Biztató szavak 12.
Rövid biztatások a 2021-évi evangélikus bibliaolvasó Útmutató napi igéi alapján:
április 1. csütörtök – „Miért vádoltad azzal, hogy egyetlen szóra sem felel? Hiszen szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele.” (Jób 33, 13-14) „Jézus így válaszolt (a főpapnak): Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mind összegyűlnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért engem kérdezel? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam.” (Jn 18, 20-21)
Szülők panaszai: „Nem értem ezt a gyereket! Ahelyett, hogy vadászni menne a férfiakkal, bogyókat, magokat gyűjtöget, mint a lányok”; „Megbolondít ez a lány! Szövés, fonás, meg a konyhában sürgés-forgás helyett az apródokkal a vívást gyakorolja”; „Egész nap, csak a labdát kergeti lent a grundon, és nem tanul!”; „Ahelyett, hogy focizna a többiekkel, állandóan a könyveket bújja”; „Mindig csavarog, és balhékba keveredik”; „Nincsenek barátai, csak egyedül bóklászik céltalanul, esténként meg a naplementét bámulja ábrándosan”; „Éjjel-nappal a telefonját nyomogatja”; „Le nem ülne a számítógép elé, hanem kertészkedik, meg az állatait simogatja”; Ugye, hogy semmi sem jó? Vajon létezik egyáltalán „jó” gyerek? És jó szülő? Jó főnök, jó beosztott, jó munkatárs, jó szomszéd, stb? Természetesen igen. Ahhoz azonban nekünk magunknak is másképp kell látni egymást. Elfogadás nélkül semmi se jó.
De vajon mi a helyzet Istennel? Létezik olyan „isten”, aki se nem túl szigorú, se nem túl engedékeny? Van is, meg nincs is - attól függően, hogy nekem épp mi a kedvező? Hallgat, ha nem vagyok rá kíváncsi, de szól, amikor szükségem van rá? Eléggé mindenható ahhoz, hogy megvédjen akkor is, amikor elkószálni van kedvem, de azért ne is korlátozza túlságosan a szabadságomat? Aki ellene van a rossznak, és támogatja a jót? Aki nem olt le, ha boldog vagyok, és megért, amikor elégedetlenkedem?
Csak egy Isten létezik, és ő pont olyan, amilyenné engem is formál.
április 2. péntek – „Az Úr békét szerzett határaidon” (Zsolt 147, 14) „Krisztus a mi békességünk” (Ef 2, 14)
Tavaly nyár végétől elkezdtem hittanos videókat gyártani. Arra gondoltam, ha már nem tarthatunk személyes jelenléttel órákat, a legfontosabbra próbálok szorítkozni. Mi mást, mint a Bibliát szeretném – ha nagyon vázlatosan is – megismertetni, és kedvet csinálni az olvasásához. Elkezdtem nagy léptékkel haladni: őstörténet, pátriarkák, József és családja Egyiptomban, kivonulás és szövetségkötés, pusztai vándorlás és Kánaán elfoglalása, a bírák kora, a királyság kialakulása. És magam is meglepődtem, hogy ez a történeti ív, csak a legfontosabb, vagy néhány kiragadott mozzanat ismertetésével valójában eléggé világosan kirajzolta, mire, azaz inkább kire is irányul a mi hitünk. Megszűnt a királyság, és a szétszóratásban élő nép körében felébredt a remény,
el kell jönnie egy igazi királynak
aki helyreállítja újra Isten és a nép közti kapcsolatot. Ezekben a napokban koncentráltan foglalkozunk Jézus szenvedésével, halálával és feltámadásával. Ennek megértését alapozza meg az előzetes történet. Nem hasra ütve találta ki valaki, és nem légüres térbe, pláne nem a semmiből jött, hanem Istennek a próféták által bejelentett nagyon jól felépített és logikus tervét teljesítette be. Szívből kívánom mindenkinek, hogy átélje, megtapasztalja, megérezze, de meg is értse, mit jelent az igazi békesség, ami Krisztus által adatott. Sőt, aki maga Krisztus.
