henkajpan

hol van, hol nincs

2021. jan 29.

Méltán

írta: pistibacsi
Méltán

„Azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.” (Dán 12, 2)

„Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Rm 6, 23)

bosch_index.jpg

 

A tegnapi igék alapján nem volt nehéz belátni, hogy a lelki üdvösség nem megérdemelt jutalom, vagy megszolgált bér, hanem ajándék Istentől. Méghozzá érdemtelenül kapott ajándék.

Felelőtlenség lenne azonban említés nélkül hagyni, hogy életünkben vannak azért olyan dolgok is, amelyek igenis valamiféle ok-okozati láncolatba illeszkednek. Az ősi keleti vallások ezt karmának nevezik.

Tetteinknek következménye van

Ha az ingyenes kegyelem ...

Tovább Szólj hozzá

evangélikus balassagyarmat

2021. jan 28.

Méltatlanul

írta: pistibacsi
Méltatlanul

„Méltatlan vagyok mindarra a hűségre és szeretetre, amiben szolgádat részesítetted.” (1Móz 32, 11a)

„Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19, 9)

zakeus.jpg

Jákób nem felejtette el, hogy honnan jött. Imádságában, amelyből a mai igénk is való, őszintén megvallja Isten előtt, hogy „ csak egy vándorbottal keltem át itt a Jordánon, most pedig két táborom is van.

Milyen alázatos!

- mondhatnánk első ránézésre. És nem alaptalanul. Hiszen hány olyan ember van, aki jószerencséjét saját rátermettségének tulajdonítja. A „jókor voltam jó helyen” megfogalmazás szinte szerénynek tűnik azokhoz ...

Tovább Szólj hozzá

evangélikus balassagyarmat

2021. jan 20.

Bibliaóra

írta: pistibacsi
Bibliaóra

videó melléklettel

„Biztossá teszed lépteimet, nem inognak bokáim.” (2Sám 22, 37)

„Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3, 17)

 

pince2.jpg

Érdemes elolvasni mindkét igéhez a teljes fejezetet. Először nézzük az ószövetségi szöveget. Tudvalevő, hogy Dávid sokat háborúzott egész életében. Volt, amikor az Úrért, az Úr nevében harcolt. És olyan is, amikor saját bűnei érték őt utol. Első főnökétől kezdve, aki az apósa is lett, egészen az egyik saját fiáig sok valaki lett az ellensége élete során.

Nem csak Isten dicsőségéért és az igazságért állt ki félelmet nem ismerve, hanem amikor saját bűneivel szembesült, akkor sem fogott magyarázkodásba, hanem még az őt pártfogókkal szemben is megvallotta, hogy ami most történik vele, az ...

Tovább Szólj hozzá

evangélikus balassagyarmat

2021. jan 15.

Látni és látni hagyni

írta: pistibacsi
Látni és látni hagyni

„Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett.” (1Móz 3, 6)

„Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e mindketten verembe?” (Lk 6, 39)

blogindex_jan15.jpg

A bűneset története kétélű, több értelmű. Egyfelől kétségtelenül egy idilli, kívülről nézve kívánatos állapot elvesztéséről szól. Ugyanakkor azt is sejteti, hogy ez kódolva volt a teremtésben. Tehát végeredményben nem csupán Isten tudtával és beleegyezésével, hanem Isten tervének egyik fontos mozzanataként megy végbe. (Ne szólj közbe, olvass tovább!)

A szerző számára adott volt a nyilvánvaló tény. A ...

Tovább Szólj hozzá

evangélikus igazság balassagyarmat keresztyénség jézusi etika Ószövetség Újszövetség

2021. jan 14.

Rock 'n roll

írta: pistibacsi
Rock 'n roll

nem csak mindhalálig

„Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! Mert nagy Isten az Úr, nagy király minden isten fölött” (Zsolt 95, 2-3)

„A boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.” (1Tim 6, 15b-16)

index14.jpg

Épp a napokban készítettem hittanos videókat. A Bírák könyvéről beszéltem a gyerekeknek. Jefte történetének elmondásakor, mint mindig, most is zavarba jöttem. E sorok írásakor azonban külön is hálás vagyok, hogy friss az élmény, és így még csodálatosabb arra gondolni, hogy Isten soha nem tett olyan felelőtlen és ...

Tovább Szólj hozzá

evangélikus balassagyarmat

2021. jan 12.

