Öhm izé. 1977 és 1981 között Miskolcon a Herman Ottó Gimnáziumba jártam. Ott nem betűkkel, hanem számokkal különböztették meg az osztályokat. Tehát nem A-sok (fikások) B-sek (budit vésnek), stb volt, hanem „per-egy”, „per-kettő”, stb. Ennyi idő elteltével már nem tudnám felidézni, hogy a többieknek mi volt a besorolásuk, de voltak általános szakosok, meg különféle nyelvi és egyéb specifikációk. Én egy olyan osztályba jártam, aminek az egyik fele biológia, a másik fele pedig matematika tagozatos volt.

Csak szólok.

2026. április 5-én, húsvétvasárnap hajnalán Jézus kibontakozott lepleiből, majd szépen összehajtotta az arcát borító vászonkendőt, és egy külön helyre rakta a sírkamrában. Apró jelzés volt ez azok számára, akik a korabeli szokásokat ismervén, ebből a gesztusból majd azonnal felismerik a tényt, hogy nem ellopták a holttestet, hanem valóban feltámadt. Az összehajtott szalvétával pedig megüzente vendéglátóinak, hogy

ide se jövök többet

Mármint úgy. Szóval hogy azok a karakterek, amelyek arra vannak programozva, hogy mesterséges intelligencia nélkül is természetesen bunkók legyenek, vagyis például szívózzanak valakivel ok nélkül, vagy pont azért, mert az nem olyan bunkó; vagy vállal lökdössék, lefejeljék, földre ...

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. (Jn 1, 1-3)

Tehát: amit a görög bölcsek is kerestek, és különféle neveken illettek – arkhé, apeirón, logosz, atomosz, stb – János evangélista szerint maga az, mint akit a mai köznyelvben Istennek mondunk. Akár az Ószövetségben, ami szintén a görög fordításban az arkhé szóval kezdődik, és ott Jahve („a létező”) teremti meg az általunk ismert és látható világot. Tehát jegyezzük meg jól, hogy Isten, a mindenség teremtője és ura, aki öröktől fogva létezik, és semmi sincs, ami ne általa jött volna létre, ő ugyanaz, mint a logosz. Isten és logosz egy és ugyanaz. ...

Kezdem érteni, hogy régebben némely öreg lelkészek, akik mindig mindenütt ott voltak, és mindig mindenütt elmondták ugyanazt, valószínűleg azért tették, mert az idő előre haladtával megkopik az ember szégyenérzete. Tudja, hogy kifelé áll a kocsija rúdja a világból, és utólag már nem nagyon lesz alkalom a szembesítésre, miszerint megmosolyogtató csacsiságokat mondtam, vagy talán ha igazat, azt is szerencsétlenül keretezve.

Tegnap este, amikor Fábri György felügyelő úr a közönség felé is kinyitotta a kérdezés lehetőségét, a mellettem ülőknek odasúgtam, és ők értették a poént, hogy most kéne felállnom, előre menni, majd kezembe véve a mikrofont, először jelentőségteljesen végigmustrálni mindenkit, és némi ...

2001 őszén kerültem Balassagyarmatra. Amikor először látogattam meg a Palóc Múzeumot, mindjárt a bejáratnál két tárló vonta magára a figyelmemet. Az egyikben az a bizonyos ló, bárányka és nyúl volt látható, amelyek címét adták ama Mikszáth Kálmán által írt, szívszaggatóan szomorú novellának, amit korosztályom minden tagja ismer általános iskolás korától. Egy másik tárlóban háborús évekből való Honvéd Zsebnaptár, ami ki volt nyitva annál az oldalnál, amely az 1942-ben Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett Honti István törzsőrmester hőstettéről számol be. Mellette háborús relikviák – fegyverek, öltözékek.

1941-ben Magyarország is belépett Németország oldalán a Szovjetunió elleni háborúba. Ez év ...

