„A nyomorúság kohójában próbára tettelek.” (Ézs 48, 10b) „Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal.” (Lk 6, 22-23)

Ahányszor csak kellemetlenség ér, mindig felteszem a kérdést:

miért?

Pláne, amikor az engem érő „kellemetlenség” túlmegy egy bizonyos tűréshatáron. Baj, nyomorúság, szenvedés... sorolhatnánk még a szinonimákat. És persze ahányszor csak átélek ilyesmit, annyival több újabb és újabb értelmet, magyarázatot találok rá.

Szemléletes példának tűnik ez a kohó hasonlat. Ahogyan a fémeket is magas hőmérsékletre izzítva tisztítják a salaktól, úgy tisztulhat meg a lélek.

Ha viszont pont azért szenvedek üldöztetést másoktól, mert kivételesen nagyon is tisztán látok valamit a többiekhez képest, akkor meg egyenesen minden okom megvan az ujjongásra. Szóval még a megpróbáltatás sem egyértelműen rossz. Ki van ez találva.