2020. dec 31.

Hasta La Vista 2020!

írta: pistibacsi
Hasta La Vista 2020!

búcsú az óévtől - istentisztelet melléklettel

Szegény 2020 nem tehet semmiről. Viszont mivel nem élő személy, ezért sajnálni sem kell, hogy ennyire savazzuk. Valahogy úgy vagyunk vele is, mint annak idején a huszadik századdal. Emberek által meghatározott léptékű időtartamok ezek. Csakhogy azonosítjuk őket az alattuk végbement eseményekkel. És hát tény, hogy nem csak a szépre emlékezünk.

Két világháború

Szigorúan nagybetűvel persze mindkettő, hiszen tulajdonnevek. Jeles történelmi események nevei. Első és Második. Most meg ez a vírus. Mondjuk a vírus az élőlény, szóval rá lehet azt mondani, hogy ő csinált valamit, ami nekünk rossz. Pedig többnyire mi emberek csinálunk ezt-azt, és abból néha rossz is kisül.

Például nem szeretem, amikor azt mondják, hogy "az alkohol tönkreteszi a családokat", vagy "az alkohol öl butít és nyomorba dönt". Nem. A családokat nem az alkohol teszi tönkre, hanem emberek. Többnyire azok, akik az adott családnak a tagjai. Néha külső személyek okozzák a bajt, de azok is emberek. Az alkohol meg egy szerves vegyület, ami nem csinál semmit.

Az ember csinál valamit, például megissza valamilyen formában. Direkt csinálja. Persze ahhoz, hogy az ember hülyeséget, vagy szörnyűséget csináljon, sok esetben egyáltalán nincs szükség alkoholra. Tehát például ölni, butítani és nyomorba dönteni is emberek szokták egymást vagy önmagukat. Ez a vírus viszont határeset. Mert mégsem csupán egy szerves vegyület, és nem is időtartam.

Élőlény

Habár nem olyan, mint amilyennek a mémeken ábrázolják, gonosz kis zöld gömböc kiálló tüskékkel, és kárörvendő sátáni vigyorral a képén. Nem, neki nincsenek a miénkhez hasonló szemei, sem pedig arcvonásai. De kétségtelenül élőlény. Márpedig ha élőlény, akkor Isten teremtménye valamilyen formában, akárcsak a szúnyogok, a döglegyek, vagy a skorpió.

Miért teremt Isten kártékony lényeket? Ha nagyon biblikusak akarunk lenni, azt mondhatnánk, hogy eredetileg Isten csak a növények amúgy is lehulló termését, a gyümölcsöket, magvakat adta eledelül embernek és állatnak egyaránt. A ragadozás, a húsevés csak a bűnnel kezdődött el. A majdan megvalósuló szép új világban pedig a bárány és a farkas együtt legelészik, és egyik sem tör a másik életére. Ám valószínű, hogy ez azért az emberfarkasokra és emberbirkákra vonatkozik elsősorban.

A vírus tehát, ahogyan a ragadozás és egymás rovására való élet általában, teológiai értelemben a bűn következménye. A bűnt pedig nem valamelyik állat követte el, hanem az ember. A kígyó nyilván szimbolikus alak. Nagy hiba lenne szegény hüllőket kikiáltani bűnbaknak.

Márpedig ha az ember bűne miatt pusztítják egymást az élőlények, akkor az embernek kell megtérnie. Nyilván a vírus nem válogat. Ha úgy működne, hogy csak a gonosz emberek halnak meg, a jók pedig megúsznák, akkor az olyan lenne, mintha Isten itt, ebben a mulandó világban akarna valami lebutított mennyországot létrehozni. De ő igazi mennyet készített.

A vírus tehát élőlény, ártalmas és nem válogat

De hogy miattunk van, azt nem baj, ha úgy gondoljuk. És ha megtérésre ösztönöz minden csapás, tragédia, veszedelem, az megint csak helyénvaló. Isten egészen bizonyosan az üdvünket munkálja. Most a teodiceába nem megyek bele, mert az egy örök probléma. Sokkal inkább azt szeretném elmondani, hogy ha már egyszer tény, hogy vannak bajok, akkor számoljunk ezekkel a tényekkel. Még ha nem is találjuk az okukat. De semmiképpen ne hibáztassuk Istent, pláne, ha nem is hiszünk benne.

Ha viszont hiszünk Istenben, akkor nem lehet kérdés, hogy tőle várjuk a megoldást. Ahogy tettük ezt 2020-ban, úgy tegyük ezt 2021-ben is. Fura, de jó érzés volt leírni. Még ha tudván tudom is, hogy 2021 semmit nem fog elhozni, mert nem egy személy, aki bármit is tehetne. 2021 csupán egy az ember által meghatározott lépték szerinti időtartam. Éppúgy, mint 2020, vagy a huszadik század. Ami elhozhat valamit, az maga az ember. Azzal, hogy másképp állunk egymáshoz, önmagunkhoz, és igen, Istenhez. Mert ha valaki, hát ő tényleg él, és ha valaki, hát ő tényleg cselekszik. És ellentétben a vírussal, válogatni - azaz ítéletet tartani - is tud. Fog is.

Összefoglalva: vírus ide vagy oda, 2020 vagy 2021 akár, egészen bizonyos, hogy minden körülmények közt érdemes keresni őt, aki nagyobb nálunk, a vírus hatásánál, és még a huszadik század is az ő kezében volt. Sok mindent túléltünk már. De egyszer eljön a nap, amit már nem fogunk túlélni. Akkor sem, ha épp nem tombol háború, vagy járvány. És amikor kiszűnünk ebből a mulandó világból, már semmi más nem fog számítani, csak ő, aki mindörökké ugyanaz. Keressük hát rendületlenül! Alant egy kattintás, és utólagosan meghallgatható a balassagyarmati óév esti istentisztelet.

index_1_1.jpg

Szólj hozzá

búék keresztyén balassagyarmat 2020 2021