Amikor autó kerekét szúrják ki, vagy mennek neki oldalról, vagy várják a becsületében már eleve megtámadott interjú alanyt a stúdió előtt egy böszme primitív provokációval, mondhatni, ez már polgárháború. Vagy még inkább egy beteg test immunrendszerének megerősödése. Láz? Igen. Hideglelés? Igen. Levertség? Igen. Félelem, fenyegetettség? Igen. Út a gyógyuláshoz? Igen. Mivel hivatásomnál fogva pártsemlegesnek illik lennem, és a közvetlen személyeskedéstől saját elhatározásból is igyekszem távol maradni, ezért választottam ezt az eklektikus emblémát: zászló, szív, lapát.

2025-ben majdnem el lehet mondani, hogy világviszonylatban nagyon sok ország vezetése teljesen inkompetens szerencsétlenekből és/vagy ijesztő ...

Tizenöt éves metálos keresztlányom küldött nekem, vénembernek egy általam eddig nem ismert zenekartól egy albumot youtube link formájában, azzal a kéréssel, hogy majd írjak róla összefoglaló véleményt, hogy tetszett. Megígértem neki, hogy amint hazaérek, és időm engedi meghallgatom, és véleményezem. A továbbiakban a csetelésünkből idézek. (Az album a képre kattintva hallgatható) 

Én: Na, hát szóval még nem értem a végére, de hallgatom. Kiraktam JBL-re, mert a basszus csak akkor érvényesül valamennyire. Zsebrádión nem nagy élvezet ilyesmit hallgatni, fülest meg nem akarok itthon használni. Az biztos, hogy bármikor hallottam volna véletlenül ilyen zenét, akkor nem mondtam volna, hogy keressetek már mást :) Az első, amit ...

Beszélgettem a Mesterséges Intelligenciával. Kértem tőle képet. Tegnap egy bűnbeesést szerettem volna, de mindenképpen akadályokba ütközött a meztelenség ábrázolása miatt, így aztán megelégedtem egy South Park-os változattal. Sajnos, a sikertelen próbálkozásokat is úgy vette, mintha teljesültek volna, ezért az utolsó ítéletet ábrázoló képet már nem kaptam meg.

Ma viszont olyat kértem, ami nem ütközhet ilyen morális akadályokba. Kérdés csupán annyi, hogy vajon kiderül-e első ránézésre, hogy mit is ábrázol. Mindenesetre adok néhány tippet:

Tévét már jó ideje nem nézek, de képernyőt és rajta filmet is rendszeresen. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Zorro, vagy a Tenkes kapitánya viszont mindig elevenen él emlékezetemben. Persze ők még a jó öreg tévé idejéből. Feketén fehéren. Majdnem annyira feketén fehéren, ahogy némelyik mai filmalkotás ábrázolja a jövőnket (vagy a jelenünket?).

Természetesen azt is tudom, hogy élesen látó intellektuális géniuszok és ...

Jól nézzétek meg azt a jobb oldali képet, mert abban a maskarában szoktam rendszeresen olyasmiket mondani, hogy Isten szeret, és hogy Jézus azért halt meg, hogy mi éljünk, meg hogy „akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk”.

Pár napja váratlanul meghalt egy viszonylag közeli ismerősöm. Fiatal volt még a halálhoz. Szülei jó barátaim. Természetes, hogy gyászuk az én gyászom. Értetlenül álltam a komor tények előtt. Miért? Valaki, aki az egyik pillanatban még beszélt, terveket szőtt, véleménye volt, a másik pillanatban már nincs köztünk.

Hogy van ez?

Kívülállóként persze bárki mosolyoghat ezen, pláne, ha tudja rólam, hogy evangélikus lelkész vagyok. Ha a feltámadást hirdetem, akkor mit vacakolok a halállal? ...

