Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. (Jn 16, 7)

Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. (Apcs 16, 31)

kép forrása:  https://serenityfp.com/2019/04/05/carpe-diem/

Cantate vasárnapja nem egyszerűen az éneklésről szól. Már szinte Pünkösd ünnepéhez fogható a jelentősége annak, amit közvetít. Talán legjobban az a Jelenések könyvéből származó ige fejezi ki, amelyben arról van szó, hogy „új éneket énekelnek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről.” (Jel 14,3)

Profán hasonlattal élve: fogok egy maréknyi gyurmát vagy agyagot, amit golyóvá formálok, aztán egy kicsit próbálok művészkedni is vele, hogy egyre jobban egy almához hasonlítson, sőt be is festem sárgás zöldre és egyik oldalán halványpirosra. És olyan jól sikerül, hogy messziről félhomályban bárki azt gondolná róla, hogy az valóban egy alma. De akinek épek az érzékszervei és az elméje, mihelyt a kezébe venné, már egészen biztosan nem harapna bele. Egy bármilyen remekre sikerült agyagból vagy gyurmából készült műalkotás és egy bármilyen hitvány, savanyú kis kukacos alma közt is elmondhatatlan a különbség.

Nem szeretem az úgynevezett tehetségkutató műsorokat, nem is kísérem őket figyelemmel. Egyrészt azért, mert így is túl sok az önjelölt művész, vagy az üzleti alapon kreált „sztár”, tehát semmi szükség még többre. Mégis amiatt bosszant jobban, mert azt is tudom, hogy nagyon sok igazi tehetség sikkad el, marad ismeretlen, vagy nagyon szűk körben ismert pont az ilyen mű felhajtások miatt. Azért hoztam szóba mégis, mert például az „X faktor” pont azt jelenti, hogy van valami nem megszerezhető plusz. Amit nem lehet megoldani ügyes formázással, festéssel.

Tehát nagyon szájbarágósan magyarázva: vagy alma valami, vagy egy festett gyurmagolyó. És a minél szebb festéstől nem lesz egy gyurmagolyó „almább” a többi gyurmagolyónál. Itt nincsenek fokozatok. Vagy az valami ami, vagy pedig nem. Azt a bizonyos éneket vagy képes megtanulni valaki, vagy nem.

Ebben a világban vannak olyan tevékenységek, amelyek kellő elszántsággal elsajátíthatók. Ha valaki nem teljesen botfülű, akkor kellő szorgalommal és kitartással megtanulhat énekelni, vagy valamilyen hangszeren játszani. De Mozartnak vagy Bachnak születni kell. Ez nem elhatározás és szorgalom kérdése.

Ugyanez a helyzet az örök élettel is. Valaki vagy újjászületett, vagy nem. Álmélkodjunk rajta, hogy Isten milyen csodás dolgot tett értünk. Új élettel ajándékozott meg. És ez a Szentlélek munkája bennünk. Nélküle semmiképpen nem menne. Bármennyire is erőlködnénk. Elhatározás, igyekezet itt semmit nem számít. Egyedül Isten teheti ezt meg velünk. Ő viszont azt mutatta meg Jézus Krisztus által, hogy akarja ezt. És meg is valósítja.

Ennek a megvalósításnak a csodálatos korszakában élünk. Jézus az Atyához ment. Nincs velünk testi értelemben. A tanítványok számára ez az elválás eleinte fájdalmas volt, hiszen annyira megszokták már, hogy ha ott van velük Jézus, akkor nem kell semmitől félniük. Felébreszthették őt, amikor vihar támadt a tavon és majdnem elsüllyedt a hajójuk. Jézus ráparancsolt a szélre, és az elcsitult. Amikor tehetetlenek voltak a fiáért könyörgő apa kérésével szemben, és nem tudták kiűzni a gyerekből az őt gyötrő démont, akkor megjelent Jézus és kiűzte azt. De mindkét alkalommal korholta is őket hitetlenségükért.

Most annak jött el az ideje, hogy a saját lábunkra álljunk. Szó szerint olyan ez, mint amikor az egy éves forma kisgyerek elkezd próbálni felállni. Eleinte csak kapaszkodva, aztán sokszor a földre huppanva, de szép lassan megteszi az első önálló lépéseket, és a család minden tagja ujjong örömében.

Azáltal, hogy Isten elküldte Szentlelkét, teljesen újjá tette övéit. Pál és Szilász egy alapos korbácsolás után, kezeiken és lábaikon bilincsekkel és láncokkal egy börtönben ülve éjszaka dicséreteket énekelnek Istennek. Ez nem megszokott viselkedés. És nem megszokott az sem, ami ezután történik. Földrengés támad, megnyílnak az ajtók és lehullanak a bilincsek. De még ennél is nagyobb jelentőségű, ami a börtönőrrel történik. Új felismerésre jut, és hinni kezd az egyetlen élő Istenben. Megszabadult a mulandóság és a halál fogságából, és örök életet kapott.

Minden különösebb csinnadratta nélkül ez bárki emberfiával megtörténhet. És ez is Isten célja, hogy megtörténjen. Ennek a földi életnek ez a tulajdonképpeni értelme. Másképp tényleg csak néhány évtizednyi küszködés lenne, ami egyszer véget ér. Én azt mondom, ne érd be kevesebbel, mint amit az Örökkévaló adni akar neked! Ragadd meg a napot! Vagy a Napot! Carpe diem! Élj a lehetőséggel: élj örökké és boldogságban!