április 3. szombat – „Ő, az Úr a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései” (Zsolt 105, 7) „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint.” (1Pt 3, 18)
Jézus nem csak Izrael népéhez jött, hanem az egész világon mindenkihez. Talán épp Nagyszombat a legalkalmasabb idő azon elmélkedni, mit is jelent az Apostoli Hitvallásban az „alászállt a poklokra” kifejezés. A „hádész”, a „seol”, a „holtak hazája” nincs népekhez kötve. Ahogy mondani szokás, „a halál nem válogat”. Nem számít, hogy valaki szegény, vagy gazdag, fiatal, vagy öreg, férfi, vagy nő. Sokféleképpen alakíthatja az ember az életét, de arra senkinek nincs befolyása, hogy az elmúlás törvénye alól kibúvót szerezzen magának. Nincs az a pénz, nincs az a hatalom. Amikor Jézus az alvilágba szállt, ott nem csak ószövetségi alakokkal találkozott, hanem mindenkivel, aki valaha élt, vagy élni fog bárhol a földön – minden nyelvből és népből, rasszból és kasztból. Mindnyájunkért meghalt, ezért a feltámadása is mindnyájunk számára az örök élet reményét jelenti.
április 4. vasárnap – „ Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Móz 33, 14) „Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.” (Jn 14, 19)
Mi mást is felelhetnénk az Úr kérdésére, mint azt, amit Mózes is felelt: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!” Részemről az is megteszi, hogy „igen, megnyugtat”. Jézus óta már azt is tudjuk, hogy az „orcám” valami olyasmit is jelenthet, mint ami az apostolokkal történt pünkösdkor – Jézus ígérete szerint. A vigasztaló, pártfogó, vagyis
a Szentlélek itt van
És olyan fura, hogy mégsem azt jelenti, hogy ne lenne választásunk. Nem bábozik velünk. Csak itt van. Munkálkodik, inspirál, vigasztal, bátorít, hitre vezet, oldja görcseimet, félelmeimet, bizalmat ébreszt, jóra ösztönöz, jelez. Ami engem illet, néha szívesen lemondanék a szabadságomról, ha teljesen a Szentlélek venné át felettem az irányítást. Csakhogy ő nem erőszakos. Így aztán marad az, hogy munkálkodik, én pedig keresem az alkalmat arra, hogy tanítson. Mert Jézus él. És vele együtt én is élek.
április 5. hétfő – „Ha valami baj éri a várost, nem az Úr hozza-e azt?” (Ám 3, 6b) „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” (Lk 24, 26)
Még hogy baj az Istentől? Hát nem épp azt tanulhatjuk a Szentírásból, hogy a bajban Istenhez kiálthatunk, és ő megszabadít? Akkor hogyan lehet maga a baj tőle? … Bár, ha jobban meggondolom ... Miért is ne? Talán sokat változtatna az ember hozzáállásán, ha nem úgy tekintene a számára nemkívánatos dolgokra, mint Isten hiányára, vagy tőle való elfordulására. Sokkal inkább, mint alkalomra, lehetőségre, hogy magamba szálljak, elgondolkozzak azon, vajon nem siklott-e ki az életem? Vajon pusztán attól, hogy Isten hozta rám a bajt, nincs-e jogom mégis hozzá kiáltani? Vagy lehet-e felesleges az imádság? Na ugye! Ha valaki, hát Jézus aztán tényleg úgy érezhette, hogy Isten hagyta őt benne a bajban. Hiszen rajta kívül senki más nem mondhatná el magáról, hogy nem szolgált rá. Mégis imádkozik. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” aztán meg így: „Atyám, a te kezedbe teszem lelkemet”.
április 6. kedd – „Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége.” (Jób 5, 11) „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban” (2Kor 1, 3-4a)
No, hát pont erről volt szó tegnap!
Ugye, milyen igaz?
Jól is jön egy kis megerősítés pont húsvét hetében. A nagy ünneplés közben el ne felejtsük, mi volt az előzménye a feltámadásnak.
április 7. szerda – „ sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” (Ézs 53, 12c) „áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!” (Lk 6, 28)
Igen, Jézus még ezt is mondta a kereszten, hogy „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Végtére is ennek köszönhetem az életemet. Akkor meg miért kívánnék rosszat bárkinek is? Hiszen Jézus arra tanít, hogy még azokért is imádkozzunk, akik ártásunkra vannak. És ezt nem csak tanította, hanem tette is.