Bevallom őszintén, hogy evangélikus lelkészként a Leó névről nekem először a tizedik jutott eszembe, aki kiátkozta az én szeretett Márton atyámat. Szóval egy picit csalódott lettem egy Ferenc nevű pápa után, aki ráadásul elsőként választotta, méghozzá jezsuita létére ennek a különc szentnek a nevét, hogy utódja, a Lutherhez hasonlóan Ágoston rendi szerzetes épp a Leó nevet vette fel. Sőt, azt is bevallom pironkodva, hogy tegnap délután még a gyerekkoromból ismert jégkrém reklámmal is poénkodtam.

                            XIII. Leó pápa                                                                                 XIV. Leó pápa

A magasröptű és több szálon folyó diskurzus közepette 133 bátor ember megszavazta a most már egészem nyíltan fasiszta diktatúrákra emlékeztető törvényt, amely az állampolgárokat az egyik alapvető joguk gyakorlásában korlátozza. Ezt a tényt az egyedül kormányváltásra képes politikai erő első számú vezetője említésre sem érdemes gumicsontnak titulálja. Fasza kis országban sikerül élnünk. Viszont arra büszkék lehetünk, hogy talán a történelemben első ízben alkottunk egy vadonatúj politikai fogalmat

Minden terv szerint. Akár a karikacsapás. Lipsik visítanak mint a kisangyal és zsöszüipoloskáznak, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Szofisztikáltabb értelmiségiek azon rágják a szart, miszerint a többesszám használata ...

Minap furcsát álmodtam. Egy gyengén kivilágított, szűk utcán mentem éjszaka, és szembe jött velem két államtitkár, meg egy miniszter.

Minap furcsát álmodtam. Egy gyengén kivilágított, szűk utcán mentem éjszaka, és szembe jött velem két államtitkár, meg egy miniszter.

Óha!

- mondtam magamban - „Ezeket jobb lesz elkerülni.” Próbáltam átmenni a másik oldalra, de akkor vettem észre, hogy nincs másik oldal. Ők viszont már messziről azt kiabálták, hogy én mégis a másik oldalon vagyok, ennek ellenére útjukban állok. Vagy inkább útjukban jövök-megyek. Beláttam, hogy célszerűbb lesz menekülőre fogni, mielőtt még belekeveredek valami csetepatéba. Ám ahogy megfordultam, azt láttam, hogy közeledik felém egy érdemes ...

A közbeszédben újra meg újra visszatérő téma a szexualitás. Többnyire problémaként. Hogy például milyen lealacsonyító a pornó. Meg a prostitúció. Meg hogy mennyire fellazultak az erkölcsök mostanában. Például sok a válás meg a félrelépés. A mai fiatalok meg korán kezdik, és simán lefekszenek bárkivel. Ráadásul itt vannak a buzik is. Bőrtangában riszálják magukat. Az óvodásokat meg át akarják operálni másik neművé. Bezzeg régen.

Labossa Péter Mihály kollégám a Jeruzsálem pusztulásának emléknapján elhangzott prédikációjából kiemelt mondatok félreérthetősége miatt zsidó testvéreitől, és minden jó érzésű embertől, akit esetleg megbántott, bocsánatot kért . Korrekt. Többen is lájkolták azok közül, akik korábban megütköztek a róla megjelent hír hallatán. Ez is korrekt. Ügy lezárva. Aki tovább bolygatja, bajkeverő. Csakhogy a nyilvánosság, amire számíthatok, elenyésző az ügyhöz képest. Meg amúgy sem ezt szeretném tovább ragozni. Csupán néhány közbenső mozzanat gondolatokat indított bennem.

Nem, nincs semmiféle „Drága Laci!” kezdetű émelyítő kesergés. És nem csak azért, mert mindkettőnknek megtanították a professzorok homiletika előadásokon, hogy temetési prédikációban, de még a gyászolók felsorolása közben is tartózkodjunk az elhunyt „én-te” viszonyban való megszólításától, hanem mert amúgy laikus fiatal, egyháziatlan hátterű teológushallgatóként magamtól is így vélekedtem.

Spiritiszta tévelygést azért nem kiáltottam volna, mint némely ultramegtért testvérünk, csupán ízléstelen, szirupos modoroskodásnak tartottam az ilyesmit. Meg is állapítottam 1987-ben, hogy Nagy Gyula igazán korrekt és mértéktartó iparosnak bizonyult, amikor beszéde végén, - és csak a végén! - ennyit mégis megengedett ...

Hát baszki, én hülyén éltem le az életemet. 61 évig azon voltam, hogy nekem jónak kéne lennem, de úgyse sikerülhet, mert fordítva kötöttek bele a csipjeimbe. Átlagános oskolában példának okáért, ha valamelyik pre-szociopata vadbarom a gyomromon térgyepelt a salakos udvaron, eközben két marokkal fujtogatott, és az orcám sem a napsütéstől és friss levegőtől volt piros tenyérnyomos, maximum az lett a dologból, hogy

mind a kettő hozza ki az ellenőrzőjét!

Nyilvánvalóan az következett ebből, hogy az úgynevezett nagybetűs életben, ha véletlenül összehozott a jó sorsom egy hasonló példánnyal, akár munkahelyi főnök, akár előd, vagy Ond, Kond, később netán beosztott személyében, akkor egészen biztosan az volt a hivatalos ...

Figyeljetek rám ti népek, hallgassatok rám, ti nemzetek! Mert tanítás származik tőlem, és törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan. - olvasom ma reggel az Útmutatóban. (Ézs 51, 4) Aztán meg: Simeon áldotta az Istent, és ezt mondta: meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izraelnek. (Lk 2, 28b. 30-32) Kissé bizonytalan kimenetelű napnak néztem elébe. Intézkedések, jövés-menések, megszokott rendnek felborulása. Ráadásul mindehhez a jó kis nyári hőség.

Tanítás, törvény. Népek világossága. Tudás, információ. Impulzus, iránymutatás, szervezés, célirányos útbaigazítás. Konkrét feladatok kijelölése ...

Szerelmes lettem Csáki Ritába. Első látásra. De már hallom is a fotelsznob miszter vagy miszisz diszlájk emelkedett szónoklatát arról, hogy a Budapest fölött az ég mennyire egy szájbarágós, hatásvadász, uncsi, koncepciótlan öncélú pecsvörk három órás éjszakai séta a balesetveszélyes Rumbach Sebestyén utcában keresztbe kas vagy ötször legalább.  

Nekem meg bejött. Nem éreztem elbaszott estének. Sőt, még néha bőgtem is. Főleg, amikor a Nietzsche idézetet hallottam, hogy majd ha mindnyájan megtagadtatok, akkor jöjjetek vissza. Menszátor Héresz Attila és elsőként említett angyaltársa szemkontaktusa vérfagyasztó, a szó legnemesebb értelmében. Amúgy sem nagyon szokik a ember színészekkel szemezni, pláne munka közben. ...

Nemrég megismerkedtem néhány olyan evangéliumi, karizmatikus keresztyénnel, akik között – életem eddigi hatvan éve alatt – talán első ízben találkoztam gyanakvás nélküli elfogadással, sőt őszinte és leplezetlen tisztelettel. Az is igaz, hogy nem intézményes keretek közt, valamely felekezet érdekeit szolgálva élnek, hanem inkább egy laza, kötetlen baráti kört alkotnak ők maguk is.

Ez az üdítő, friss és felszabadító szemlélet, amellyel közöttük találkoztam, nem méricskéli és nem kérdőjelezi meg mások hitét, nem akar senkit a saját képére átformálni, nem akar bizonyos fajta nézeteket, viselkedés formákat, dresszkódot, vagy etikettet másokra rátukmálni, mint az üdvösséghez nélkülözhetetlen igazságokat. Senki nem ...

