Tanév végi összefoglalás
június 16. kedd (Édesanyám, Bartha tanító néni emlékére, aki ma 91 éve született)
Te magad okoztad ezt magadnak, mert elhagytad Istenedet, az Urat, amikor a helyes úton akart vezetni. (Jer 2, 17)
Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok (Jn 8, 31b)
Több olyan fogalom és téma is előkerül a mai igék alapján, amelyekről a korábbi napokban, hetekben volt már szó más összefüggésben. Szabadság, engedelmesség, és a megfizetés, vagy következmény etika. A szabadság kétféle értelemben is. Úgy, mint szabad akarat, és úgyis, mint megszabadítottság.
Nézzük sorban őket. Kezdjük a következmény, vagy megfizetés etikával. „Te okoztad ezt magadnak”. Keresztyén teológusok nem győzzük hangsúlyozni, hogy téves az a nézet, ami szerint ha valaki jólétben, egészségesen hosszú életet él, az biztosan azért van, mert Isten ezzel jutalmazza őt a jóságáért, kegyességéért. Lehet, hogy gazember.
Ugyanakkor ha valakit csapások érnek, szenved, bajban van, egyáltalán nem biztos, hogy Isten büntetése ez rajta, és egyáltalán nem biztos, hogy megérdemli a sorsát. Jézus a saját kereszthalálával pecsételte meg ezt az igazságot. Amíg az őt ártatlanul elítélők gúnyolódtak a haláltusáján, addig ő értük imádkozott:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek”
Épp a legutóbbi vasárnapi evangéliumi textus szólt a szegény Lázár és a szívtelen gazdag ember példázatáról. Ott nem az szólal meg, hogy Lázár, a koldus magának okozta a bajt, és saját magának köszönheti, hogy koldulni kényszerül, és még a gazdag asztaláról lehulló morzsákból sem jut neki, hanem csak a kutyák nyalogatják a sebeit.
(Az erről szóló prédikáció az alsó képre, vagy ide kattintva meghallgatható.)
Sőt, ha kimondatlanul is, de inkább az a tanulság, hogy a gazdag saját magának köszönheti, hogy halála után a gyötrelem helyére került. Ezt akkor már ő is felismeri, de késő bánat, nincs segítség. És akkor eszébe jut, hogy legalább a még élő öt testvérét kéne figyelmeztetni, „lelkükre beszélni”, hogy ők másmilyen életet éljenek, és ne jussanak ők is a gyötrelem helyére. Erre azonban Ábrahámnak az a válasza, hogy „van Mózesük és vannak prófétáik, hallgassanak azokra”.
És tényleg. Jeremiás kitűnő példa. Hiszen fennmaradtak a próféciái, amelyek mind arról szólnak, hogy hiába figyelmeztették a királyt és a népet, hogy ne bálványokat imádjanak az egy igaz Isten helyett, és ne gonoszul éljenek, hanem bánjanak szeretettel egymással. Ebben az értelemben tehát igenis érvényes az a bizonyos következmény etika. Elhagytad Istenedet, gonoszul élsz, hát pont azok fognak majd csúnyán bánni veled, akikben Isten helyett bíztál. Így volt ez a bírák korában is. A gonosz tetteid és mulasztásaid pedig visszahullanak a fejedre.
Nem fogadtál szót, hát ne csodálkozz rajta, hogy ez történt veled. Megmondtam fiam, hogy vegyél sapkát, sálat, de te rá se hederítettél, és most meg itt fekszel lázasan, taknyosan ahelyett, hogy kint hógolyóznál és szánkóznál a pajtásaiddal. Ugye, megmondtam? És ez már átvezet a szabadság témakörhöz. Hogy miért nem fogad szót az ember. Miért nem hallgat a prófétai szóra? Sőt, miért vált a prófétaság szinte annak a szinonimájává, hogy olyan valaki, akire nem hallgatnak?
Bármilyen furcsa, ebben is evangélium van. Mert Isten még mindig szól. Ez már ott elkezdődött, hogy amikor Káin csalódottan lógatta az orrát amiatt, hogy az Úr csak a testvére áldozatára tekintett, akkor az Úr megszólította őt: „Miért lógatod az orrod? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz!” Nem szükséges tehát örökösen a visszaigazolás. Tedd a jót, és ne várj érte jutalmat!
Ennek ellenére, sértett hiúságból Káin mégis megölte a testvérét Ábelt.
Mindenesetre azt várnánk, hogy Isten ezek után már lesújt Káinra, vagy hagyja főni a saját levében, de nem. Még ezután is beszélő viszonyban marad vele. Megdorgálja, megbünteti, de jelet is rak rá, hogy gátat vessen a vendettának.
És ugyanez a helyzet az Istenéhez hűtlenné vált Izraellel is. Jeremiás szavával emlékezteti őket a régi szép időkre, aztán szembesíti őket azzal, mennyire képtelen dolog, hogy még a bálványimádók sem cserélik le az isteneiket, pedig azok nem is istenek, csak pont az egyetlen igaz Isten népe hagyja el a vízforrást, hogy helyette repedezett falú medencéket építsen, amik hasznavehetetlenek.
Isten beszél tehát a hűtlen néphez. És persze meg is bünteti őket, de ebben már benne van annak az elővételezése, hogy valamikor egyszer csak letelik az ő haragjának az ideje, és visszavezeti őket a helyes útra: az élet ösvényére. Durva így kimondani, de a büntetés is törődés. (ezt azért otthon ne próbáld ki, szóval ember ne játsszon istent léci-léci) Tény, hogy legrosszabb lenne, ha Isten egyszer csak nem venne tudomást rólam, vagy átnézne rajtam.
Tehát ha látszólag van is szabadsága az embernek arra, hogy engedetlen legyen Istennel szemben, a gyeplő mindvégig az ő kezében marad. „Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod” - mondja a megdicsőült Krisztus a földre esett és megrettent Saulnak. Ha pedig ő egy elvakult és öldökléstől lihegő farizeusból is apostolt tud faragni, akkor számára tényleg nincs lehetetlen. Ne reménykedj, hogy kicsusszanhatsz a kezéből. Szóval ennyit a szabadságnak a „szabad akarat” vonatkozásáról.
Végül pedig nézzük a szabadságot abban az értelemben, ami a bilincsek lehullását, a rácsok és vasajtók kinyílását, a béklyókból, csapdákból és tőrökből való megmenekülést jelenti. Jézus ezt mondja: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” Na ez, ez tényleg a szabadság. Abszolút értelemben.
Szabad vagy Isten akaratának a megélésére és cselekvésére. Szabad vagy a jóra. És megszabadultál attól a kényszertől, hogy talmi, ostoba, vagy egyenesen gonosz dolgokban merülj el és fulladj meg bennük. Jézus megszabadít a szeretetre, az életre, az örök örömre.
