Munkára fel!
Ne nyögve nyelve...
Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél (Ézs 49, 4)
Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. (1Kor 15, 58)
A munka elválaszthatatlan az embertől. És ahogyan maga az ember, úgy legfőbb tevékenysége is ellentmondásos. Ki ne ismerné a hétfő reggeleket, amikor arra ébredünk, hogy menni kell gályázni, és jaj, mikor lesz már végre péntek? Ugyanakkor a munkanélküliség az egyik legrettegettebb állapot.
Munkát, kenyeret!
- skandálták a proletárok a gazdasági világválság szorongató éveiben. Amikor járvány, vagy más rákfenék miatt egyre többen veszítik el állásukat, ezzel együtt a megélhetésüket, nagyon jelenvalóvá lett ez a ma élők számára is. Óriási a különbség aközött, hogy „dolgozni kell”, vagy „dolgozhatok”. És ha már dolgozhatok, vagy muszáj dolgoznom, nem mindegy, hogy mit és hogyan. Szeretném, ha amivel fáradozom, annak eredménye legyen. De micsoda?
Kép forrása :https://hvg.hu/gazdasag/20200404_Marabu_Feknyuz_Home_office_nelkuliseg
Kimerítő, stresszes dolog lehet éjszakánként figyelni, nem jön-e valaki, aztán bejutni egy idegen udvarba, vagy otthonba, és ott felpakolni egy halom cuccot, majd lelécelni vele. Mégsem tekintjük igazán a szó nemes értelmében „munkának” a bűnöző életformát. Tegyük hozzá: „fehérgalléros” és valós igényeket kielégítős változatban sem. Tehát a korrupt politikusokat és az őket kilóra megvásároló olyan üzletembereket, akik érdemi értékteremtés vagy szolgáltatás helyett erőszakkal, zsarolással szereznek vagyont, és a drogterjesztőket szintén ide soroljuk.
Értelmes, alkotó munka. Ez az ember valódi méltóságának a megélése. A teremtés történetében is azt olvassuk, hogy Isten azért helyezte az embert az édenbe, hogy „művelje és gondozza” azt. Tehát a paradicsomi lét sem tétlen unatkozás. Az öröm és megelégedés forrása nem az örökös lustálkodás, hanem annak a lehetőségnek a megélése, hogy képes vagyok valamire. Isten a teremtő erejét is megosztotta az emberrel, amikor saját képére formálta őt.
Ezért a kényszermunkánál vagy a kényszerű munkanélküliségnél is testet-lelket rombolóbb az értelmetlen munka. Az
Arbeit macht Frei
cinikus jelszó jegyében a náci haláltáborok némelyikében reggeltől napestig kőkupacok egyik helyről a másikra hordatásával alázták a kiszolgáltatott foglyokat.
Kép forrása: https://ligetmuhely.com/liget/az-b-betu/
Normál munkahelyen, békeidőben is átélhetnek sokan hasonlót. Nem csak egy jó szakember, de még egy segédmunkás is észreveheti, ha olyasmivel tölti a napjait, aminek látványosan nem lesz folytatása, vagy eredménye. Akivel kiásatnak egy gödröt, hogy aztán másnap visszatemessék anélkül, hogy bármi történt volna a két művelet között, bizonyára a második vagy a harmadik hasonló esetnél lelkileg is rosszul fogja érezni magát. Kőmíves Kelemen és brigádja megtapasztalta ezt. Esetükben nem az inkompetens főnökség, vagy a kedvezőtlen konjunktúra volt a felelős, hanem úgymond áldozatra volt szükség. Fontos tudatosítani, hogy efféle áldozatot nekünk nem kell, sőt nem is szabad vállalnunk. Isten maga mondja:
Irgalmasságot akarok, nem áldozatot
Jézus áldozatára nézve azonban azt is tudhatjuk, hogy Isten őt nem hagyta a halálban, hanem harmadnapra feltámasztotta. Él, és övé minden hatalom. Ha akaratunk ellenére mégis áldozattá válnánk valaki gonoszsága miatt, tudhatjuk, hogy Isten rólunk sem feledkezik meg. Ezzel a biztató reménységgel gondolhatunk az emberiség számos olyan kiváló személyére is, akik egész életükben tudatosan tették a jót, és mégsem látták meg fáradozásuk eredményét, mert mások lerombolták azt, vagy ők maguk váltak az erőszak és gonoszság áldozataivá.