Kedves Attila! Majdnem negyven évvel vagyok öregebb nálad. Szombaton, amikor kb háromszor megnéztem a Hősök téren péntek este készült felvételt - mivel személyesen nem tudtam ott lenni – alighanem ugyanazt éreztem amit Te. Szinte szó szerint így is fogalmaztam meg magamnak.

Ilyen még nem volt.

És nem kellettek hozzá logók, zászlók, jelszavak, hanem csak egy nemes ügy, ami mellett egy ...

Az ország lázas. Ezt eredetileg Kónya Levente József presbiter mondta saját egyházáról, a reformátusról, a nemrég Gulyás Mártonnak a Partizánon adott interjújában. Nagyon egyetértek vele. Egyrészt borzasztó tragédia, ami a bicskei gyerekekkel történt, főleg az, hogy egyikük öngyilkosságba menekült. Ilyen az, amikor habzó szájjal család- és gyermekvédelemről fröcsögnek, és boldog-boldogtalant bűnbakká tesznek, melegeket, libsiket, baloldalt, Nyugatot, csak a többnyire saját köreikből kikerülő erőszaktevőket mentegetik mindenáron, és a mindenkori áldozatokat hibáztatják.

Ami most az országban történik, az egy reménybeli tisztulás nagyon-nagyon kezdeti kis csírája. Tegye fel a kezét, aki meglepődött a történteken. Mármint ...

A rossz és a szabadság semmilyen kapcsolatban nem állnak egymással, mivel a rosszat az ember akkor is teszi, ha tudja, hogy nem volna szabad, sőt még annak ellenére is, hogy akár az ő személyes életében várható annak a szankciója, büntetése. A rossz és a szabadság nincs egymással paritásban, a rosszat nem azért teszi az ember, mert szabad, hanem pont azért, mert kényszeres.

  Valahogy azt vettem észre már egy ideje, (úgy kb hatvan éve – József Attilának ennél sokkal kevesebb idő jutott, mégis már harmincévesen meg tudta ezt fogalmazni, nálam sokkal szebben), hogy úgy élek, gondolkozom, hozok döntéseket, mintha az életemnek lenne valami magasabb rendű célja és értelme. Mármint hogy nem csupán önmagamért vagyok, és az életem ...

Megszámláltattunk és kevésnek találtattunk. Azaz Worluk szerint nem is mi, hanem maga az Isten. Worluk szerint ugyanis végre kiderült fehéren feketén, matematikai szigorúsággal bizonyítva, hogy olyan mint Isten, nincsen is!

Worluk egyházi gimnazista volt, és tudjuk régóta, hogy az egyházi nevelés az ateizmus melegágya. Vallásos nevelést nem kapott pedagógus gyerekként viszont emlékszem még, milyen volt kiskoromban részben teljesen magamtól istenhinni, aztán meg kamaszként szintén majdnem teljesen magamtól istentagadni. Szóval ez a pálya nem egyházi iskolások privilégiuma.

Egy ideig kihívás volt számomra a tizenöt éves kori énem, aki másfél óra alatt meggyőzte egy mélyen vallásos, templomba járó osztálytársát arról, hogy ...

1848. szeptember 29-én, a Pákozd–Sukoró–Pátka háromszögben vívott csatában Móga János altábornagy seregei győzelmet arattak, és visszavonulásra késztették a császári oldalon jelentős haderőt irányító Jellasics József horvát bánt.” Általános iskolás koromban a „fegyveres erők napja” néven szeptember 29-ét minden évben megünnepeltük. Habár az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelentősebb eseményeinek megünneplése nekünk magyaroknak ideológiától független és nemzeti jelentőségű, valahogy az utóbbi években nem sokat hallok ezekről.

Annál nagyobb örömmel fedeztem fel most az evangélikus útmutatóban, hogy a mai nap nem csupán egy közönséges csütörtök a sok közül, hanem Mihály arkangyal ünnepe. A ...