Szabadság
június 11. csütörtök
Lelkünk megmenekült, mint a madár a madarász tőréből. A tőr összetört, és mi megmenekültünk (Zsolt 124, 7)
És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről (Apcsel 12, 7)
A KÉPET ÉN CSINÁLTAM A TELÓMMAL ÉS ROHADTUL JOGDÍJAS! :)
„Életünkben szüntelen halál lesi léptünk” - sajnos ezt a szép Luther éneket elég ritkán énekeljük. Az online énekeskönyvben sem tudjuk meghallgatni. Gregorián alapú, kissé nehéz dallam.
A létezés, úgy tűnik folyamatos fenyegetettséggel jár. A semmi el akarja nyelni a teremtményeket. Mint valami pusztító örvény, vagy fekete lyuk. És még a legszerencsésebb élet végén is ott az elmúlás, amit senki nem kerülhet el.
Hiszen elhull a virág, eliramlik az élet. És egy méhecske néhány hétig él. Az ember meg – jó, szorozzuk be bármennyivel, mégis csak szintén véges. Akkor meg? Mi a bánatért kell addig is basztatni a másikat?
Nem elég, hogy természet szerint is sebezhetők, esendők és pusztulásra ítéltek vagyunk, még ebben a röpke földi létben is csapdákat állítunk egymásnak? A halász, a vadász és a madarász szavak nem azt a tartalmat fedik, hogy valaki gondozza, védelmezi és szereti a halakat, vadakat és madarakat.
Tudom, ezen most a szakmabeliek kiakadnának, mert saját felfogásuk szerint igenis ők szeretik és gondozzák az állatokat, de basszus a vége mégis csak az, hogy a halat kifogják, a vadat lelövik, a madarat meg tőrbe csalják. És még a megfigyelésükre rájuk tett gyűrűk és nyomkövetők is nem egyszer a vesztüket okozzák szerencsétleneknek.
Elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy a három jó barát, akik közül ketten testvérek is voltak: Péter, János és Jakab milyen sorsra jutott. Heródes Agrippa, hogy kedvezzen a vérszomjas csőcseléknek, karddal kivégeztette Jakabot, Pétert pedig bebörtönöztette, hogy másnap majd vele is parádézhasson és kedvükben járhasson.
Tudjátok, Péter, János és testvére Jakab volt a tizenkettőből is Jézus legbizalmasabb három barátja. Őket vitte magával, amikor feltámasztotta a kislányt, meg a hegyre is, ahol elváltozott és ragyogott a ruhája, és megjelent Mózes és Illés, és őket hívta, hogy imádkozzanak vele a Gecsemáné kertben.
Azért az durva, hogy néha Isten így megnyilvánul. Összetört csapda, szabadult madár. Lehullt bilincsek, kinyíló ajtók. Szerencsétlen katonákat nem irigylem, mert amikor kiderült, hogy Péter az indokolatlanul erős őrzés ellenére reggelre még sincs a börtönben, jobb híján őket végeztette ki az a faszagyerek király. Ja, amúgy nem sokkal később ő is csúnya véget ért. Összetört a csapda. Csak szólok.
Aki tud olvasni, aki ember, aki képes gondolkodni, az gondolja már végig ezeket. Isten nem akar elpusztítani. Hiszen ő teremtett. Ő a létezésedet munkálja, nem a vesztedet. Ha hálás vagy neki az életedért, akkor te is csak az életet szolgálhatod. Igen, a magadét is. És másokét is.
Sőt, néha az is nagy dolog, ha már segíteni nem tudsz, legalább nem teszel másnak rosszat. Szabad vagy rá. Nem kamuzok.
Ja, mert amúgy meg tényleg van feltámadás és örök élet. Szóval van azért tétje ennek a dolognak. Most akkor örülünk, vagy megijedtünk?
