Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet mindennap. (Zsolt 35, 28)

Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent. (Lk 24, 52-53)

Aki idestova harmincöt éve hirdeti az Igét, mint jómagam, annak már nagyon sok bibliai mondattal volt szerelmes találkozása. Akár többször is. A 35-ik zsoltárhoz azonban különösen is meghitt szálak kötnek. Az első mondatait fiatal koromban megzenésítettem, és az „Utolsó ítélet” című rock oratóriumom egyik tétele lett. Több zsoltár felépítése is tartalmaz panaszt, félelmet, fenyegetettség érzést, és miközben imádkozik a szerző, mint valamiféle, az életben végbemenő liturgia beteljesedéseként, végül eljut oda, hogy megtapasztalja Isten szabadítását, és az utolsó mondatok már dicsőítésbe és hálaadásba mennek át. Ez a zsoltár is ilyen.

Az újszövetségi igénk pedig arról szól, hogy a tanítványok, miután tanúi voltak Jézus mennybemenetelének, visszatérnek a városba, és már nem félnek, nem zárják magukra az ajtót, hanem a templomban dicsőítik az Istent. Ennek is voltak előzményei, mint tudjuk. A húsvétot követő események közül kettőt szoktunk leggyakrabban említeni: az emmausi tanítványok történetét és Tamásét. Mindkét esetben a csalódottság, a megrettent szív áll középpontban. És nagyon bele tudjuk élni magunkat a helyzetükbe. A „hiszem ha látom” és a „pedig már azt hittük” érzése ismerős minden ember számára.

Jézus több alkalommal is megjelenik még a tanítványai előtt negyven napon keresztül, és végül a szemük láttára felemelkedik a földről, és visszatér az Atyához. Ez a tíz nap, ami pünkösdig eltelik, a várakozás és az imádkozás ideje. De már nem elkeseredettek, már nem rettegnek, hanem szívükben van annak a bizonyossága, hogy Jézus valóban feltámadt, és amit a próféták a megváltásról mondtak, valóban beteljesedtek. Egész nyugodtan utánozzuk az ő magatartásukat! Nem kaptunk ígéretet arra vonatkozóan, hogy 2020 pünkösdjén megismétlődne a jeruzsálemi csoda.

Valami ennél sokkal több, amiben bízhatunk. Már itt van a Szentlélek. És valamelyest is ismerve az egyház történetét, azt is tudhatjuk, hogy ha nagyon letértünk a helyes útról, és módszeresen ellenálltunk a Szentlélek vezetésének, Isten mindig megtalálta a módját annak, hogy valakin keresztül megrázza a grabancunkat. Ilyen volt Assisi Szent Ferenc, Ilyen volt Luther Márton, ilyen volt John Wesley, és ilyen volt Martin Luther King és még nagyon sok más személy.

Vasárnap pünkösd ünnepe. Miért is ne kérhetnénk pont most az Atyától, hogy erősítse meg bennünk Szentlelkét, és gyújtson világosságot a szívünkben, lelkünkben? Csak aztán később se feledkezzünk meg erről.

Jakab hívja fel a figyelmet a levelében arra, hogy a nyelvünk sok mindenre alkalmas. Lehet rágalmazni, káromkodni, pletykálni. Olyan, mint egy kicsi lángnyelv, amely képes egész erdőket lángra gyújtani. Ha ilyen ereje van a pusztításra, akkor bizonyára építeni és teremteni is lehet vele. Igen, mert Isten a saját képmására alkotott minket, és ő is a szavával hívta elő a teremtményeket. Használjuk a nyelvünket arra, ami a legnemesebb: Isten dicsőítésére, az evangélium hirdetésére, egymás vigasztalására.