Az ég szétfoszlik, mint a füst, és a föld szétmállik, mint a ruha, lakói pedig úgy elhullnak, mint a legyek. De az én szabadításom örökre megmarad. (Ézs 51, 6b)

Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. (Lk 21, 33)

Ebben a mulandó földi életben is szinte minden nap különbséget teszünk tartós, értékes és talmi dolgok között. Elég, ha például az ajándékozási szokásainkra gondolunk. Egy tábla csoki kedveskedés lehet egy gyerek számára, de ha valaki iránt ki szeretnénk fejezni a megbecsülésünket, akkor inkább egy bonbontartó dobozkával lepjük meg, mert az még évek múlva is ott porosodhat a könyvespolc egyik beszögellésében, míg a csokit egy két nap alatt elfogyasztja a megajándékozott.

Látogatóba készülve mindenki otrombának tartaná, ha egy fóliás csomagolású sertéslapockával vagy csirkemell filével érkezne, pedig egy kis nyugdíjas nagynéni, vagy munkanélküli nagybácsi lehet, hogy jobban is örülne neki, mint egy márkás konyaknak, vagy egy színes fotókkal gazdagon illusztrált receptes könyvnek.

Különös nagyra becsülés jeleként, vagy kivételezett emberi kapcsolat, mint egy szerelem, vagy épp egy tartósnak bizonyuló házasság megünneplésére aki teheti, valamilyen aranyékszerrel lepi meg kedvesét. Az ilyesmik akár nemzedékeken át megmaradhatnak, és apáról fiúra, anyáról leányra öröklődhetnek.

Nagyobb értékű dolgokra gondolva, talán az egyik legnagyobb, életre szóló álom sokak számára egy saját tulajdonú ingatlan. Kevesen vannak, akik ezt fiatalon megengedhetik maguknak. De felelős, jó szülők, akik szorgalmas munkával megkeresik a szeretteik megélhetésére valót, néha meg tudják lepni gyermeküket életük első lakásával. Onnantól már az örökösökön múlik, hogyan élnek a kapott lehetőséggel. Néhány év alatt egy pár cipőnyi, vagy egy bőröndben elférő ruhanemű marad belőle, mint – ha jól emlékszem – Galsai Pongrác egyik novellájában, vagy szorgos munkával mindig nagyobbra és nagyobbra tudják cserélni, míg aztán ők is valami tartósnak hitt értéket, mondjuk egy szép házat hagynak utódaikra.

Épp emiatt bohémnek, erősebb szóval felelőtlennek, vagy egyenesen önzőnek nevezik azt, aki holmi ideig való szórakozásokra, utazgatásra költi a megtakarítható forintjait, vagy ugyanabból a pénzből, amiből családi autót is vehetne, inkább sportmotort vagy vitorlást vásárol. Habár azoknál, akik ilyesmit megengedhetnek maguknak, a legritkább esetben állnak ezek alternatív viszonyban egymással.

Ugyanakkor az is gyakori tapasztalat, hogy valaki úgymond „feláldozza” magát, és saját legegyszerűbb vágyait is mindig háttérbe szorítva a szeretteiért tesz mindent. Aztán egyszer csak rádöbben, hogy úgy telt el az élete, hogy egy megkeseredett, sértett, magát sajnáló roncs lett, aki hálát sem kapott senkitől.

Mert az élet mulandó. Akár összekuporgatott forintokból hitelre vásárolt garzonnal, akár pompás kertvárosi villával. Akár pöfékelő Trabanttal, vagy rozzant biciklivel és egy vonalra szóló buszbérlettel, akár hobbiterepjáróval és helikopterrel. Akár hálás utódokkal és unokákkal körülvéve, akár elmagányosodva és szegényen. Akár egy szuterén szoba-konyhában, akár az utcán és az aluljáróban.