Aratás

írta: pistibacsi
Aratás

két nap Útmutató igéit gyűjtöttem egybe

„Így szól az én Uram, az Úr, aki összegyűjti a szétszóródott Izráelt: Még gyűjtök azokhoz, akiket összegyűjtöttem!” (Ézs 56, 8)

„Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová szétszórtam őket, és visszahozom őket legelőjükre, ahol szaporodni és sokasodni fognak.” (Jer 23, 3)

„a mi üdvözítő Istenünk ... azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” (1Tim 2, 3-4)

„Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja?” (Lk 15, 4)

blogindex.jpg

Az Útmutató egyazon napra kiírt ószövetségi és újszövetségi igéi mindig tartalmaznak ...

Tovább Szólj hozzá

biblia evangélikus balassagyarmat keresztyénség

2021. jan 07.

Saláta

írta: pistibacsi
Saláta

friss kortárs szépirodalom

"Mivel a salátát a nemzedékek tapasztalatai során kialakult arányokban és megfelelően aprított friss zöldség és gyümölcsfélék, valamint a bölcs mértékletességgel adagolt hidegen sajtolt olaj, biológiai erjesztésű finomított ecet, gondosan megválasztott tiszta és minőségi só és barna nádcukor keveréke, valamint a néhány órányi közös érlelés teszi salátává. Hogy aztán erre később kerül-e bármilyen öntet, az már kinek-kinek az ízlésén múlik, de az igazi salátások ezt inkább megmosolyogják."

index_4.jpg

A Dél-Kelet Rusztikai Nagyon-Képviseleti Demografikus Össztársaság fővárosában, Fosváros ban történt. Volt ott két salátabár. Kifejezetten jó salátabár volt mindkettő. Profi szakácsok működtették ezeket a ...

Tovább Szólj hozzá

novella irodalom szatíra egyperces szarkazmus Bartha István kortárs szépirodalom

2021. jan 02.

Ünnepi összefoglaló

írta: pistibacsi
Ünnepi összefoglaló

Visszatekintés és előre indulás

A Balassagyarmati Evangélikus Egyházközségben tartott nyilvános istentiszteletek és bibliaórák linkjei 2020. ádvent első vasárnapjától 2021. Újév ünnepéig

 

  index_masodika.jpg

 

Ádvent 1 (nov 29.) Szerettem a Vörösmarty téri forgatagban forralt borozni. Most meg nem szólnak a harangok? Nem állítunk karácsonyfát? Nem rakjuk ki a betlehemes házikót? Hogy lát minket az Isten? Isten bírái lehettünk? Az ő szemével láthatunk? Mi köze az ablakom alatt kinyílt rózsának az életünkhöz? A szó tényleg elszáll? Kihez mehetnénk?

https://youtu.be/WVOAfZgabw0

 

Nebántsvirágok (nov 30.) Hétfő reggeli áhítat. Páriákról, csúfolásról, meg hogy az csúnya dolog. Meg aztán valamilyen módon minden ember lehet pária. A páriák iránti ...

Tovább Szólj hozzá

evangélikus keresztyén balassagyarmat

2021. jan 01.

Mégis, milyen alapon?

írta: pistibacsi
Mégis, milyen alapon?

Újévi gondolatok

"Mit pedálozol? Miért nem igyekszel jobban? Kapd már össze magad! Vegyél már vissza!" - Záporoznak a jóindulatú megjegyzések mindenfelől. Te meg csak kapkodod a fejedet. Néha a legközelebbi barátaid is cserben hagynak. Vagy azért, mert nekik is megvan a maguk baja, vagy mert egy kicsit irigyek rád, vagy mert lesajnálnak, vagy titkon ők is azt gondolják rólad, amit az ellenségeid, csak nem mondják a szemedbe.

blog_index.jpg

Nem mindenkinek adatik meg, hogy jó pedigrével szülessen. Sőt, néha a legjobb származás sem jelent megingathatatlan biztonságot. Vagy akkor számolj a saját képességeiddel, szorgalmaddal, teljesítményeddel? Tegyél le valamit az asztalra?

Megtörténik, hogy mindhiába, mert senkit nem fog érdekelni. Vagy ha mégis, és valahol kőbe ...

Tovább Szólj hozzá

újév evangélikus kereszténység alap balassagyarmat krisztusi alap hitbizonyosság

2020. dec 31.

Hasta La Vista 2020!

írta: pistibacsi
Hasta La Vista 2020!

búcsú az óévtől - istentisztelet melléklettel

Szegény 2020 nem tehet semmiről. Viszont mivel nem élő személy, ezért sajnálni sem kell, hogy ennyire savazzuk. Valahogy úgy vagyunk vele is, mint annak idején a huszadik századdal. Emberek által meghatározott léptékű időtartamok ezek. Csakhogy azonosítjuk őket az alattuk végbement eseményekkel. És hát tény, hogy nem csak a szépre emlékezünk.

Két világháború

Szigorúan nagybetűvel persze mindkettő, hiszen tulajdonnevek. Jeles történelmi események nevei. Első és Második. Most meg ez a vírus. Mondjuk a vírus az élőlény, szóval rá lehet azt mondani, hogy ő csinált valamit, ami nekünk rossz. Pedig többnyire mi emberek csinálunk ezt-azt, és abból néha rossz is kisül.

Például nem szeretem, amikor azt mondják, hogy "az ...

Tovább Szólj hozzá

búék keresztyén balassagyarmat 2020 2021

2020. dec 30.

Szép új világ

írta: pistibacsi
Szép új világ

nem Huxley szerint

„Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe.” (Ézs 65, 17)

„Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Mt 6, 10)

36556.jpg

Egy sokak által naponta elmondott imádság, a „miatyánk” egyik kérése áll ma előttünk. Isten királyi uralmának megvalósulásáért, Isten akaratának érvényre jutásáért könyörög, aki e szavakat idézi. Ezzel egyben hitet is tesz arról, hogy a jelenlegi környezetét, amelyben él, nem tekinti minden tekintetben Isten akarata szerint valónak.

Minden egész eltörött. Homály, zűrzavar, ellentmondásosság, viszály, téves eszmék vesznek körül és befolyásolnak minket. Egy valaha volt, vagy inkább egy majdan megvalósuló ...

Tovább Szólj hozzá

magyarország evangélikus balassagyarmat huxley úttörőtábor Ószövetség Újszövetség BÚÉK 2020-2021

2020. dec 28.

Kenyerem

írta: pistibacsi
Kenyerem

„Az én Uram, az Úr megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak.” (Ézs 40, 4a)

„hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” (2Kor 1, 4)

kenyer_igazi.jpg

Teljes tisztelettel a tényleges és valós és nagyon is figyelembe veendő kivételek iránt, most egy kicsit lubickolni fogok egy jelenség fikázásában. Tuti belépő volt sokáig – sőt talán még ma is az lehet – bizonyos helyeken nyilvános szereplések alkalmával ez a mondat: „nem kenyerem a beszéd”. A hallgató ezáltal mindjárt az elején arra van kötelezve, hogy máris ámulatba essen a szónok erkölcsi nagysága felett, és minden mondatát kinyilatkoztatásként vegye.

Mert a ...

Tovább Szólj hozzá

evangélikus balassagyarmat

2020. dec 25.

Nagykarácsony

írta: pistibacsi
Nagykarácsony

tízfős gyülekezettel

Vannak alapfogalmak, amiket álmodból felverve is tudnod kell. David Copperfield illuzionista ugye, Jézus pedig a Megváltó. Tehát nem ám összekeverni a dolgokat!

index_blogra.jpg

De azért értékeljük az építészek felelősségteljes munkáját, és nagyra tartjuk Nico Rosberget, hogy egy ilyen monolit állócsillag versenytárs árnyékában, mint Lewis Hamilton, bajnokságot tudott nyerni, majd méltósággal visszavonult. Puskás Ferenc neve pedig még az olyan magyarok szívét is megdobogtatja, akiket amúgy tökéletesen hidegen hagy a futball.

Vannak emberek, akik csodálatos muzsikát képesek csinálni, de ettől még nem ámulunk kevésbé a madarak énekét, a patak csobogását, vagy a szférák zenéjét hallva. És ha valaki Istenben hisz, még a saját ...

Tovább Szólj hozzá

evangélikus keresztyén balassagyarmat magyar karácsony Jézus Isten dicsősége úrvacsora éve

2020. dec 22.

Már megint a kedvenc témám

írta: pistibacsi
Már megint a kedvenc témám

és mindig találok benne valami újat

„de te ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége” (Zsolt 102, 28)

„Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” (Jel 1, 8)

20201222_084908.jpg

Ez most egy kicsit nagyon személyes lesz, szóval próbáltam emberségesen szerkeszteni. Az elején lévő apró betűs részben az ezer éves, unásig ismételt és sokszor túlmagyarázott vesszőparipámat fényezgetem egy kicsit, tehát nyugodtan tovább lehet görgetni. Alatta meg ömlengek ezerrel, szóval ha csak valaki nem nagyon ráérős és nosztalgiázós kedvében van, annak azt sem ajánlom.

