"Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani" (Lk 19, 40)

Március hónapra kiírt igénk Jézus szava azokhoz a farizeusokhoz, akik úgy gondolták, hogy ha nem beszélünk valamiről, akkor az nincs is. Amikor e világ hatalmasságainak tükröt tartva csacsi hátán ülve vonult be Jeruzsálembe, és az őt fogadó sokaság úgy köszöntötte őt, mint egy valódi győztes királyt, ez többeket nagyon zavart. Mert hogy néz már az ki? Most ezek gúnyolódnak? Vagy komolyan gondolják, hogy

pont EZ?

Gyerekek, azért ne csináljunk már mindenből viccet! Nehéz időket élünk. Minden összpontosításra szükségünk van. Ne gyengítsük az esélyeit annak, hogy valóban jobbra fordulhatnak a dolgok. Mert ugye mindnyájan tudjuk ugye, amit tudunk, és egyet is értünk, össze is kacsintunk, hehehe, a rómaiak ugye, és persze, hogy mind ugyanazt akarjuk. Hát akkor meg ne hülyéskedjünk már légyszi! Hallgassatok el a rákba, ne csináljátok itt a fesztivált! Erre most nincs idő.

Valóban?

Lehet az életet így is felfogni, csak épp nem érdemes. Jézus, mint látható, igenis belement ebbe az ünneplős játékba. Pedig tudván tudta, hogy néhány napon belül egy másik sokaság, az a fajta, amit jobb kifejezés híján csőcseléknek szokás nevezni, már egészen más módon fogja kinyilvánítani az érzelmeit. Ők nem hülyéskedik el a dolgokat, hanem halálosan komolyan gondolják, amit üvöltöznek. Szó szerint halálosan:

feszítsd meg!

- és "császárunk van, nem királyunk". Igen. Mondhatnátok, hiszen Jézus maga is azt tanította, hogy adjátok meg a császárnak, ami az övé.

Ám ő ezt nem behajtani akarja, hanem markába venni és felemelni. Hogy jól érezzétek magatokat, ne pedig szarul, mint most. Olyan jól, ahogy a Jézust ünneplő sokaság érezhette magát, amikor ágakat vagdostak, és azzal integettek, a ruháikat pedig a lábai elé szórták.

Elhallgatni?

Agyonhallgatni? Nem tudomást venni róla? Bekussoltatni? Hát persze, az megy nektek. Mert azt hiszitek, hogy csak mert Isten nem üvöltözik, ahogyan ti, már nincs is véleménye a dolgokról. Hanem majd az lesz szépen Isten "akarata", amit ti képesek vagytok keresztülverni, ledugni mások torkán, látszólag, ideig-óráig "érvényre juttatni". A szürke, dögunalmas rohadt nagy semmi. A mindig ugyanaz a műsor egyhangúsága: Ne bulizz, ne ünnepelj! Legalábbis ne úgy és ne akkor, amikor és ahogyan neked jólesik. Hanem tagolódj be szépen a nagy egészbe, mert ez az alázat. Tapsolj, amikor mindenki más tapsol, és olyankor ne légy ünneprontó. És hallgass arról, amit szeretnél, amik a valódi vágyaid, aki vagy igazán. És főként ne ünnepelj egy jöttment galileai önjelölt prédikátort. Légy komoly, és hallgass.

Hát, tudjátok mit, gyerekek? Így is lehet, tényleg. De lesz majd olyan hang, amit már nem tudtok majd bekussoltatni. Amikor az általatok szívből utált, ám mégis lelkes nyelvcsapásokkal kiszolgált rómaiak egyszer csak nem béke- és rendfenntartókként jelennek meg Jeruzsálemben, hanem bosszúszomjas hódítókként. Mert ti persze, ha az igazira nem is, hamis messiásokra mindig szívesen hallgattatok. Akkor majd sopánkodhattok: "Ó, az a szép templom! Azok a kövek! Hogy engedhette ezt meg az Úr?!" Hát így.