"Mivel a salátát a nemzedékek tapasztalatai során kialakult arányokban és megfelelően aprított friss zöldség és gyümölcsfélék, valamint a bölcs mértékletességgel adagolt hidegen sajtolt olaj, biológiai erjesztésű finomított ecet, gondosan megválasztott tiszta és minőségi só és barna nádcukor keveréke, valamint a néhány órányi közös érlelés teszi salátává. Hogy aztán erre később kerül-e bármilyen öntet, az már kinek-kinek az ízlésén múlik, de az igazi salátások ezt inkább megmosolyogják."

A Dél-Kelet Rusztikai Nagyon-Képviseleti Demografikus Össztársaság fővárosában, Fosvárosban történt. Volt ott két salátabár. Kifejezetten jó salátabár volt mindkettő. Profi szakácsok működtették ezeket a salátabárokat. Mindketten imádták a munkájukat és a salátákat is. Egyikük felmenői négy nemzedékre visszavezethetően mindig a hidegkonyha mesterei voltak, ükapja személyesen II. Übü Al Dada von Franc'Jozef császárnak szolgálta fel saját saláta specialitásait. Üzletét is apjától örökölte.

Másikuk pedig kísérletező kedvű édesanyja változatos ötletein felbuzdulva rengeteg könyvet elolvasott, háztáji gazdaságokat látogatott, termelőktől vásárolt, még anyjánál is többet kísérletezett, míg megalkotta saját ízvilágát, amivel először csak a családját, majd a baráti körét nyűgözte le. Biztatásukra fogott vállalkozásba, és nyitotta meg kis üzletét, amely azonnal sokak kedvence lett.

Egyszer aztán valaki bogarat ültetett egyikük fülébe, és az elkezdte híresztelni, eleinte csak óvatosan, suttogó propagandaként, majd egyre nagyobb nyilvánosság előtt, sőt a városi lapban is megjelent erről egy álnéven írt pamflet, miszerint a saláta öntet nélkül semmi más, mint összevágott zöldségek keveréke.

Több se kellett a másiknak, ő is megjelentetett egy glosszát, amelyben azt fejtegette, hogy ha tetszőlegesen vagy véletlenszerűen összevágott zöldségeket

nyakon öntünk valami pikáns szósszal,

attól az még nem lesz saláta. Mivel a salátát a nemzedékek tapasztalatai során kialakult arányokban és megfelelően aprított friss zöldség és gyümölcsfélék, valamint a bölcs mértékletességgel adagolt hidegen sajtolt olaj, biológiai erjesztésű finomított ecet, gondosan megválasztott tiszta, minőségi só és barna nádcukor keveréke, valamint a néhány órányi közös érlelés teszi salátává. Hogy aztán erre később kerül-e bármilyen öntet, az már kinek-kinek az ízlésén múlik, de az igazi salátások ezt inkább megmosolyogják.

Addig meddig, hogy perre mentek. Egyikük azt bizonygatta, hogy őt illeti a

salátamester

cím, mivel több nemzedékre visszanyúló hagyományok alapján választja ki az alapanyagokat és azok darabolását, valamint keverési arányát, és így alakította ki mennyei tizenkilencféle salátáját, amelyek közt mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet. Míg riválisa a vendégekre bízza, hogy a külön edényekben tárolt nyers és sótlan adalékokból ki melyikből mennyit tesz a tálkájába, és aztán azt tekintik nagy számnak, hogy rálöttyintenek valami gyanús savanyú kenceficét.

Mire a másik azt bizonygatta, hogy a dresszingjeit évszázados hagyományok alapján, a legminőségibb összetevőkből, a legszigorúbb higiéniai előírások maradéktalan betartásával készítik, és mind a tizenkilencféle mártás különféle ízvilágot idéz, amelyek a vendég által tetszőlegesen kiválasztott akár mindössze egy, kettő, vagy három összetevőt is különlegessé varázsolják. A másik viszont eleve kész kotyvalékokat árul csupán, amibe nem a vendég választhatja meg az összetevőket. Ráadásul a dresszing csupán opcionális, ami önmagában nonszensz.

Többszöri fellebbezések és perújrafelvételek után az a jogerős ítélet született, hogy egyikük sem használhatja többé a „saláta” szót az általa készített ételekre, hanem egyikük a „Javarészt nyers, részben párolt vagy sült és főtt zöldségek, gyümölcsök és egyéb emberi fogyasztásra alkalmas összetevők vágott keveréke olajjal, ecettel, cukorral és sóval, öntettel vagy anélkül” megnevezést köteles ezután használni, másikuk tábláján pedig a „Szabadon választható különféle zöldségek és gyümölcsök, valamint egyéb élelmiszerek, többféle választható joghurt vagy mustáros-majonéz alapú fűszeres mártással” címfelirat kell hogy szerepeljen.

Mire erre sor került, már mindketten majdnem tönkrementek, hiszen a pereskedés elvitte forgótőkéjük nagy részét. Nem is beszélve egészségi és lelki állapotukról. Forgalmuk is megcsappant a rossz hangulat miatt, és már alig maradtak, akik párhuzamosan mindkettőjüknél vásároltak volna. Egyre több ember készített inkább otthon félig sikerült házi salátákat a régi jól megszokott profi hidegkonyhai kaják helyett.

Közben a „saláta” domain is felszabadult, amit egy szemfüles bróker azonnal megvásárolt, és le is védette magát a szót. Ettől kezdve csak ő árusíthatott saláta néven élelmiszert. Busás jogdíj ellenében persze bárkinek lehetővé tette, hogy saláta néven árulja portékáját. Így tett az a kereskedő is, aki felfigyelt a zöldségeseknél félretett, minőségileg leértékelt árukészletekre, amire többnyire a házi kedvencként kistestű rágcsálókat tartók és a nyugdíjasok álltak rá. Felvásárolt tehát nyomott áron ilyen áruból egy csomót, sőt, hónapokra előre kizárólagos forgalmazói jogot szerzett a "B" minőségű zöldségre, majd bérelt néhány pavilont, és

MINŐSÉGI ELSŐ OSZTÁLYÚ SALÁTA

néven árulta a 20 százalékos ételecet és víz keverékével meglocsolt fonnyadt, pucolatlan zöldségeket, dresszing gyanánt pedig felárral adta hozzá a lisztezett tejfölt téglaporos paprikaőrleménnyel színezve. Jelentős vissza nem térítendő támogatást is kapott egy állami pályázaton „a korunkban már csak-csak feledésbe merülő régi hagyomány, az úgynevezett salátakészítés felelevenítésére” Így vált Fosváros végre méltó a nevéhez.