Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! (Zsolt 51, 13)

Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, ... Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába (Kol 1, 3.13)

                                    kép forrása:  https://m.blog.hu/na/napiremeny/image/free.jpg

A csütörtöki bibliaórán énekelt ének szövege alapján utaltam a mai igére, és el is mondtam azt a történetet, ami arról szól, hogy Dávid király elcsábította szomszédasszonyát, Betsabét, és hogy ne derüljön fény erre, a férjet, Uriást, aki derék ember volt, megölette.

Királyként talán úgy gondolta, hogy ezt megengedheti magának. Legalábbis el tudta hallgattatni a lelkiismeretét. Talán úgy gondolta, hogy ha nem derül ki az emberek előtt, akkor az olyan, mintha meg sem történt volna. Elvégre Uriás katona volt, másképp is megtörténhetett volna, hogy meghal egy csatában.

Nátán próféta azonban bement a királyhoz, és szembesítette bűnével. Önmaga felett mondta ki az ítéletet, amikor a próféta által elmesélt példatörténet negatív főhősének tettével kapcsolatban egyértelműen működött az igazságérzete. „Halál fia az az ember!” Aztán szíven döfte Nátán magyarázata: „Te vagy az az ember!”

Mindig rácsodálkozom arra, ami ezután következik. Egy ókori keleti uralkodó simán lecsapathatta volna a fejét annak, aki kritizálni meri őt. Dávid esetében azonban nem ez történt. Ő valóban tudatában volt annak, hogy neki is számot kell adnia az életéről, a tetteiről Isten előtt. Ezért aztán magába roskadt és őszinte bűnvalló imádságot mond. Ebben kéri Istent arra, hogy ne dobja el őt arca elől, és szent lelkét ne vegye el tőle. Tudta ugyanis, hogy rászolgált.

Elődje és apósa Saul király, amikor egy ennél jóval kisebb súlyú engedetlenséget követett el Istennel szemben, annak az lett a következménye, hogy eltávozott tőle az Úr lelke, és egy gonosz lélek kezdte gyötörni. Ennek magyarázata és előzménye, hogy király fejét olajjal kenték meg annak jeleként, hogy vele van Isten ereje. Ezért nevezik fölkentnek a királyokat.

A szent olajjal való megkenés által karizmát, isteni lelki ajándékot kapott, ami alkalmassá tette őt az uralkodásra. Ezt veszítette el Saul, és ettől kezdve már lefelé vezetett az útja. Dávid abban különbözött tőle, hogy szörnyű bűnét felismerte és beismerte, és őszinte megbánást tanúsított. Tehát volt visszaút. Volt számára szabadítás. Ez azonban nem automatizmus.

Isten szuverén hatalmában áll ez, ahogy más helyen mondja is: „Könyörülök akin könyörülök és irgalmazok akinek irgalmazok”. Fontos tudatában lennünk, hogy teljességgel Isten kezében van a sorsunk, az életünk.

Az örömhír az, hogy ő könyörülő Istennek mutatja magát. Abban leli kedvét, ha megszabadíthat a bűn fogságából. Olyannyira, hogy ebben egészen a legvégsőkig elment. Amikor nem állt ellen, nem állt bosszút, hanem kiszolgáltatta magát a bűnösöknek, és vállalta a kereszt gyalázatát. Ez jogosít és bátorít fel minket, embereket arra, hogy teljesen rábízzuk magunkat és kövessük őt. A sötétségből a világosságba. A bűn rabságából az élet szabadságára.

 A csütörtöki bibliaóra a képre kattintva megtekinthető: