...felkérést kaptam a városi ünnepségen való részvételre és néhány gondolat megosztására, illetve a befejező imádság felvezetésére. Elvállaltam, bár kissé tartottam attól, hogy túl sok olyasmit fogok hallani, ami elszomorít vagy felbosszant. Hála Istennek, nem így történt. Sőt, egészen vállalható volt az alkalom. Harangozás után Himnusz, majd szépen előadott népdalok, versek, egy igazán jól felépített és kulturált polgármesteri beszéd, megint versek és népdalok, aztán én következtem, végül mécsesek elhelyezése. Sokat csiszolgattam a szövegemen, többször is átírtam, próbáltam amennyire csak lehet lerövidíteni, hogy ne legyen unalmas, hosszú, vagy feleslegesen konfrontáló. Bár ami most az országban, különösen a nagypolitikában megy, annak túlnyomó része számomra teljesen elkeserítő és kiábrándító, mégsem éreztem volna megfelelőnek ezt az alkalmat arra, hogy jól elmondjam az engem valamelyest ismerők számára úgyis tudott véleményemet. Meg aztán arra kevesek már a szavak. Azzal kezdtem, hogy nagyon aktuális a nemzeti összetartozás ügyét képviselni, főként itt az anyaországban szörnyen eldurvult megosztottság miatt.

Készülés közben elsősorban megfelelő bibliai szövegeket kerestem. A „nemzeti sorstragédia” kifejezést ízlelgetve nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ami nekünk Trianon, az az ószövetségi Izrael számára a babiloni fogság. Sőt, bizonyos értelemben sokkal durvább. Hiszen ott nem csak az történt, hogy egy terjeszkedő birodalom hadserege elfoglalta az akkor már csak Júda országaként ismert területet, hanem megostromolta és bevette a fővárost Jeruzsálemet is. Földdel egyenlővé tette a nemzeti és vallási identitás legfontosabb szimbólumát, a Templomot. Lerombolták a biztonságot és önállóságot jelentő városfalat. Kardélre hányták a lakosság jelentős részét, a vezetőket és értelmiségieket pedig elhurcolták egy távoli, idegen országba.

Rögtön eszembe jutott, hogy két kései emlékező, már a fogságban élő zsidó is nagyívű imádságban foglalta össze ezzel kapcsolatos fájdalmát.

Nehémiás és Dániel

könyvét lapoztam fel tehát először. Azután a kortárs szemtanú,

Jeremiás

próféta siralmait vettem elő. Ezekből a szövegekből állítottam össze az imádságot, amelynek szavait alig változtattam meg, csak épp aktualizáltam a mi helyzetünkre, és organikusan kiegészítettem néhány tényadattal. Ezeket a részeket az élő beszédből kihagytam a már fentebb említett okokból. Most a készülés néhány stádiumának szerkesztett változatát közlöm itt, valaki számára talán továbbgondolásra érdemes lehet.

Prófétáinak vétkei miatt, papjainak bűnei miatt történt ez, akik igazak vérét ontották. Emlékezz, Uram, mi történt velünk! Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat! Ó, Uram, menny Istene, te nagy és félelmetes Isten! Te hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik szeretnek téged, és megtartják parancsolataidat. Fordulj hozzám figyelmesen, tekints reám, és hallgasd meg szolgád imádságát, aki most imádkozik előtted ennek a népnek a fiaiért.

Vétkeztünk és bűnbe estünk, megszegtük törvényedet és ellened lázadtunk, eltértünk parancsolataidtól és törvényeidtől. Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra és az apostolokra, a szent emberekre és a reformátorokra, akik a te nevedben szóltak vezetőinkhez és az ország egész népéhez. Az igazakat és hűségeseket sokszor inkább kinevettük, elhallgattattuk, bebörtönöztük és meggyilkoltuk, vagy elüldöztük innen: tudósokat, művészeket, nemes lelkű és jellemes emberek sokaságát.

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is; nekünk, az anyaország lakóinak és az egész népnek közelben és távolban, mindazokban az országokban, amelyekbe szétszórtál minket. Szégyenkeznünk kell, Uram, nekünk, vezetőinknek és elődeinknek, mert vétkeztünk ellened.

A mi Urunk, Istenünk irgalmas és megbocsát.

