egykor tanultakat. Tényleg: mit nézel?
Mire irányul a tekinteted? Vonzanak a borzalmak? Ahogyan a balesetek körül megállnak bámészkodni az arra járók? Vagy a szépet veszed észre? És mit hallasz? Pláne mit hallgatsz? Mert zajok azok bizony vannak körülöttünk. Félelmetesek is. Sőt, emberi szó is akár, aminek sokszor nagy része üres butaság, mellébeszélés, pletyka, szörnyülködtetés, hangulatkeltés. De hogy tudatosan mivel szeretném betölteni a lelkemet, az már rajtam is áll.
Mire hegyezed ki a füledet? (Na, itt nem hallgathatom el, hogy az interneten való keresgélésem közben nem találtam egyetlen valamire való „Echoes” lemezborítót sem, pedig ez az egyik kedvenc Pink Floyd albumom, és szent meggyőződésem volt, hogy ezt tehetem majd index képnek ehhez a blogbejegyzéshez. Másképp történt.)
Szóval mit hallottál meg abból, amit felmenőid elmondtak neked? És vajon érdemes volt meghallani? Mert a zsoltáríró egy olyan korban fogalmazta meg imádságát, amikor még valószínűleg működött a jó értelemben vett „hagyományok” továbbadása.
A „Hegedűs a háztetőn című musical egyik csodálatos dalának részlete:
„Tevje: Itt Anatevkában mindenre van hagyományunk. Hogyan együnk, hogyan aludjunk, hogyan beszéljünk. Mi például azt, hogy "jó szerencsét" úgy mondjuk: "mazeltov". Az úr megszólítása nálunk: "reb". Megkérdezhetnék, hogyan kezdődött ez a hagyomány? Megmondhatom: nem tudom. A hagyomány az hagyomány. Mindenkinek kijelöli a helyét, az útját, hogy mindenki tudja, mit vár tőle Isten.” (forrás: zeneszoveg.hu)
Természetesen a hagyomány nem csupán ilyen földi dolgokra vonatkozik a mindenkori zsidóságban, hanem elsősorban arra, hogy az Örökkévaló hogyan hordozta már az ősatyákat, és később a népet, amikor kiszabadította őket Egyiptomból, a szolgaság házából. Mindenesetre eléggé megbízható forma, ha minden nemzedék továbbadja ezeket a fontos ismereteket az utánuk jövőknek.
Mi egy olyan korban élünk, amelyben már nagyszüleinket is amiatt korholták az idősebbek, hogy nem tisztelik a hagyományokat. Világháborúk, forradalmak, népvándorlások és új ideológiák bűvöletében szinte minden nemzedék fügét mutatott az előtte járónak, és a mai fiatal nemzedék számára már meglehetősen nehéz lenne meghatározni, hogy mitől is tértünk, vagy tértek el és mikor és hogyan és miért, és mihez képest kellene újra felzárkózni és összezárni. Akik meg tudni vélik, sőt meneteléseket is szerveznek, hogy demonstrálják a hagyománytiszteletüket, azoktól meg legtöbb esetben az Isten mentsen meg mindnyájunkat.
Ha tiszta a szemed, akkor jó esély van rá, hogy világos lehet a lelkedben. Ha nyitott füllel figyelsz a világban, akkor jó eséllyel meghallhatsz értelmes hangokat is a töméntelen hülyeség közepette. Néha megtörténik az emberrel, hogy pár pillanatra befogja a száját, megáll, és csak figyel.
Mire rezdülsz? Toborzóra? Ordítva skandálható jelszavakra? Könnyen emészthető demagógiára, amit jólesően összekacsintva a többiekkel, sokat tudó mosollyal ismételgethetsz abban a biztos tudatban, hogy aki nincs veletek az nincs is?
Vagy inkább szívesebben ülsz le a szelíd szavú Mester lábához, hogy hallgasd, amint arról a szeretetről tanít, amit élete minden pillanatában megélt, sőt meg is halt érte? Mária ezt tette, és Jézus szerint a jó részt választotta, amit nem vehetnek el tőle soha.