 

***

 

Apró betűs rész tehát mindjárt az elején letudva: csak utalás szinten most a kedvenc témámról, meg arról, hogy bosszússá tesz az ...

Tovább Szólj hozzá

2020. dec 21.

Szó és tett

írta: pistibacsi
Szó és tett

rózsa a téli napfordulókor

„Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat” (Ézs 29, 13)

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.” (1Jn 3, 18)

12_21.jpg

Ugye milyen szép?

Hozzátehetnénk: „Há' nem? Há' de”. Szó ami szó, Pilinszky János biztosan megtalálta volna benne a szépséget, de azért Besenyő Pista bácsi kérdésére itt valahogy adódik a kézenfekvő és nagyon földhöz ragadt válasz: „Há' nem.” Nem szép a hervadt rózsa. Ezért is szokták kidobni már ilyenkor, meg aztán a vázában a víz is megbüdösödik alatta.

Ez a rózsa legalább a saját tövén, méltósággal ...

Tovább Szólj hozzá

2020. dec 19.

Minek örüljek?

írta: pistibacsi
Minek örüljek?

„megcsuszandék, és ejtém vala alá a földre a mennyország kulcsát”

„Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsolt 139, 16)

„De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk 10, 20)

 

Pár napja írtam, hogy remélem, ugye szereted a 139-ik zsoltárt . És íme, ma az egyik leggyönyörűbb sora került elénk.

Ez sem lehet véletlen

Ugyancsak pár napja láttam, ahogy az egyik unokám átfordult a hasáról a hátára. A néhány héttel később született másik unokám pedig rendszeresen tápászkodik a kiságyban. Bár a kezeit még alig használja másra támaszkodáson kívül, de azért láttam azt is, amint a ...

Tovább Szólj hozzá

2020. dec 18.

No comment

írta: pistibacsi
No comment

kontxtus ide, kontextus oda, van, amikor többet mond magában

„Halljátok meg az Úr igéjét, Izráel fiai! Pere van az Úrnak az ország lakóival, mert nincs igazság, nincs hűség, és nem ismerik Istent az országban.” (Hós 4, 1)

„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 3, 2)

 

indexnek.jpg

 

Tovább Szólj hozzá

aktuális ige csak magában önmagát magyarázza

2020. dec 17.

Mi a csoda?

írta: pistibacsi
Mi a csoda?

2020. december 16-i bibliaóra

A Balassagyarmati Evangélikus Egyházközségben 2020. december 16-án 17 órakor kezdődött bibliaórán egyebek közt arról is szó esett, hogy mi valójában az igazi csoda, meg hogy miben áll a hatalom, és hogy az Isten vajon csak a vallásos embereké-e. De aki rászánja magát, hogy megnézze, az rövid ízelítőt kaphat az eredeti facebook-os közvetítés során fellépett bosszantó technikai problémákból is. Ott háromszori nekirugaszkodásra sikerült elmondani a mondandót, és volt az elején némi interaktív kamera és hangpróba is, de a tényleg nagyon felesleges részeket kivágtam, és a - szerintem - lényeg így belefért fél órába azzal együtt, hogy egy szép evangélikus korált is meghallgathatunk a végén az online énekeskönyvből ünnepi ...

Tovább Szólj hozzá

youtube csodák bartha istván isten célja balassagyarmati evangélikus gyülekezet

2020. dec 17.

A legaljáról

írta: pistibacsi
A legaljáról

de tényleg, a legkonkrétabban szó szerint

„Reménykedhetsz a jövőben – így szól az Úr” (Jer 31, 19)

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3, 20)

 

lejjebb.jpg

Van lejjebb?

Mostanában már nem is kérdezzük, mert megszoktuk, hogy van. Úgy látszik, minden idők legmerészebb és leghősiesebb expedíciója keretében a pokol legeslegmélyebb bugyraiban végez további próbafúrást az ember, ez az „értelemmel megvert csupasz majom”, amikor a legképtelenebb és minden ördögi rafinériát megszégyenítő módon teszi próbára Teremtője és teremtménytársai határtalannak tűnő béketűrését.

Az évszázadokon át meg-megújuló és mindig friss erővel ...

Tovább Szólj hozzá

keresztény biblia evangélikus balassagyarmat van lejjeb nincs lejjebb mindig van feljebb remény a jövőben Jézus az ajtó előtt

2020. dec 08.

