2021. már 06.

Biztató szavak 7

írta: pistibacsi
Biztató szavak 7

Amikor az ember előre megír a bibliaolvasó Útmutató alapján egy, vagy több napra való elmélkedést, még nem tudja előre, hogy azon a napon, amelyre azt szánta, vajon nem neki magának fog-e leginkább szólni. Biztató szavakat mondani egymásnak - könnyű.
Könnyű?
Bizonyos értelemben igen. Sőt. Egy kis jártasság a Bibliában, ami persze nagyon viszonylagos, hiszen még Luther is, aki elejétől fogva a végéig sokszor elolvasta, ráadásul az eredeti nyelveken: az Ószövetséget héberül, az Újszövetséget meg görögül, sőt le is fordította azokat anyanyelvére, amivel tulajdonképpen meg is teremtette, legalábbis jelentős mértékben tovább fejlesztette a német irodalmi nyelvet, szóval még Luther is azt írta a végrendeletében, hogy
koldusok vagyunk
"Jártasság a Bibliában", mindig csak ahhoz képest igaz, ha onnan nézzük, hogy valaki soha nem olvasott belőle egy sort sem, még a fordítások közül sem. Olyan meg alig-alig akad, hiszen a mi kultúránkat át- meg átjárja a bibliai hagyomány, a képek, a történetek, a tanítások, az intelmek sokasága formájában. Még a népi bölcsességnek tulajdonított közmondások többsége is a Biblia egyes szövegeire vezethető vissza.
Tehát jártasság? Teológiai végzettség? Okos lehetsz, de szép nem. Vagy fordítva? Pláne, ha valaki se nem okos, se nem szép. Na, lényegre térve: biztató szavakat mondani tényleg egyszerű. Például azt mondani: "hajrá!" Akárcsak a rossz viccben, amikor a beteg, gyógyíthatatlan betegségének diagnosztizálása után azt kéri orvosától, mondjon neki valami biztatót.
Hajrá?
Mondani könnyű. Lelkesen, szotyolahéjat köpködve, két karunkat ég felé emelve, teli torokból üvölteni. És ilyenkor úgy érezheti az ember, hogy mégis részese a mérkőzésnek. Pedig csak az tudja igazán, mit jelent a küzdelem, aki lent a pályán izmait végletekig túlfeszítve futkos fel-alá, izzad, mint a ló, és épp szétrúgták a bokáját, a játékvezető meg nem ítélte meg a büntetőt, pedig nagy a tét.
Ez viszont itt nem játék. Hanem az élet maga. Felnézek a lelátóra, és ott látom magamat. Égbe emelt karokkal ugrálva, kivörösödött fejjel, lelkesen, torkom szakadtából üvöltve a viszonylagos bibliai jártasságról tanúskodó, az aktuális napi üzenetet bölcsen a való élet kontextusába helyezni képes biztatást.
De akkor meg ki ez itt a pályán fetrengve, szétrúgott bokával, röhögő gúnykacajtól, mások ujjal mutogatásától sértetten és sebzetten? Hallgasd, olvasd! Tedd magadévá! Te fogalmaztad néhány napja. Biztos használ, hát miért ne próbálnád ki?

 

utm_03_6_7.jpg

Szólj hozzá