2020. máj 13.

Miattam?

írta: pistibacsi
Miattam?

május 13. szerda

Egyedül te ismered minden embernek a szívét (1Kir 8, 39)

Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben. (2 Thessz 2, 16-17)

miattam.jpg

Nehéz a szövegkörnyezet idézése nélkül értelmezni egy akármilyen rövid szöveget is. Sőt, lehetetlen. Vagyis félreértelmezni, félremagyarázni nagyon is könnyű. A Bibliával ez már nagyon sokszor és sokféleképpen megtörtént. Az ördög is ezzel próbálkozott Jézus megkísértésekor. Mondhatnánk, halálosan uncsi. Az utóbbi évtizedekben a közbeszéddel kapcsolatban is nagyon sokszor hallottuk ezt az érvet: „szövegkörnyezetéből kiragadott mondat”.

Ez a rövid részlet a Királyok könyvéből egy imádsághoz tartozik. Salamon kéri az Urat, hogy ha már felépült ez a csodálatos templom Jeruzsálemben, akkor hadd jelentsen menedéket a megrettent szívű menedékkérők számára. És rendkívül gyakorlatiasan felsorolja, mi mindenre lehet esetleg számítani: „ha majd éhínség támad az országban, ha dögvész, aszály, rozsda, sáska vagy cserebogár pusztít, vagy ha ellenség ostromolja az ország városait, vagy bármilyen csapás és betegség támad, akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped, Izráel mond el, és ha valaki elismeri, hogy miatta van a csapás, és kitárja a kezét e ház felé, te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a szívét”

Jónás könyve egy meseszerű novella. De ezt a mozzanatot ismeri: „miattam van”.

Amikor vihar kerekedik a tengeren, és úgy tűnik, odavész a hajó, a rakomány, meg a hajón utazó emberek is, akkor ki-ki a saját „istenéhez” imádkozik. Jónás eközben békésen alszik. Akárcsak Jézus, amikor a Genezáreti tavon viharba kerültek és a tanítványai teljesen kétségbe estek.

Felébresztik. És míg Jézus lecsendesítette a tengert, a tőle jóval korábbi novellahős Jónás, egyszerűen csak bevallja: „miattam van”. Egészen pontosan így szerepel a szövegben: „Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam zúdult rátok ez a nagy vihar.”

Salamon király tehát számolt azzal a lehetőséggel, hogy valaki személyes vétke miatt zúdul átok és büntetés az egész népre. Azt kéri, hogy ha az illető eljut a megfelelő belátásra, és ezt Isten előtt be meri vallani, akkor hallgassa meg az imádságát. A nép érdekében és a saját érdekében is.

Isten ugyanis valóban ismeri az emberek szívét és gondolatait. Előtte az őszinteség az egyetlen járható út. Ő fog ítéletet tartani az emberek fölött. Isten igazi arcát megismertük Jézus Krisztusban. Pál, az ezotériára és apokaliptikára különösen is érzékeny thesszalonikaiaknak azt írja, hogy ne lepődjenek meg semmin. Mert hogy az Úr eljövetelét megelőzi a nagy törvénytipró, aki fölébe emeli magát mindennek, sőt azt mondja magáról, hogy ő isten. Akik pedig hisznek neki, azokat „kiszolgáltatja Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, és ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek”. Nem szép mondatok. Az érem másik oldala. Ami engem illet, nem is hiszek a tényleges, személyes gonosz létezésében. És ezzel nem Pállal vitázom, hiszen ő maga is azt írja egy helyen, hogy „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.”

Ami engem illet, mindenesetre úgy vagyok vele, hogy akár az legyen igaz, hogy a tévelygők a pokol bugyraiban főnek és sülnek majd örök időkig, akár az igaz, hogy Isten végül mindenkit megment, jobb lenne még időben, sőt minél előbb eljutni arra a felismerésre, hogy ha ne adj Isten valami nagyon sok szenvedéssel járó nagyon nagy katyvasz énmiattam lenne ebben a világban, akkor nagyon szeretném, ha ennek minél előbb vége lenne.

Istenem! Te ismered minden ember szívét! Az enyémet is! Szembesíts önmagammal és juttass el igaz belátásra!

 A képre kattintva megtekinthető az előző esti, erről szóló bibliaóra:

 

istike_12.jpg

 

 

 

Szólj hozzá