Meglepetés!

írta: pistibacsi
Meglepetés!

„Jön az Úr napja, bizony, közel van már!” (Jóel 2, 1b)

„De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.” (2Pt, 3, 13)

12_08.jpg

Gyerekkoromban számoltam a napokat:

„hányat alszunk, mire jön a Jézuska?”

Aztán katonaságnál vágtuk a centit. Mindkét esetben egy várva várt nap és a hozzájuk kötődő örömteli esemény lebegett a szemem előtt. Ha felébredek karácsony reggelre, nem csak hogy nem kell menni iskolába, de ajándékokat kapok és a hétköznap megszokotthoz képest is finomabbakat eszünk. Együtt lesz a család. Ülünk a meghitt félhomályban. Tévét nézünk, zenét hallgatunk, beszélgetünk. Fenyő és sütemények illata lengi be a teret. És az ünnepi fények.

Ha eljön a ...

Tovább Szólj hozzá

karácsony igazság meglepetés jézuska az Úr napja centivágás

2020. dec 07.

Mikulási istentisztelet

írta: pistibacsi
Mikulási istentisztelet

más tollával ékeskedem

2020. december 6-án , ádvent második vasárnapján a Balassagyarmati Evangélikus Egyházközségben szupplikáció volt. A szupplikáció a teológusok prédikációs gyakorlata, amelyet általuk választott, és őket fogadó gyülekezetekben végeznek. Ez alkalommal

Haba Gábor

az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás teológus-lelkész szakos hallgatója hirdette az igét Jakab levelének 5-fejezetéből a 7-től 11-ik versig terjedő textus alapján. Mind a helyi lelkész - jómagam - mind a gyülekezetek tagjai - Gábor ugyanis nem csak Balassagyarmaton, hanem délután Ipolyvecén majd Szécsényben is szolgált az istentiszteleteken - nagy örömére.

A templomba járóknak élmény egy kis változatosság, a lelkész számára pedig ...

Tovább Szólj hozzá

budapest ítélet keresztény evangélikus balassagyarmat türelem állhatatosság ádvent Jézus Mikulás Újszövetség jakab levele Szent MIklós

2020. nov 30.

Nebántsvirágok?

írta: pistibacsi
Nebántsvirágok?

Vigyázat, hamisítják!

Mert a Seregek Ura, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! (Zak 2, 12)

Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít. (Rm 8, 33)

nebantsvirag.jpg

Általános iskolás koromban, még messze nem voltak ilyen elképesztő vagyoni különbségek az emberek közt, mint most. Páriák azonban akkor is éltek köztünk. A mi osztályunkba is járt néhány ilyen gyerek. Szegényes körülmények között laktak, ez meglátszott az öltözetükön. Pedig akkoriban még kötelező viselet volt a kék köpeny, de azon is átütött a szegénység szag. Egyikükben sem a fiút vagy a lányt láttuk, hanem csak azt a bizonyos megvetni való valamit.

...

Tovább Szólj hozzá

bántalmazás páriák Isten szeme fénye

2020. nov 28.

Mint a mező virága

írta: pistibacsi
Mint a mező virága

az első ádventi gyertyához

„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké.” Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek. (1Pt 1, 22-25)

rozsa_foto.jpg

Az Úr érkezése. Szeretet ünnepe. Szépen hangzó szavak. Vajon van mód komolyan venni és kezdeni velük valamit tömegben tolongva? Persze. Sőt, ott lenne időszerű csak igazán. Mégis, egészen máson jár ilyenkor az ember esze, ugye. Feladatok. Tennivalók. ...

Tovább Szólj hozzá

élet keresztény szeretet biblia evangélikus igazság balassagyarmat mulandóság áfvent

2020. nov 23.

O. I. Original Intelligence (2021)

írta: pistibacsi
O. I. Original Intelligence (2021)

Avagy a physis rendjéről

„Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (Ézs 57, 15)

„Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.” (Mk 6, 34)

leonardo.jpg

Az ember a természet része.

Igen, a füstölgő gyárkéményeivel, autóival, erőműveivel, a Troposzférát kerozin égéstermékkel telepermetező repülőivel, az őserdők és állatfajok százainak irtásával, az óceánok olajjal és műanyagokkal való agyonszemetelésével, a termőföld elszikesítésével, a ...

Tovább Szólj hozzá

keresztény biblia evangélikus balassagyarmat Jézus

süti beállítások módosítása