2020. jún 13.

Teremtmény-fajtárs

írta: pistibacsi
Teremtmény-fajtárs

ezt csak úgy műsoron kívül, és én kérek elnézést

Csücs. Szájadat betedd, nyisd ki füledet. Igen, most én beszélek, a nagy tekintélyű Pista bácsi. Tessék hátratett kézzel ülni. Na jó, a billentyűzetet azért használhatod, de olvasd végig legalább, és gondolkozz el rajta. Mert szerintem nagyon kéne. Nem vagyok egy jó ember, de amire eljutottam az évtizedek alatt, az szerintem megfontolandó mindenki számára.

279497-koala-vombat_640.jpg

kép forrása: https://globalnews.ca/news/7040299/koala-wombat-australia-friendship/

Néhány napja bejárta már a világhálót a hír egy wombat és egy koala barátságáról. Nem csak azért ragadott meg, mert nagyon aranyosak, és mert amióta macskáim vannak, különösen is érzékeny vagyok az állatokkal kapcsolatos hírekre. Hanem azért is, mert két különböző állatfajhoz tartozó egyedek szeretik ennyire egymást.

„Kutya-macska barátság”, ez nálunk egy sokat mondó szófordulat, amiből mindenki azt érti, hogy ilyen nincs, vagy csak álságos lehet. Pedig sok ilyen képet, videót lehet látni mostanában, sőt, sokan a saját környezetükből is tudnának példákat sorolni arra, hogy igenis, létezik. Macska simogat kanárimadarat, kutya nyaldossa a kis bocit, tyúk vigyáz a kiskutyákra, stb.

Eredetileg egy Trianonnal kapcsolatos posztom alatti válasz kommentben mutattam meg ezt a képet. A nemzetről, a nemzettudatról, nemzeti öntudatra nevelésről írtak többen is, amit hiányolnak a mai Magyarországról. És persze a „liberális” politikusokról, meg a „baloldali” értelmiségiekről, akiknek bezzeg – pfúj! – nem fáj Trianon.

És elkezdtem gondolkodni.

A wombat és a koala két külön állatfajhoz tartozik. Cukik mindketten, egy közös fotón meg pláne. De tény, hogy az egyik folyamatosan az eukaliptusz fán csimpaszkodik, és mivel kizárólag annak a levelét eszi, állandóan be van tépve. A másik meg gyökereket, növényi szárakat és terméseket keresgél magának. Ők emberek révén kerültek ilyen közel egymáshoz. De nem vagyok rá büszke. Mindketten fogságban élnek, és azért, mert az ember miatt elvesztették az életközegüket. Két különféle állatfaj egyedei. És miattunk mégis barátkoznak egymással.

Emberi faj viszont csak egy van. És ebbe tartozunk mindannyian: szőkén hófehérek, sárgák, bronz- és barnás bőrűek, de a lehető legsötétebb afrikai kékes-feketék egyaránt. Nagyjából nyolcvan centistől három méteresig bezárólag. Bocsánatot kérek a hetven centisektől vagy alacsonyabbaktól és a három méternél magasabbaktól egyaránt.

És akkor jövünk a nemzettel. Ez meg már mi? Hát ha én már egy vállaltan balos libsi, gondolkodásra képtelen libernyák, agymosott libbant, kívül zöld, belül piros görögdinnye, sorosbérenc hazaáruló, migránssimogató genderista és nemzetpusztító vallásgyalázó vagyok, akkor el merem mondani, hogy mit gondolok róla.

