Meglepetés!
„Jön az Úr napja, bizony, közel van már!” (Jóel 2, 1b)
„De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.” (2Pt, 3, 13)
Gyerekkoromban számoltam a napokat:
„hányat alszunk, mire jön a Jézuska?”
Aztán katonaságnál vágtuk a centit. Mindkét esetben egy várva várt nap és a hozzájuk kötődő örömteli esemény lebegett a szemem előtt. Ha felébredek karácsony reggelre, nem csak hogy nem kell menni iskolába, de ajándékokat kapok és a hétköznap megszokotthoz képest is finomabbakat eszünk. Együtt lesz a család. Ülünk a meghitt félhomályban. Tévét nézünk, zenét hallgatunk, beszélgetünk. Fenyő és sütemények illata lengi be a teret. És az ünnepi fények.
Ha eljön a leszerelés napja, visszakapom a személyi igazolványomat, a saját kedvenc farmeremben és pólómban utazhatok a vonaton, és nem kell tisztelegnem senkinek. És nem rándul össze a gyomrom, ha meglátom a váposok fehér paszományát, és senki többé nem baszogathat azért, hogy milyen hosszú a hajam, zsebemben a kezem, vagy a korláthoz támaszkodva iszom a sörömet. Sapkát pedig akkor veszek, ha fázik a fülem, nem pedig azért, mert muszáj.
Amikor az ember vár valamit, néha tudja, hogy mire számíthat. És ez örömteli izgalommal tölti el. De milyen lehet az Úr napja? Ha valaki fellapozza Jóel könyvét, némi csalódottsággal olvashatja, hogy ott bizony nem ajándékról, finom ételekről és a kellemetlen külső kötelmektől való megszabadulásról van szó, hanem sáskajárásról, sötétségről és borúról, felhőről és homályról, hegyeket elborító szürkületről, emésztő tűzről, sivár pusztaságról.
A mai igét megelőző mondat sem biztatás, hanem fenyegetés, mely így szól:
Reszkessen az ország minden lakója
Ez volna hát a nagy meglepetés? Aki egész évben rosszalkodott: elvette a gyengébbek uzsonnáját, dobálta a kipécézett áldozat sapkáját, tornazsákját, elgáncsolta a gyanútlant, kötekedett a kisebbekkel, puskázott, másra fogta, sőt még ő árulkodott, csúfolta a különcöket, pimaszkodott a tanárokkal, össze vissza hazudozott, telefirkálta a padot meg a vécé falát obszcén baromságokkal, és a Mikulástól mégis édességet vár virgács helyett, annak bizony kellemetlen lesz a meglepetés.
Valójában azon a bizonyos napon mégsem az a lényeg, hogy a büntető és haragvó Isten dúl-fúl, árt és szenvedést okoz némelyeknek. Sokkal inkább az, hogy a szerető és jóságos Isten jelenik meg, hogy érvényt szerezzen az igazságnak. Ha ezt várod, akkor azért egészen más a helyzet. Szóval ha a magukat erősnek gondoló nagyfiúk csúfolnak, bántanak, lemásolják a leckédet és azt hazudják, hogy te másoltál róluk, elveszik a tízóraidat, dobálják a sapkádat, szórakoznak veled, elgáncsolnak, kinevetnek, összefirkálják a füzetedet, rád fogják a saját disznóságaikat, akkor örülj, mert ennek vége lesz egyszer s mindenkorra.
Azt viszont most nem tudom, hogy hányat kell még addig aludni. Centit sem vágok. Csak imádkozom, keresem az Isten akaratát, és amit tudok, megteszek. Örömteli izgalommal figyelem az igét, mint ezt a mait is, és ilyenkor mindig feléled bennem a remény, hogy tényleg nincs már sokára, hogy mindez megvalósuljon.
