„Fordulj hozzám, légy kegyelmes! Adj erőt szolgádnak, segítsd meg szolgálóleányod fiát!” (Zsolt 86, 16)

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 19)

Gyakori szófordulat keresztyén imádságokban: „üres edény vagyok, Uram”. Énekszövegben is szerepel ez a kifejezés. Sőt, sajátosan egyfajta híd lehet ez a személetes hasonlat a különböző vallások között is. Hiszen az önkiüresítés a buddhizmusban is ismert fogalom.

Betölteni csak űrt lehet

Hiányra van tehát szükség ahhoz, hogy az ember be tudja fogadni az igazi tartalmat.

Az imádság szerint az ember szeretné befogadni Istent. Isten kinyilvánított szándéka, hogy betöltse az embert. Isten jelen van. Mégis, mintha az edények nem lennének eléggé üresek. Nem a félig üres, félig teli értelemben, hanem úgy, hogy teli vagyunk félelemmel, szorongással, előítéletekkel, morális skrupulusokkal, sértett haraggal, vagy alázatnak álcázott felsőbbrendűség tudattal, aggodalmaskodással, vagy hamis reményekkel, és sok más egyébbel.Ha az Örökkévalóval szeretnénk betöltekezni, akkor ezektől szükséges kiüresíteni önmagunkat. Ja, meg hogy a tegnapi bejegyzésre is utaljak: a kész válaszoktól is.

Hogy betöltse

Pál szava szállóigévé lett: „Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12, 10)

Mindazonáltal, bármennyire is találó, szemléletes és tovább gondolásra érdemes, mégsem érdemes leragadni az üres edény hasonlatnál. Isten és ember viszonyban sokkal de sokkal inkább érvényes ugyanis Galilei mondása: „A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.”

Pünkösdkor Isten kitöltötte lelkét...

 Update:

Márton napi bibliaóra a téma folytatásaként