Itt születtem a Kárpát medencében, konkrétan Miskolcon. Szüleim felmenői szatmári, erdélyi és alföldi parasztok, kisnemesek és polgárok voltak. A magyar nyelvet sajátítottam el, amelyen képes vagyok kommunikálni. Néha nem túl nagy eredménnyel. Magyar írók és költők szövegeit olvastam és hallgattam gyerekkorom óta. Amikor egyszer zeneírásra vetemedtem fiatal koromban, akkor egy hozzáértő azt mondta, hogy érződik rajta a magyar népzene hatása. Pedig táncházba nem is jártam. Ezeket a tájakat ismerem. A Bükkben, a Balaton környékén, Zemplénben, a budai hegyekben, a Bakonyban és a Pilisben kirándultam legtöbbet, most a Börzsöny és Cserhát közelségében élek, és itt érzem itthon magam. Nem tudok ülve maradni a Himnusz alatt, akkor sem, ha tévét nézek és chips-et eszem épp. És a piros-fehér-zöld színek beleivódtak a lelkem legmélyébe. Nem tudom megunni, hogy megbámuljam a Gellért hegyet és a Budai várat meg a Parlament épületét, amikor Budapesten villamosozok, vagy buszozok. A pannonhalmi apátság, valamint az országban található bármelyik bazilika és várrom látványa mindig megdobogtatja a szívemet.

Nem sorolom tovább, mert már ez is röhejes. Miért kell erről egyáltalán beszélni? Miért kell ezt demonstrálni? Pláne úgy, hogy sokan azok közül, akik hiányolják a nemzeti értékek képviseletét, nem tudnak helyesen magyarul beszélni és írni, legfeljebb focimeccseken egy Nagy-Magyarországos, Szent koronás zászlóba burkolózva suksükölni és öklöt rázva cigányozni és zsidózni meg libsizni?

Mit jelent, hogy ilyen meg olyan „oldal”? Bal, jobb? Szoci-libsi kontra nemzeti? Ez most tényleg mi a bánatos faszság? Ki a nemzet része? Ki nem? Mi a túrót képzelnek magukról néhányan, hogy teleokádják, ahelyett, hogy teleszülnék a Kárpát medencét?

Csücs. Szájadat betedd, nyisd ki füledet. Igen, most én beszélek, a nagy tekintélyű Pista bácsi. Tessék hátratett kézzel ülni. Na jó, a billentyűzetet azért használhatod, de olvasd végig legalább, és gondolkozz el rajta. Mert szerintem nagyon kéne. Nem vagyok egy jó ember, de amire eljutottam az évtizedek alatt, az szerintem megfontolandó mindenki számára.

Azzal kezdtem, hogy a képen két különböző fajú állatot látunk, akik barátkoznak egymással. Az emberi faj pedig egy.

Ez most nem mindenkinek szól, tehát akinek nem inge, ne vegye fel: Igen, öcsém, ne nézzél te se hülyén, mert a nigger, meg a cigány is ugyanaz a faj! Habár némelyikük, lehet, hogy joggal szégyellne téged. Köztük is vannak nem-normálisak. Tény. Suk-sük bazmeg, még ha öt diplomád meg három doktorátusod is van hozzá, hogy hülye legyél.

Szóval ha valaki az anyukájától egy másik nyelvet tanult meg pici korától, pláne normálisabban, mint te, és még használni is képes, akkor tudjad, hogy ő neked nem az ellenséged, de még csak nem is a riválisod.

Nagy nagy szünet.

Az emberi faj, ami – ismétlem – egy és egyetlen egy, összefonódik a többi teremtménytárs életével. Például a wombatokéval és koalákéval, akik két különböző faj, és akiket mi, nagyszerű és magasabb rendű fajhoz tartozó emberek majdnem kiirtottunk, legalábbis oly mértékben beszűkítettük az életterüket, hogy talán unokáink már csak fényképről fognak ilyen állatokat látni.

Őszintén mondom, fingom sincs, mi lesz a jövőnk. De az tény, hogy ezt a világot sikerült szinte majdnem lakhatatlanná tennünk. És nem a koaláknak meg a wombatoknak, hanem az embereknek.

Hogy aztán virtuálisan vagy más módon folytatódik a történet, azt nem tudom. Keresztyén vagyok, tehát magától értetődően hiszek a feltámadásban, a bűnbocsánatban és az örök életben. Ami engem illet, szeretnék ezzel a wombattal és koalával beszélgetni majd egyszer, és megkérdezném őket, hogyan élték meg ezt az időt, ami alatt az ember beavatkozott az életterükbe.

Adjon az Isten szebb jövőt!

 

Szólj hozzá