Miközben hangsúlyozzuk, hogy az értelmes alkotó munka szervesen tartozik emberlétünkhöz, nem szabad megfeledkezni a pihenésről, kikapcsolódásról, az emberi kapcsolatok ápolásáról, a kultúra és szórakozás fontosságáról sem. Ezek elválaszthatatlanok egymástól. Még jó, hogy a Kétfarkú Kutyapárt közösségében van olyan politikai erő Magyarországon, amely ennek ilyen módon is hangot ad.
Bár nincs szükség rá, hogy áldozattá váljunk, sokan mégis sokféle áldozatot meghoznak. Részben a munkájuk eredménye érdekében, részben a megélhetésük, vagy szeretteik iránti felelősségtudattól vezérelve. Van azonban olyan helyzet is, ami tartósan és reménytelenül beledöngöl valakit a felesleges fáradozásba, és szinte sosem adatik meg neki, hogy meglássa munkája értelmét a nagyobb összefüggésekben, vagy hogy élvezhesse az alkotás örömét. Mondjuk, és komolyan is lehet gondolni, hogy jó azoknak, akik nem gondolkodnak, hanem engedelmesen végrehajtják az utasításokat, és úgymond „csak a maguk dolgával törődnek”?
Az Ószövetségben több helyen is szerepel annak a tapasztalatnak a megfogalmazása, hogy az emberi élet bizonyos értelemben céltalan és értelmetlen. „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” (Zsolt 90, 10) „De amikor szemügyre vettem minden művemet, amelyet kezemmel alkottam, és fáradozásomat, ahogyan fáradozva dolgoztam, kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés; nincs semmi haszna a nap alatt.” (Préd 2, 11) Bármilyen fura, de ez a felismerés nem csak pusztítóan lehangoló, hanem végtelenül felszabadító is tud lenni. Hiszen azt mondja ki, hogy semmi sem maradandó, semmi sem örök. És ha minden értelmetlen ebben a világban, akkor
nincs is miért aggódni
Ézsaiás egymásnak ellentmondó mondatai egy olyan szövegből valók, amelyben az Úr szolgája mintegy megvallja hivatásának lényegét, bemutatkozik. Ugyanakkor nem hallgatja el kételyeit, aggodalmait sem. Az Úr biztatása feleletként szólal meg, és ez a hang esetenként a próféta saját konfessziójaként is megszólal, mintha magával vitatkozna, vagy győzködné kiábrándult és megfáradt lelkét. Többféle értelmezés is érvényes lehet egymással párhuzamosan. A szolga alatt érthetjük magát a prófétát, de a választott népet, Izráelt is, akivel azonosítja magát. „A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig” kijelentést viszont joggal sorolhatjuk akár az eljövendő messiásra vonatkozó ígéretként.
Isten szolgálatában állni – mindenki tudja, aki ezt végzi – csodálatosan felemelő, ugyanakkor gyakran kudarcos és kiábrándító egyszerre. Lelkészként, igehirdetőként, – már ha valóban az Örökkévaló küldetésében jár az illető – le lehet élni úgy egy egész életet, hogy semmi e-világi értelemben említésre érdemes és látványos eredménye nem volt a munkájának. És ebben vigaszt nyújthat a próféták sorsán való elmélkedés. És persze nem csak lelkészként lehet az Úr munkájában állni. Sőt.
Bibliaolvasó, Istenben bízó emberek, a fentebb idézett prédikátorral és a zsoltárossal együtt tudjuk és valljuk, hogy minden hiábavalóság és szélkergetés. Ugyanakkor azt is tudjuk, és valljuk, amit Johan Ludvig Runeberg (1804-1877) finn énekszerző így fogalmazott meg: „Itt rozsda, moly, futó idő Elpusztít minden régit, És előbb-utóbb romba dől, Mit ember keze épít. Múlik ég, föld, mint rózsaszál, Elhervad hulló szirma, De az ige mint szikla áll, Úgy, amint meg van írva.” (Evangélikus Énekeskönyv 286)
