Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja maga után fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az Úr is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak. (1Móz 18, 19)

Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. (Rm 6, 22)

Hogy is kezdődött? Ha valaki nagyon az elejétől mesél egy történetet, azt szoktuk rá mondani, hogy „Ádámtól és Évától kezdi”. Ha valami nagyon régi, akkor „özönvíz előtti”. Persze lehetne még korábbra menni: amikor még nem volt semmi. Vagy amikor még tohuvabohu volt. Káosz és sötétség. És Isten Lelke lebegett a vizek felett. És mondta Isten, „legyen világosság!”. Igen, ezek mind legitim kezdőtörténetek. És persze Noéval megint valami új kezdődött. De a vallás, vagyis az egy, örökkévaló és láthatatlan Isten hite az kétségtelenül Ábrahámmal kezdődött. Évekkel ezelőtt egy lelkészakadémiai kurzuson Tatár György filozófus előadását hallgattam. Platón jól ismert barlanghasonlatáról beszélt. A nagy görög bölcs az emberi tudással kapcsolatban alkotta meg ezt a rendkívül szemléletes példát, miszerint a valóságról alkotott ismereteink ahhoz hasonlíthatók, mintha egy barlangban leláncolnának embereket, háttal a bejáratnak, ami előtt egy nagy tüzet raknak, és az a barlang falára vetít árnyékokat. És ezek a leláncolt szerencsétlenek azt hiszik valóságnak, amit a barlang falára homályosan vetítve látnak. És akkor egyiküket megszabadítják láncaitól és kivezetik a barlangból, ahol meglátja, hogy az addig ismert fény forrása csak egy nagy mesterséges tűz, és amit láttak, az általa vetett árnyak sokasága. De valójában odakint süt a nap, és csodálatos színes a táj, és az igazi fényben meglátja azokat a teremtményeket is teljes valójukban, amelyeknek addig csak az elmosódott árnyékával találkozott. Amikor az eloldozásról beszélt, egyszer csak minden átmenet nélkül folytatta ezzel: „Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!” (1Móz 12, 1) Ekkor elszorult a torkom és könny szökött a szemembe. Tetszik érteni? Amit tehát Platón úgy mutatott be, mint a homályos sejtelmekhez képest a valóság megismerését, azt ő az egyedül igaz Isten általi elhívással azonosította. Ezért Ábrahámmal kezdődött mindaz, ami nekünk, embereknek az önértelmezésünk szempontjából fontos. Az emberek leláncolt rabok egy barlangban, amelynek falára mesterséges fény által vetített árnyakat vélnek valóságnak. Ennélfogva maguk fabrikálta tárgyakat, természeti erőket, égitesteket, megmentőnek kikiáltott, ámde gyilkosnak bizonyuló eszméket, vagy azokat megalkotó embereket imádnak istenükként. Az egyetlen igazi Isten, az Örökkévaló azonban azért szabadít meg és szólít meg, és vezet ki ebből a barlangból némelyeket, hogy ők legyenek a tanúi. Ezek közül pedig első volt Ábrahám. És mindannyian Ábrahám utódai lehetünk, ha felismerjük Istennek ezt a velünk Jézus Krisztus által elvégzett mindennél nagyobb szabadítását, hogy az ő népévé, ennélfogva az örök élet részeseivé legyünk.