Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az Úr törvényét. (Jer 8, 7)

Jézus Krisztus önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. (Tit 2, 14)

kép forrása: erdelyinaplo.ro

Mindig álmélkodtam a természet csodáin. Például azon, ahogy a fecskék meg a gólyák pontosan tudják, mikor kell visszajönniük a melegebb déli vidékről, hogy itt fészket rakjanak, fiókákat neveljenek, és aztán augusztusban velük együtt elköltözzenek újra. Ámulatra méltó az is, hogy egészen a 19-ik századig széles körben tartotta magát az a nézet, miszerint ezek a madarak valahol téli álmot alszanak, és csak ezt követően kezdték megfigyelni tényleges viselkedésüket. Nem túlzás azt mondani, hogy az élővilágot a Teremtő valósággal beprogramozta. Nem járnak iskolába, de teszik a dolgukat. Fenntartják létüket és fajukat. Fáradhatatlanul hordják a fészekhez szükséges gallyakat, vagy éppen sarat, aztán párzanak, tojásokat raknak, kiköltik azokat, és folyamatosan hordják a fiókák számára a táplálékot, mígnem elérkezik az idő, hogy azok kirepüljenek. De hogy mennyire nem automatizált világ ez, arra jó példa, hogy még arra is képesek, hogy legyenek köztük kivételek, különcök. Mint például a nemrég elhunyt Fülöp gólya, akinek csodájára jártak, mert érezvén gyengeségét, évek óta télen is itthon maradt. Nemrég Bodrogkeresztúron láthattam elhagyott fészkét. Ismert egy olyan gólyapár is, amelynek egyik tagja röpképtelen, de társa minden évben visszatér hozzá, hogy együtt neveljenek utódokat. Lehetne vég nélkül sorolni a példákat a szarvasok, a méhek, a hangyák, vagy a farkasok, medvék és vadon élő macskák világából, de ugyanez az ámulatba ejtő csoda fogad a tenger mélyén is. Az állatvilág csodálatos, az állatok csodálatosak. Teremtménytársaink. Példaképeink. Legalábbis jó volna, ha azok lennének. Mert ők azt teszik, amire Isten teremtette őket. Az embert viszont különleges módon saját képmására formálta az Úr. Felruházott minket a szabadság illúziójával, hogy a tudatunk, értelmünk is közreműködjön abban, amikor neki engedelmeskedünk, az Ő akaratát tesszük. Persze ösztöneink nekünk is vannak, de mindig mindenben ott a döntés lehetősége és felelőssége. Az ember képes hibázni. Képes rosszul dönteni. Képes bűnt elkövetni. Sőt. Sajnos szinte másra sem képes, mint eltérni attól, amire Isten teremtette. Jézus azért született meg emberként, hogy megmutassa, mit is jelent Isten akarata szerint élni. És ezért elment a legvégsőkig. Akkor sem hátrált meg, amikor az emberek emiatt ellene fordultak és kiközösítették. Nem ütött vissza, hanem eltűrte a gyűlöletet. Ezzel megmutatta azt is, hogy nem a halál a legrosszabb, ami az emberrel történhet, hanem az, ha a percnyi célokért feláldozza a felismert igazságot. Nem is lehetne ezt precízebben megfogalmazni, mint ahogyan Pál írja Titusznak: Jézus Krisztus önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.