Megvilágosodás
Fától az erdőt
Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen. (Ez 18, 23)
Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. (Jn 12, 46)
Tételezzük fel, hogy az emberek tökéletesek, és maradéktalanul beteljesítik azt a tervet, amelyet Isten a teremtésnél számukra készített. Egy boldog világ, ahol minden csupa öröm, derű és harmónia. Akárcsak egy zenekarban. Ám elég egyetlen hamis hang, hogy az egészet tönkretegye. Az ilyen zenészt kirakják.
Vagy egy gyárban, ahol futószalagon folyik a termelés, a végén ellenőrzik mindegyik kész darabot, és a selejtet kidobják. Csakúgy, mint a gyümölcs szüretelésekor a férgeset, rohadtat. Teljesen érthető, hogy a normálistól eltérőtől, a bűnöstől is meg kell óvni a teljes emberi populációt. Ahogyan a selejt a kukába kerül, a hamisan játszó repül a zenekarból, úgy a bűnösnek meg kell halnia.
Ahogy mindjárt a Biblia legelején olvassuk, így tehát látható, hogy Isten az első pillanattól fogva nem árul zsákbamacskát.
A jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz
(Gen 2, 17) A jó és rossz tudásának fájáról enni tehát bűn. Ezért is nevezzük ezt a történetet „bűnesetnek”. Az ember megszegte Isten parancsát, evett a tiltott gyümölcsből, ezért …
mégsem halt meg
„Csak” el kellett hagynia az édenkertet. Szóval mégsem egészen úgy van az? Vagy valójában mégis csak meghalt az ember azon a napon, amelyen evett a gyümölcsből? Ezek szerint mi is halottak lennénk?
Ádám és Éva – mint tudjuk, az egész emberiséget jeleníti meg. Ezért nevezzük „eredendő bűnnek” az ősbűnt, vagyis a tiltott fa gyümölcséből való evést. Ez minden emberre kiterjedt, és senki nincs, aki halálos érvénye alól kivonhatná magát. Mondhatni, beleszülettünk.
Aztán a bűnnek ebben a halálos állapotában, mégis élünk, mozgunk, vagyunk, születünk és meghalunk, történnek velünk események, teszünk-veszünk, sőt, az egész emberiségnek van egy nagyívű történelme is, ami egy viszonylag kiismerhető algoritmus szerint mindig újabb és újabb szinteken ismétli önmagát. Birodalmak születnek, virágoznak, hanyatlanak és elbuknak. És ebben a globális drámában új és új szerepeket oszt kinek-kinek a személyes sorsa.
Még sincs vége tehát az embernek – mármint az emberiségnek. Sőt, majdhogynem úgy tűnik, mintha épp azáltal vette volna kezdetét ez az egész, hogy az ember a saját kezébe venni vélte a sorsát. Persze kötött pályán vagyunk, mint egy villamos, és kisiklatni sem túl nagy élmény. Vagyunk ugyan, élünk is, de jó nagy slamasztikában. Meglehetősen nyomasztó és fullasztó ez a tudat. Az édenkerti bűneset egy kollektív tapasztalásról számol be:
mindnyájan bűnösök vagyunk
Ezékiel látása szerint viszont a bűn már konkréttá, személyessé válik. Nem egy fortyogó üstben vagyunk csupán a készülő „leves” egy molekulája, hanem személyes felelőssége van mindenkinek a saját életéért, sorsáért. Az emberiség történelme kódolt, és teljes bizonyossággal, kizökkenthetetlenül tart a beteljesedése felé.
Az egyes ember azonban szabadságként élheti meg a személyes sorsát, ami a döntései és tettei függvénye. Már nem abban az unásig ismételt felismerésben kell örökösen dagonyáznunk, hogy „úgyis mindnyájan bűnösök vagyunk”, hanem felismerheted a helyes utat, meghozhatod azt a felelős döntést, hogy elindulsz rajta.
nem vagy végzetszerűen elveszett
Persze, bűnös vagy, és nem csak az „ádámi” értelemben. Vannak konkrét, személyes mulasztásaid, vétkeid, szándékosan, vagy tudatlanságból elrontott döntéseid, és vannak mögötted romok, maradványok, tönkretett, vagy félbe maradt alkotások. Mindezt felismerheted, és nem kell beleragadnod. Tehetsz másként.
Hamisan játszol? Gyakorolj többet otthon, és ha ezután sem megy, legalább maradj csendben! Elhibáztál valamit? Ha tudod, tedd jóvá! Téves vélekedések alapján hoztad meg a döntéseidet? Ha felismerted az igazságot, tartsd magad ahhoz, és boldog leszel! Selejtnek mondanak mások? Sőt, te magad is selejtesnek tartod magadat? Isten nem termel selejtet.
Nincs steril és „tökéletes” emberiség, de ember sem abban az értelemben, ahogyan az ép és férges, vagy rohadt gyümölcsöket megkülönböztetjük egymástól. Nem futószalagon készülünk, és nincs egy kaptafa, amihez mérve selejtes lehetne bármelyikünk is.
Isten az élet. És ő a saját képmására alkotott bennünket. Ő a szeretet.
Tőle eltérni csak azáltal lehet, ha nem a szeretetben vagyunk tökéletesek. És még emiatt sem kell meghalnia senkinek. Mert mindig van lehetőség a megtérésre. Az édenbeli fa tiltott gyümölcsének ízlelése, a jó és rossz megtapasztalása, megélése és megszenvedése után ismerjük és ízleljük meg végre csak a jót! Az eleven halál és a sínre állított fátumlét helyett az igazi életet! A homály és a sötétben tapogatózás után Krisztus világosságát!