De mi épp ellened lázadtunk, amikor nem hallgattunk szavadra, az evangélium igazságára, és az igazi szabadság útja helyett mindig valamilyen rabigába hajtottuk a fejünket. Embereknek, hatalmasságoknak, ideológiáknak, bornírt közízlésnek, alantas ösztönöknek akartunk megfelelni. A benned való bizalom és a te szolgálatod helyett bálványok előtt borultunk le.

Nem a Te parancsolatod szerint éltünk, amelyet Jézus Krisztus által adtál nekünk, és amelyet olyan szívhez szólón hagyott örökül államalapító István királyunk Imre herceghez írott intelmeiben. Idézzük évről évre, de ellentétesen cselekszünk. Fel sem fogjuk, micsoda méltóság, hogy úgy bántál velünk, mint a te ótestamentumi népeddel, Izraellel, amikor beteljesítetted rajtuk a fenyegetéseket és átkokat, amelyeket a Mózessel kötött szövetség szerint vállaltak, hogy rájuk zúdulnak, ha elhagynák utadat.

Add a te világosságodat, hogy meglássuk a hasonlóságot, és okuljunk példájukból! Mert nem történt még sehol olyan az ég alatt, mint ami Magyarországgal történt. Utolért bennünket a veszedelem, ami csak néppel megtörténhet. Mégsem igaz szívvel esedeztünk Istenünkhöz, az Úrhoz, nem tértünk meg bűneinkből, hanem csak vádaskodtunk, másokra mutogattunk, bűnbakokat kerestünk és sajnáltuk magunkat. Jottányit sem engedtünk fennhéjázó önigazságunkból. Ezért gondod volt arra, hogy elhozd ránk a veszedelmet. Bizony igazságos voltál Urunk, Istenünk, bármit is cselekedtél, hiszen nem hallgattunk szavadra.

Most azért, Urunk, Istenünk, aki vezetted őseinket pusztákon át, és behoztad népedet a Kárpát medencébe, és megismertetted velük a te szent és nagy nevedet, megvalljuk, hogy vétkeztünk, bűnbe estünk! Urunk, bár mindenben igazad van, forduljon el mégis lángoló haragod tőlünk! Mert a mi vétkeink és elődeink bűne miatt gyalázzák országunkat és ezt a népet mindazok, akik körülöttünk, vagy távolabb élnek. Mi pedig egymás ellen fordultunk, acsarkodó pártokra szakadtunk. Kényszerek és érdekek ösztönöznek. Már látszata sincs az összetartozásnak. Az igaz szót csak bűneink takarójaként ismerjük, vagy ürügyként mások számonkérésére.

Hallgasd meg mégis, Istenünk, szolgád imádságát és könyörgését, és ragyogjon rá orcád meggyalázott városainkra és falvainkra, erdeinkre és mezőinkre, folyóinkra és tavainkra, templomainkra és iskoláinkra, kórházainkra és egyetemeinkre, gyárainkra és irodáinkra, nyomortanyáinkra és luxusvilláinkra, színházainkra és stadionjainkra, és mindenütt minden emberre! Gyerekekre és öregekre, férfiakra és nőkre, szegényekre és gazdagokra, hívőkre és hitetlenekre. Önmagadért, ó, Urunk! Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen szellemi, lelki pusztulás ért bennünket és különösen is az egyházat, amely pedig a te neved hirdetésére hivatott!

Emlékezz vissza a nagy elődökre: királyokra, papokra, vezetőkre, valóban a népért fáradozó önzetlen politikusokra, névtelen hősökre, mártírokra és szabadságharcosokra, elnémított, elhallgattatott, meggyilkolt és elüldözött élő lelkiismeretünkre, tudósainkra, művészeinkre, költőinkre, akikre most oly büszkék vagyunk, hogy utcát nevezünk el róluk, de ha ma élnének, ugyanolyan mostohán bánnánk velük, mint elődeink.

Ne a mi gonosz tetteink és torz lelkiismeretünk szerint bánj velünk, hanem Jézus Krisztusért irgalmazz nekünk! Gyűjts össze, békíts meg önmagunkkal és egymással, legfőképpen pedig veled magaddal! Add, hogy hazánkért azzal a lelkülettel tudjunk dolgozni, amelyet csak te adhatsz, és amely az irgalom, békesség és szeretet lelke! Az öröm és türelem lelke. Az önzetlen és képmutatás nélküli jóság lelke. Hiszen drága áron megváltottál minket, ne engedd, hogy kárba vesszen rajtunk a te irgalmad! Ó, Uram, méltasd figyelemre a te szolgád és szolgáid imádságát, akik boldogok, hogy félhetik a te nevedet!