Az óceánt még nem láttam ugyan, de tény, hogy voltak jobb napjaim, amikor királynak éreztem magam. Nem voltam Szibériában, pláne nem húsz-harminc évet, de azért éltem már át nehézségeket is eddigi életemben. Két emlékezetes eset nagyon jól szemlélteti a mulandóságot:

Az egyik kamaszkoromban történt. Beszerzett a család néhány rúd házi készítésű, nagyon finom paprikás szalámit. Egyik nagy kedvencem volt. Édesanyám le is vágott egy fél rudat, és odaadta nekem, hogy ez az enyém. Gyorsan alufóliába csomagoltam és beakasztottam a ruhás szekrényembe, hogy elrakjam olyan időkre, amikor igazán megkívánom, vagy akár megoszthatom valakivel. Néhány hét múlva már csöpögött belőle a pirosas zsír, és meglehetősen avas illata lett. Szinte ehetetlenül megkeményedett, és az íze nem is emlékeztetett arra, amiért elrejtettem. Nem ez volt a megfelelő tárolási mód. Egy tartós érték mulandónak bizonyult. Maradandóbb lett volna az élmény, ha néhány nap alatt elfogyasztom, és kiélvezek minden egyes falatot. Így más maradt maradandó emlék: az avas íz a számban, meg a kimoshatatlanul összezsírozott ingeim, vagyis a saját hülyeségem következménye.

A másikról már nem egyértelműen én tehetek, hanem a technikai fejlődés, amit nem lehet feltartóztatni. Édesanyám egy ifjúsági takarékbetétet gyűjtögetett a nevemre éveken keresztül, aminek lejártakor a megtakarított pénzzel megegyező összeget kedvező kamatozású kölcsönként is megkapta az ember. A hitelből új szobabútort vett Édesanya, a pénzt meg egy az egyben ideadta, hogy vegyek belőle, amit akarok.

Vágyaim netovábbja volt egy S8-as filmfelvevő, és egy neki megfelelő vetítő. Néhány gurigát meg is töltöttem. Sőt, a vetítővel még utólag a hangsávra is lehetett felvenni. Egy-egy kazettában nagyjából három percnyire elegendő szalag volt. És ekkor indult rohamos fejlődésnek a digitális technika, ami nagyon rövid idő alatt szinte teljesen kiszorította a celluloid alapú fotózást.

Hálát adhatok az Örökkévalónak, hogy Emőke nővérem az összes 8 milliméteres filmet valamikor még az elmúlt évezredben elvitte egy stúdióba, ahol VHS kazettára másolták. Ezek már onnantól kezdődnek, amikor Apám a születésemkor rólam, meg a két kiskamasz nővérem korcsolyázásáról és később a bulgáriai nyaralásról készített eleinte fekete fehér, később színes filmeket. És rajta van az általam felvett dolgok egy része is.

A kézi mákdaráló nem is olyan régen még mindennapos használati tárgy volt. Sőt, minden bizonnyal sok háztartásban a mai napig. És nekem sem csak gyerekkoromban, amikor besegítettem a konyhai munkákba, és tudtam, hogy a végén egy kis kristálycukorral kell kipucolni, hogy semmi ne vesszen kárba, hanem még felnőttként is ilyet használtam eleinte. Ma már inkább múzeumi kiállítási tárgy. A kis SD kártyás kézi kamera jóval későbbi, és egyelőre nehéz megbarátkoznom a gondolattal, hogy ő sem „örök darab”, de azért nagyon remélem, hogy egy ideig még kiszolgál. És ezek még csak a mi kis világunk „tartós tárgyai”.

Nem szükséges különösebben meglódítanunk a fantáziánkat ahhoz, hogy nagyobb méretekben is tapasztaljuk a változást, ami együtt jár a mulandósággal és végességgel. Sarkvidékek jégtömbjei, őserdők, iható víz, tiszta levegő, termőföld, szárazföld, több évszázados vagy évezredes építmények, például a szandai vár utolsó falmaradványai, műkincsek, állatfajok ezrei szerte a világon, ehető zöldségek és gyümölcsök, élhető élet, fenntartható gazdaság, fegyvermentes övezet, normális tájékoztatás, bioszféra, meg ami nem rajtunk múlik: Nap, Naprendszer, Galaxis, Világegyetem...